Rendőr is bűnös az esztergomi titoksértési botrányban?
Közélet
2009. febr. 26.

<p>Több tanú is egyértelműen azt állította a feljelentést követő vizsgálatok során, hogy Meggyes Tamás, Esztergom fideszes polgármestere egy helyi potentát, politikai ellenfele híváslistáit mutogatta – értesült a Népszava.</p>

Korábban a „polgári polip” néven elhíresült UD Zrt.-ügy egyik mellékszálaként, engedélyezett telefonlehallgatásokból derült ki, hogy a cég egyik vezetője és egy rendőrséget alaposan ismerő, ott jó kapcsolatot ápoló személy között híváslisták megszerzéséről folyt beszélgetés. A gyanú szerint valószínű: a „feketén” kért telefonszámok híváslistáját illegálisan egy más ügy több résztvevőjét érintő névsorhoz „csaphatta” egy az UD Zrt. megbízását teljesítő rendőrségi alkalmazott. E hivatali bűncselekmény ügyében jelenleg is tart a vizsgálat.

Amint arról már beszámoltunk, az NBH tavaly ősszel jelentette fel Meggyes Tamást azzal a gyanúval, hogy ismeretlen forrásból megszerezte egy esztergomi munkatársának, helyi gazdasági és politikai ellenfelének mobilhíváslistáit. A városvezető ezt cáfolta. A Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy valóban kaptak egy olyan feljelentést, amely a polgármestert érinti, ezt csatolták a Budapesti Nyomozó Ügyészségen hivatali visszaélés miatt indult nyomozáshoz.

A Népszava egyelőre nem kapott választ, hogy esetleg az ügyek kapcsán a polgármester autóját ért támadást is újra vizsgálja-e a hatóság, ahogyan a háza elleni merénylet körülményeit. Maga Meggyes Tamás erről korábban úgy nyilatkozott: „Azt gondolom, hogy a felbujtók nem mindegyike került az igazságszolgáltatás elé. Sőt a fő felbujtó szabadon mászkál. Nem csak az országban.” A polgármester azonban a hatóságok előtt azóta sem nevezte meg, kire gondolt.

Forrás: Népszava

(forrás)