Közbeszerzünk. De mit és főleg hova?

Közbeszerzünk. De mit és főleg hova?

2008. 08. 13. 22:13

A 2008/52-es Közbeszerzési Értesítőben jelent meg Esztergom Város Önkormányzatának felhívása, melynek tárgya: Esztergom város intézményeinek takarítása - Részvételi felhívás módosítása. A 2008. májusában megjelent ajánlatkérés érdekes dolgot tartalmaz.

A felhívás részletesen tartalmazza azokat a helyszíneket amelyet a pályázónak takarítania kellene.

A felsorolásban a helyszíneket és a takarítandó terület nagyságát is feltüntetik.

Íme két általam kiemelt sor:

Hell – 2509 Esztergom-Kertváros, Vesselényi (sic!) u.42. – 4540 m2

Szent István Gimnázium – 2500 Esztergom, Kis Duna sétány 1. – 2687 m2

Kérdezném: Hell? Ugye arra gondolnak, ahol most a Szent István Gimnázium található?
Kérdezném: Kis Duna sétány 1. ? Szent István? – Ott a 2006/2007-es tanév végétől az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola található, amelynek fenntartója a Páli Szent Vincéről elnevezett Szatmári Irgalmas Nővérek szerzetes társulat.

Vajon ott is a város takaríttat? De akkor miért Szent István van feltüntetve, miért nem Szent Erzsébet? A Hell elnevezésre továbbra sem találok magyarázatot így sem, hiszen azt 2000-ben összevonták a Bottyánnal.

Az iskolavárosunknak fogalma sincs, hogy hol vannak az oly szeretett intézményei? Pedig pont a Szent István az, amellyel elég sokat foglalkoztak az elmúlt időszakban...

Illusztráció: sxc.hu

2008. 08. 14. 7:39

Miért is lenne ez a közbeszerzési eljárás jobban megoldva, mint az összes többi. Aki egy kicsit is ismeri a pályáztatás történetét az tudja, hogy meglehetősen zavaros körülmények között és módszerekkel készült. Ez persze nem védi a pályázat elkészítőit, de a „hamar” munkának gyakran szarvashiba az ára. Olyanokra bízták az összeállítását, akiknek semmi közük az oktatási intézményekhez, azt sem igen tudják, hogy hány intézmény, hol, milyen körülmények között működik. Csoda hát, hogy ez lett belőle?

A másik dolog az, hogy az ilyen privatizáció semmivel sem kerül kevesebbe az önkormányzat számára, mintha a jelenlegi rendszert működtetné, sőt. A jogszabályok szerint, ha a dolgozó elfogadja, hogy átkerül a privatizáló cég alkalmazásába, akkor az alapbérét változatlanul kell hagyni. Na, már most, a cégnek járulékokat kell fizetnie a dolgozó után, és mivel ő sem „szerelemből” vállalta fel a munkát, ezért némi profitra is szert kell tennie. Vagyis a takarítási szolgáltatásért fizetendő pénz legalább annyi, de inkább több mint az önkormányzati, ill. intézményi foglalkoztatás esetén.

Igaz, a szemfényvesztés a dologban ott van, hogy az önkormányzat költségvetésében ez nem a bér, hanem dologi jellegű kiadásként jelentkezik majd. No és a vállalkozó is alkalmazkodik a helyzethez. Pl. a régi dolgozóktól megválik, így a helyébe lépőt már kevesebb bérért alkalmazhatja, hiszen a jogszabály az új dolgozó bérét már nem „védi”. De olyan taktikát is szoktak választani, hogy 4, 6 órás részmunkaidőre tér át a dolgozók egy részénél, vagyis burkoltan csökkenti a bérüket. (Mint hírlik a jól dolgozó takarító személyzet egy része – ismerve ezeket a taktikákat – a privatizáció hallatán már más munkahelyet keresett, nem véletlenül.) A vállalkozó kiadása tehát kevesebb lesz, de mivel az önkormányzat fix havi szolgáltatási díjat fizet neki, a kifizetendő bérek csökkenése révén nagyobb lesz a cég haszna, vagy pontosabban így lesz a pénzénél. És tudni kell, hogy a takarító személyzet jelenleg is a minimálbért alig meghaladó pénzért dolgozik. A pályázat elnyerője pedig a legkisebb összegért vállalja fel a szolgáltatást, és tudva tudja, hogy csak akkor lesz kifizetődő számára, ha valamilyen módon csökkenti bérjellegű kiadásait. Ki jár tehát rosszul? Az intézmény, és persze vele együtt az önkormányzat, hiszen a munka minősége lesz rosszabb. Igaz, hogy lehet írogatni leveleket a cégnek, meg a fenntartónak, ha nem megfelelő a munkavégzés. Aztán egy darabig rendben megy majd a dolog, de végül minden marad a régiben, mert belefárad az intézményvezető az állandó küzdelembe.

Az éremnek viszont van egy másik oldala is. Pl. egy iskola esetében a kisegítő dolgozók, így a takarító személyzet is sajátos, közvetlen kapcsolatban van a tanárokkal és diákokkal. Sok olyan más tevékenységbe is besegítenek, melyek nem tartoznak szorosan a munkaköri feladataikhoz. Egy cég alkalmazásában állótól viszont nem lehet elvárni, hogy olyasmit tegyen, amiért nincs fizetség. Sok önkormányzat belement ebbe a privatizációs ügyletbe, de jó néhányan vissza is táncoltak belőle. Rájöttek, hogy drágább a hús, mint a leves, no meg a munka minőségével is sok gond volt.

Apropó! Hús és leves. Már most borítékolni lehet a következő nagy húzást. A városi étkeztetés kérdését. A vállalkozóknak ott még kifinomultabb trükkjeik vannak a szabályok kijátszására. Voltak önkormányzatok, akik inkább ezen a területen is visszatáncoltak a privatizációból, mert rájöttek, hogy a közhangulat, az emberek, a szülők és gyerekek elégedettsége fontosabb, mint a konyhák kiszervezése egy profitorientált cégnek. De hát mifelénk még csak most kezdődik el ez a „játék”. Mások kárából pedig csak az okos önkormányzat tanul.