Huszonnyolcas pont
Közélet
2008. nov. 24.

<p>Harminchárom napirendi pont szerepel a Parlament mai munkatervében. Huszonnyolcadikként kerül a Tisztelt Ház elé Meggyes Tamás mentelmi ügye. A mentelmi jog felfüggesztéséhez 2/3-os szavazatarány szükségeltetik.</p>

Mint ismeretes: a Parlament Mentelmi Bizottsága két rágalmazási ügyben is Meggyes Tamás mentelmi jogának felfüggesztését javasolta az Országgyűlésnek.

Két ügyről van szó, két szavazással. A parlament külön külön fog dönteni.

Nézzük a két ügyet.

Kovács Gábor a PEE Elnöke a Hídlap május 24-i számában fizetett hirdetésként megjelent, Meggyes által jegyzett Parkolásból politika cikk miatt tett feljelentést.

A cikkben Meggyes két inkrimináló kijelentést tett Kováccsal kapcsolatban. Az egyik szerint Kovács részt vett egy megvesztegetésben, a másik szerint pedig Kovács azt híreszteli, hogy Meggyest megvesztegették.

Horváth Mihály önkormányzati képviselő ügye egy kicsit összetettebb. Ő öt pontban fogalmazta meg sérelmeit.

2008. május 22-én a testületi ülésen egy szóváltást követően Horváth felszólította Meggyest, hogy ne mutogasson rá, mire Meggyes megkérdezte: "Miért ne mutogassak képviselő úr, mi lesz akkor, megint felgyújtják a házamat?" – ezzel Meggyes egyértelműen összefüggésbe hozta Horváthot a tűzesetekkel.

2008. május 24-én, Meggyes cikket publikált a Hídlapban. Kovács Gábort Horváth fizetett szószólójának titulálja.

2008. június 12-én volt egy sajtótájékoztató, ahol a felbújtóként meggyanúsított személyről Meggyes azt állította, hogy Horváth megbízásából keresett meg egy képviselőt azért, hogy több millióval a testület feloszlatására beszéljék rá. Ugyanekkor, ugyanitt azt is állította, hogy Horváth a Megyei Rendőrkapitányság Gazdaságvédemi Osztályáról és az NNI-től próbált iratokat vásárolni, sőt kicsit később már azt is mondja, hogy beszélt is azzal az emberrel, aki látta a kilopott anyagokat.

2008. június 16. MOKKA - ismét névvel megjelöli Horváthot, a testület feloszlatását célzó képviselői megvesztegetés kisérletének ügyében.

2008. június 19. Heti Válasz - Meggyes megismétli az előző pontban leírtakat.

Mint látszik igen súlyos kijelentések azok, amelyek miatt Meggyes mentelmi jogának felfüggesztését kérték. Különösen azok, amelyekben a tűzesetekkel való kapcsolatot hozza fel Meggyes, valamint a rendőrségtől és az NNI-től való iratlopás.

Meggyes Tamásnak vállalnia kell a kijelentéseit a bíróság előtt is. Mivel lemondani nem tud a mentelmi jogáról - ez csak szabálysértéseknél lehetséges -, ezért az egyetlen járható út számára az, ha ma az ügyének tárgyalása előtt él azzal a jogával, hogy felszólal a parlamentben és arra kéri képviselőtársait, hogy a mentelmi jogát függesszék fel.

A kérdés már csak az: lesz Meggyes ilyen bátor most is, amikor nem csak beszélni, hanem a felelősséget is vállalni kell?

Tamás! Légy férfi!

(forrás)