Esztergomot biztatják, újra pályázzon
2007. júl. 27.

<p>Dr. Varga Győző, dorogi kórházigazgató, a közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagjával a 24 óra készített interjút.</p>


- Megyénkben az első fordulóban hét kiemelt projekt valósulhat meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásából. Ez a szám arányában mennyi a beadott pályázatokhoz képest?


- A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács összesen 20 milliárd forint értékű pályázatot küldött tovább jóváhagyólag a kormánynak. A vártnál kevesebb nyert. Valószínűleg a szigorúbb kritériumok miatt.


- Lobbizott az esztergomi önkormányzat "Séta" projektje mellett. A szigorítás miatt nem nyertek?


- Esztergomból két pályázat érkezett, igaz az egyiket az egyház adta be. Általában azt a projektet támogatják, amelyik kevesebb támogatást kér. Most is ez történt. A városvezetést viszont biztatják, hogy októberben pályázzon újra a Királyvárosokkal közösen. Akkor nagyobb esélyük lesz.


- Az idegenforgalmi pályázatok túlsúlyban voltak...


- Valóban háttérbe kerültek a gazdaságélénkítő beruházásokra kért támogatások. Véleményem szerint nem lehet csak és kizárólag a turizmusra építő projekteket támogatni. A munkahelyteremtésnek kellene lennie a fontosabbnak. Ezen a döntéshozóknak is érdemes lenne elgondolkodniuk.


- Megyénkben öt útszakasz azért megújul.


- Ez is része a gazdaság fejlesztésének, de másképp. Mindenesetre szükségesek. Esztergom-Dobogókő között szinte már járhatatlan volt az út. Mostantól jobb lesz.


- Mostantól?


- A szerződések aláírása előtt sok esetben még pontosításokat kért a döntőbizottság. A beruházások elindulásáig még eltelik egy kis idő, de az biztos, hogy a közeljövőben minden projekt megvalósul. Köztük a két, megyénket érintő látványos beruházás, a tatai Öreg-tó-Által-ér rehabilitáció és az esztergomi bazilika pincerendszerének felújítása.

Madarász Tímea, 24 óra

(forrás)