Növekedő gyermekvállalási kedv?

Növekedő gyermekvállalási kedv?

2009. 02. 02. 13:23

Az ezredik esztergomi baba szüleivel írta alá a helyi önkormányzat a gyermekvállalást segítő Szent Miklós Alap támogatási szerződését. A városvezetés 2005 január elseje óta minden megszületett gyermeknek letétbe helyez félmillió forintot, amelyet húsz éven át évi ötvenezer forinttal gyarapítanak.

A számos országos hírportálon (hirtv.hu, fidesz.hu) olvasható hír így folytatódik:

A kedvezményezett fiatal így hárommillió forintot vehet fel 21 éves korában, amelyet otthonteremtésre és felsőfokú tanulmányokra használhat fel. A városvezetés a gyermekvállalási kedv növelése miatt indította a programot, amely meg is hozta a várt eredményt: korábban Esztergomban 200 gyermek született évente, most viszont több mint 300.

Lássuk, mi is a valóság (KSH adatok alapján):

Amint látható: az Alap indulása előtti évben 326 csecsemő született városunkban. Vagyis nem igaz, hogy 200 gyermek született korábban Esztergomban. Az is jól látszódik a grafikonon, hogy a 2005-ös kiugrást követően a gyermekszám visszaesett a korábbi szintre, sőt még az alá is.

A 2008-as évre vonatkozóan még nincsenek hivatalos KSH adatok - mindenesetre nem túl biztató, hogy az ezredik Szent Miklós csecsemőre négy teljes (2005 - 2006 - 2007 - 2008) évet kellett várni - ez évente átlagosan legfeljebb 250 az alapra jogosult csecsemőt jelent - nem a cikkben citált 300 feletti születésszámot.

2010. 06. 16. 9:12

Kiváncsian nyitottam meg az oldalt, de megint a "törölt felhasználó" vagdalkozásába botlottam. Elmondja a véleményét, mint egyedüli igazságot és utána megy a finomabb, vagy kevésbé finom anyázás. Azt hittem, hogy valami értelmes vitába, másfajta gyakorlatot ( a babavállalási kedv elősegítésére irányuló) bemutató hozzászólásokra (is) bukkanok.

Amúgy nem hiszem, hogy egy ilyen alap, vagy hasonló érdemben befolyásolná a döntést. (Khm, legalábbis az enyémet.) A társadalom gondolkozása úgy változott, hogy nem nem kapkodja el senki (vagy majdnem senki) a gyerekvállalást.

Nekem a publikált adatokból az jön le, hogy nincs egyértelmű összefüggés a gyermekek születési szám növekedése és az SZMA közt. Nyilván nem egy rossz dolog, de szerintem hatékonyabb lenne a fiatalok (pályakezdők, fiatal felnőttek) megélhetési kilátásait javítani. Én is inkább az önálló lakáshoz jutást segíteném elő. Nyilván az önkormányzat önmaga kevés egy nagyobb lakásépítési programhoz. Valami olyasmi konstrukció jutott az eszembe, hogy a megépülő lakásokba beköltöző fiatalok lakbért (akár kedvezményeset) fizetnének, egy meghatározott összeget lekötnének, ezt egészítené ki az önkormányzat. Mondjuk 5-7-10 évre, és ezután megvennék a lakásokat. Mondjuk a kiegészítés összege függne a gyermekszámtól. Nem vagyok egy befektetési tanácsadó, és mégcsak hitelt sem vettem fel. Így kéretik megbocsátani a koncepció hiányosságait.

2009. 03. 08. 15:56

Nem baj az ha az egész ország tud róla!

2009. 03. 08. 11:58

És miért kell országos kereskedelmi csatornán drága pénzért hirdetni olyasmit, ami csak egy kisvárosban adott lehetőség. Miért, miért...

2009. 03. 08. 10:22

Láttam én is egy ilyen Babaperceket, a műsör elején és a végén elhangzott, hogy a Babapercek támogatója a Szent Miklós Alap. Ez vajon mennyibe kerülhet és miből finanszírozták?

2009. 03. 07. 14:16

CSORBA CSORDA

Butaságokat írt anno ez a Kistehén, de aki ezt komolyan dúdolja, az Nagymarha!

Üdv:Jambus

2009. 03. 06. 20:45

Újabb porhintés...

2009. 02. 20. 9:31

Most akkor felmerülhet a kérdés, hogy az önkormányzat miért kapja az adófizetők pénzt? Azért, hogy jutalmazzon vagy azért, hogy minőségi közszolgáltatásokat nyújtson?

