Az esztergomi prímási palota története
2008. dec. 8.

<p>Esztergomban, a Szent Adalbert Központban mutatták be december 6-án Az esztergomi prímási palota története című kötetet. A könyvbemutatón Erdő Péter bíboros köszöntötte a jelenlévőket.</p>

Vukov Konstantin a Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára mutatta be a kötetet, az eseményen felszólalt Hegedűs András, a Prímási Levéltár igazgatója is.

125 esztendeje, 1881. január 21-én helyezték el az esztergomi érseki rezidencia zárókövét az épület előcsarnokában, és ezen a napon szentelték fel kápolnája oltárát. 1881 márciusától 1883 januárjáig jelentős bővítés következett be az épületegyüttesben. A palota díszes fogadótermekkel, valamint korszerű konyhával, illetve biztonságos könyv- és levéltárral gazdagodott. A rezidencia Kopácsy József egyházkormányzata alatt vált állandó székpalotává, Scitovszky János pedig levéltárat épített hozzá.

A mértéktartóan ünnepélyes megjelenésű Prímási Palota egyházkormányzati központként ma is működik: intézményei, irodái és lakói élettel töltik meg tereit, termeit. Az épületben elhelyezett gyűjtemények, a Keresztény Múzeum, az Érseki Simor Könyvtár és a Prímási Levéltár látogatói, kutatói számára pedig eleven vonzerőt jelentenek az itt fellelhető művészi kincsek, történeti értékek.

Az épületet most építésének kerek évfordulója állítja reflektorfénybe, ha nem is a széles nyilvánosság, de az építészettörténészek és az érdeklődők körében. A Keresztény Múzeum Régi Képtárában március közepén nyílt kiállítás a Prímási Levéltár tervrajzainak bemutatásával a korábbi épület múltját tárta a látogató elé. Új fényképfelvételek segítségével pedig a jelenkori állapotot ismertette, a kert történetének ugyancsak figyelmet szentelve.

AZ ESZTERGOMI PRÍMÁSI PALOTA TÖRTÉNETE

Strigonium Antiquum VII.
sorozatszerkesztő: Hegedűs András
kötetszerkesztő: Hegedűs András
felelős kiadó: Magtár Művészeti Alapítvány, Pannonhalma
fotó: Mudrák Attila
kiadás éve: 2008

Forrás: www.euroastra.hu

(forrás)