Még több helyen kell fizetnünk a parkolásért
Gazdaság
2007. júl. 31.

<p>Augusztus elsejétől tucatnyi új közterületen vezetik be a fizető parkolást Esztergomban.</p>

A cél a város belső övezetei átjárhatóságának, „közlekedhetőségének” biztosítása, a belvárosi szűk utcákban az „elparkolt” területek felszabadítása, a forgalom kiterelése a városmagból.

A fizetőparkolási övezet határainak kitolásával nemcsak a belváros terhelését igyekeznek nagyobb területen eloszlatni, hanem az Aranyhegy és más, a belvárossal határos városrész parkolási morálján is javítani kívánnak. Eddig ugyanis ezekben a kis mellékutcákban, mint a Semmelweis, a Liszt és a Czuczor utca, kerestek megállási lehetőséget azok, akik nem kívántak fizetni. Szintén problémákat okoztak a város második forgalmi tengelyének számító Petőfi és Irinyi utcák szélén várakozó autók: gyakran egy sávra szűkült az úttest a gyakran szabálytalanul leparkolt kocsik, pontosabban gazdáik miatt.

A területek bevonása megtörtént. A változtatásokról szóló döntést meghozó testületi ülésen Meggyes Tamás polgármester arra is ígéretet tett, hogy az év végén a rendszer működtetése során összegyűlt tapasztalatok alapján megvizsgálják egy differenciált díjrendszer bevezetésének lehetőségét is, olcsóbbá téve a külső területeken a várakozást, így elterelve a telített belváros felől a parkolást.

A változtatások elemeként a Palatinus-tó mellett futó Tópart utcában bevezették a fizetős parkolást, így próbálva elejét venni a nyári strandszezonban várható tumultusoknak. Itt nem a megszokott automatából, hanem parkolóőröknél válthatják meg a várakozás díját.

Azok a gépkocsi-tulajdonosok, akik az új „fizetős” utcákban laknak, személyenként egy-egy járműre ingyenes parkolási engedélyt kapnak. Ők lakcímkártyájukkal és az autó forgalmi engedélyével igazolhatják jogosultságukat, és a Strigonium ZRt. Deák Ferenc utcai irodájához fordulhatnak munkaidőben a parkolási matrica kiváltásával kapcsolatban.

Térkép az újonnan fizetőssé tett utcáknak:

http://www.esztergom.hu/files/DownloadFi le?topic=esztergom/files.nsf&did=FB0D78A 7A9EF2390C1257329004A8241&filename=bovul _a_parkolasi_rendszer.jpg

(forrás)