2009. 02. 14. 20:52

Egy heti kihagyás után ,átolvasva a topikot a következőt vettem le .Több mint száz hozzászolás ebböl 33 db szines szélesvásznú "nagyon nyugodt " nagy arcos .Ebböl kb 7 db téma közeli a többi valami furcsa metamorfózis ami szerintem kizárólag a topik szétoffolására irányul ,ismert gyakorlat alapján .Ezt ugyan többen meg is jegyzik de azért mindenki belesétál a történetbe(tisztelet a kivételnek) és szines szélesvászon személyeskedéseire válaszol.Lehet hogy a témárol sincs már mit mondani?Talán ez tényleg egy jó dolog csak mi nem szivesen akarjuk ezt kimondani ?Tételezzük fel hogy a szándék jó és tisztességes .Talán ezt még számításokkal is igazolni lehet hogy mit ér majd 20 év mulva és mennyibe fog kerülni addig .Miután ilyet állitólag még senki sem csinált igy varázsgömb nélkül Meggyes sem tudhatja hogy mi lesz ebböl. Túl éli e azt a 4-5 választást a Szent István Alap ami még hátra van a kifizetésig.Reménykedjünk abban hogy a születésszabályozáshoz jobban ért mint az oktatásügyhöz.És ha lehet foglalkozzunk kevesebbet a semmitmondokkal.

2009. 02. 13. 14:49

Off! Balázs én vigyáznék a helyedben ilyen kijelentésekkel! Én egyszer már említettem ilyesmit ebben a topikban, egy kedves fórumtársunk gyorsan össze is izzadta, hogy bizony bizony én itt össze-vissza hazudozok (persze tette ezt anélkül, hogy egy kicsit visszaolvasott volna). Azóta arról is értesülhettünk, hogy mennyire, de mennyire felháborító, hogy itt kiforgatják a fórumozók szavait. (Majd küldök zsepit!:)))) Szóval Balázs, én óvatos lennék a helyedben:))))) On.

2009. 02. 13. 14:34

OFF véletlenül ez a topik is szét lett offolva... :( Grat. Egy szempillantás alatt kórháztopik lett, miután elfogytak az érvek. ON

gömbicica

2009. 02. 12. 13:01

Jó egészséget, mamának, babáknak és sok türelmet az egész családnak!

2009. 02. 12. 12:33

Köszönöm (köszönjük) szépen, de nem dicsekedni akartam. /Vagy lehet, hogy mégis? :)

2009. 02. 11. 18:12

Ha valakinél a gyermekvállalásról való döntés során komoly tényező a Szent Miklós alap, az már régen rossz.

2009. 02. 11. 17:52

Szerintem a mai válságos helyzetben a fiatalok fiatal házasok nem azon meditálnak, hogy a SzM miatt vállaljanak gyereket, hanem esetleg azon, hogy egyáltalán vállaljanak-e.A gazdasági válság miatt az is fenn állhat hogy elveszítették a munkájukat,tele lakáshitel,autóhitel adósággal és csecsemő korú gyermekkel, akit fel kéne nevelni.A mostani fiatal Házasok inkább a megélhetés miatt aggódnak miből hogyan éljenek.

2009. 02. 11. 8:24

Kedves fórumtársunk simán lehazugoz egy bejegyzés miatt anélkül, hogy az ahhoz szervesen kapcsolódó, azt megelőző bejegyzést olvasná. Semmi baj lelke rajta, de fussunk neki újra.

A jelenlegi rendszer állítólag jó, nem ad csak úgy pénzt senkinek, növeli a város bevételeit, segít a fiataloknak az önálló élet elkezdésében.

Félretéve azt, hogy jelenleg a fiatalok döntő többsége középfokú végzettséget szerez, előfordulhat, hogy valaki közölük önhibáján kívül még sem képes erre ( pl a szülők anyagi helyzete, a rossz életkörülmények, egyéni képességek, stb stb miatt). Feltehetnénk a kérdést kinek van nagyobb szüksége az önálló élet elkezdéséhez az alap által nyújtott pénzre, annak aki a jelen feltételek szerint kaphat vagy annak akit a jelen feltétel szerint kizár a támogatásból. Csak úgy szociálisan.

Növeli az adóbevételt. Tételezzük fel, van egy pár aki adózik, a család fenntartásra bőven elegendő pénzt keres, nem szorul támogatásra, segélyre, igaz könnyen előfordul, hogy ehhez az ideálisnak tűnő helyzethez, nem Esztergomban vagy nem délután fél négyig kell dolgozni ( ugye, hogy négyre az oviba érjen a gyerekért). Jönnek a gyerekek, igen ám, de négyre az oviba kellene érni a gyerekekért, ez viszont csak úgy megy ha Esztergomban vállal a pár egyik tagja olyan állást ahol legkésőbb délután fél négykor végez. Valószínűleg ezért jóval kevesebb fizetést kap, kevesebb adót fizet és könnyen előfordul, hogy veszélybe kerül a család biztosnak tűnő önfenntartása. Mit tehet ilyenkor a család?Szociális támogatásért járul, gázártámogatást kér ( amire előtte lehet, hogy nem volt jogosult), ilyen segélyt, olyan segélyt kér az adóforintokból. ( szerintem az ügy szempontjából teljesen mindegy, hogy ezeket a pénzeket az állami vagy a városi kasszából fizetik ki). Növelte az adóbevételt?

