Aláírták: egyetemi kar települ Esztergomba
2009. jan. 7.

<p>Esztergom önkormányzata egy oktatási épületegyüttest és többmilliárd forintot biztosít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, hogy az intézmény a városban indítsa be információs technológiai karát - erről kedden írt alá megállapodást a polgármester és az egyetem rektora a városban.</p>

Az önkormányzat a volt déli kanonoksort kétmilliárd forintért felújítja és az egyetem 50 éves ingyenes használatába adja. Továbbá 100 millió forintot nyújt a tananyag kidolgozására és a szakirányú laboratóriumok létrehozására. Kollégiumépületet is biztosít az egyetemnek és 2030-ig évente 100-100 millió forinttal járul hozzá a képzés költségeihez - tájékoztatott a részletekről Meggyes Tamás polgármester, aki mérföldkőnek nevezte az intézmény letelepülését, mivel a város ezeréves története során eddig soha nem működött egyetem Esztergom falai között.

Fodor György rektor elmondta, hogy a 2009 őszén induló mérnök-informatikus alapképzést 50 hallgatóval kezdik meg. A három és fél évesre tervezett tanulmányi idő alatt 350 hallgatója lesz a karnak. A képzés költségtérítéses.

Európában a londoni Imperial College mellett a PPKE kara az első, ahol az új iparág és kutatási irány oktatása folyik. Budapesten a mérnök-informatikus és a molekuláris bionika szakon, valamint az ezekre épülő mester- és doktori képzéseken folytathatnak tanulmányokat a jelentkezők. Az ötödik félév oktatási nyelve az angol, ezután a legjobbak egy szemesztert valamelyik külföldi egyetemen tölthetnek - mondta.

(forrás)