Körjáratokat indítanának Esztergomban
2007. jún. 27.

<p>Az esztergomi tömegközlekedésről lakossági fórumot tartottak szerdán a Technika Házában. A fejlesztéssel kapcsolatos tervekről Knapp János Pál alpolgármester beszélt.</p>

Knapp János elmondta, hogy az új autóbuszpályaudvar megépítéséről immár négy éve tárgyalnak a Tescóval. A Simor János utcából az áruház mellé költözne a buszvégállomás. A helyijáratok is onnan indulnának. Nem sugárirányban, hanem körjáratos rendszerben.

Az egyik járat a belvárost, a másik Kertvárost érintené, de szó van egy búbánatvölgyi és egy párkány-esztergomi nemzetközi helyijárat indításáról is. A Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy Esztergomban az utóbbi időben sokat fejlődött a helyi közlekedés. Már csak azzal is, hogy több új busz állt forgalomba.

24 Óra

(forrás)