Újra az elejére, a jelenlegi rendszer szerint kell a családból bárkinek is adót fizetni azért, hogy a gyerek majdan támogatásban részesüljön? Mi az ami miatt a támogatást kapó, ( remények szerint) képzett fiatal a városban marad és fizet adót, ha a képzettségének megfelelő állást pl Budapesten talál? A jelenlegi rendszer elősegíti, hogy a családok önfenntartása ( és ezzel az adófizetésük mértéke növekedjen, a közösből kivett pénz csökkenjen) könnyebb, megoldható legyen? Nem mondom, hogy az általam az előzőekben felvázoltak választ adnak a kérdésekre, de szerintem a lehetőséget megteremti a megoldásokra, míg a jelenlegi struktúra ettől elég messze áll. Szerintem.

2009. 02. 11. 7:02

Bocs, hogy beledumálok, de véleményem szerint a Szt. Miklós programnak nem nagyon lehet lakosságelszívó hatása. Az egy dolog, hogy személyesen nem ismerek olyanokat, akik ez miatt bejelentkeznének vidékről egomi rokonokhoz, de a különböző szociális és egyéb ellátások igénybevétele miatt sem hiszem, hogy megérné (pl.: gázártámogatás). A tömeges Egomba költözés pedig a városi és a környező települések ingatlanárainak nagy különbsége miatt nem valószínű (számomra).

A programmal nekem semmi bajom nincs, elég hosszú lefutású és eléggé szigorú szabályokkal körülírt ahhoz, hogy ne jelentsen nagy terhet a városnak. A mellé pakolt propaganda - nos az olyan igazi jelenmagyarországi. Szerintem.

2009. 02. 09. 15:23

Élveszületések száma

évMagyarországA megye
1949190 398
1960146 461
1970151 819
1980148 673
1990125 679
200197 0472 956
200296 8042 987
200394 6472 800
200495 1372 979
200597 4962 974
200699 8712 957
200797 6133 014
Amúgy vannak 3/4 éves KSH adatok 2008-ról. 258 esztergomi élveszületés volt az év első 9 hónapjában. Ez 7%-os növekedés 2007-hez képest azonos időszakra vetítve. Talán újra elértük a 2004-es szintet.

portal.ksh.hu

portal.ksh.hu

2009. 02. 09. 14:43

Petrovics László, te ugye tanultál szabályozástechnikát? Tudod mi az a holtidő egy szabályozási körben? Ugye egyetértünk abban, hogy egy 2005-ben bevezetett intézkedés, mely a születések számát lenne hivatott befolyásolni, csak 2005 utolsó negyedévétől kezdve lenne szabad bármilyen hatással legyen a születési számokra. Magyarra lefordítva, egy januárban bevezetett, 2004 novemberében eldöntött intézkedésnek leghamarabb 2005 augusztusában van mérhető eredménye. Ilyen szempontból bázisnak a 2004 3.-4. negyedév és 2005 1.-2. negyedévek összesített adatait kellene alapul venni a statisztikához.

Vagyis a 2005-ös megugrást nem lehet egyértelműen a Szent Miklós Alap bevezetésének betudni. Még az is lehet, hogy az akkori osztogató kormányzati politika egyik - véletlenül - pozitív mellékhatásának tudható be a 2004-es 2005-ös peak a születési csúcs, nem? Legalábbis nem zárható ki a dolog.

2009. 02. 09. 13:49

Nekem a dolog ennél egyszerűbb! Hány gyerek született 1990 és 2005 között évente ,akik jogosultak lennének a Szt.M. juttatásaira,és mennyien születtek 2005 után évente a feltételeknek megfelelvén! Ha a tendencia egyértelműen pozitiv,vagy csak tartósan egyel több,akkor hurrá! Ha csak annyi mint előtte,vagy csak egyel is kevesebb akkor nincs miről beszélni!

2009. 02. 08. 15:29

Egy fontos dolgot ne feledjünk:

A miklós alapba olyan újszülött kerülhet, akinek a a szülei _bejelentett esztergomi_ lakcímmel rendelkeznek.

Az "élveszületések" diagramon ez nincs jelezve, azaz szerintem minden újszülöttet mutat, azaz egy csomó olyat is, aki a szülei lakcíme miatt nem jogosult a támogatásra.

Azaz a csalómester meséjét a növekedésről megfelelő számokkal kéne bizonygatni, nem ezzel a jelen esetben "fogalom nélküli" diagrammal.

k. balázs