A Bánomi áttörés második üteméről
2008. aug. 1.

<p>Július 31-én délután fórumot tartottak az érdeklődőknek a Bánomi áttörés második ütemének nemsokára kezdődő kivitelezéséről.</p>

Tegnap már olvashattuk Bejó Gábor szubjektív beszámolóját a délutánról. A teljesség kedvéért következzenek a fórumon elhangzottak egy másik résztvevő szemszögéből is.

A projekt kivitelezésére csupán 890 mFt a tervezett költségirányzat, amiből mintegy 900 m hosszú útszkaszt újítanak fel. A megjelentek alapvetően a Petőfi utca megnövekedett forgalma miatt szükséges csapadékvíz elvezetés megoldása és a házak szerintük növekvő rezgés terhelése miatti aggodalmuknak adtak hangot, továbbá a meglévő parkolóhelyek, járda- és zöldfelületek aránya iránt érdeklődtek és az új gyalogátkelők tervezett számát tudakolták, különös tekintettel a kórház előtti átkelés jelenlegi problémáira.

A megjelent városházi mérnök elmondta, hogy a kiviteli terv a jelenlegi közös csapadék és szennyviz elvezetés esetében teljesen új csapadékvíz elvezető rendszer kiépítését tartalmazza, illetve a helyi vízközmű tulajdonos regionális vízművel egyeztetve az adott területen a vízvezetékek is valószínűleg teljes cserére kerülnek (közös városi és vízmű finanszírozásban). Utóbbi határozott ígérete szerint külön keretet különített már el erre a célra. A szennyvízvezeték teljes cseréjére viszont nincs mód, azt feltárás után csupán az állaga miatt indokolt szakaszokon tudják cserélni. Többre jelenleg nincs keret.

A rezgés terhelésel kapcsolatban a mérnök azt a tájékoztatást adta, hogy a jelenlegi burkolat agyagos talajon kavicságyra fektetett réteg (a pontos szakkifejezésre sajnos nem emlékszem), míg az új egy többrétegű, így rezgés szempontjából is sokkal kevésbé veszélyes modern technológia. Forgalomszámlálási adatokra hivatkozva elmondta, hogy míg a Kossuth Lajos útnak kétezer egynéhányszáz autó az óránkénti átlagos terhelése, addig a Petőfi utcáé jelenleg ezerhatszáz körül mérhető óránként. A terhelés növekedés változatlan forgalom esetén kb másfélszeres lehet, mig a rezgésátvitel a jelenlegi és az új technológiával épült út esetén ennél nagyobb. Egy érdeklődő kérdésére, ha mégis újabb repedések keletkeznének a házában, mit tegyen, Kolumbán képviselő úr azt javasolta, hogy a munkálatok megkezdése előtt célszerű fényképet készíteni a házfalakról, mivel a kivitelezővel szemben bizonyítási kötelezettség nem az önkormányzatot, hanem a lakót érinti

Törvényi előírások miatt az útnak min 3,75 m, mig a járdának mindenütt min 1,5 m szélesnek kell lennie, ezért a tervekben helyenként a zöldfelületek minimális csökkenésével kell számolni, illetve a Siszler uti kijárásnál kialakítandó besoroló/gyújtő sáv miatt a templom és a nővérszálló között jelenleg található 6 parkolóhely megszűnik. A forgalom lassítása érdekében kisebb íveket terveztek az útba. Ezt a hozzászólók nem tartották elegendőnek, és táblás sebességkorlátozást is indokoltnak tartottak. Mivel városi tulajdonú útról van szó, ezt megoldhatónak tartották a megjelent képviselők. A Babits szobor környékén a teret, az ott található ház homlokzatát is rendbehozzák és a többi züldfelületet kompenzálandó, a téren levő parkos rész is egy kicsivel nagyobb lesz, mint a jelenlegi. Gyalogátkelőt törvény előírás szerint többet alakítanak ki, mint a jelenlegi. A zebra a kórház előtti kb 1 m-el a bejárathoz közelebb kerül kialakításra. A kórház bejárata is kiszélesedik, egyszerre két mentőnek is lehetőséget adva az oda való behajtásra és megközelítésére, de az már csak a 3. szakaszban...

A Dobogókői út kereszteződésénél körforgalmat terveznek, amit a KPM (bár saját kezelésében levő útról van szó) nem hajlandó megépíteni ezért azt a 3 szakaszban a város saját pénzén valósítja majd meg. Egy felszólaló a régi sztk épület elé is körforgalom kiépítését indokolta, mivel az Aranyhegyről lejövő forgalom már most is nehezen tud kikanyarodni a Petőfi utcára. Sipos úr azt mondta, hogy bár tervezéskor ez is egy szóbajöhető megoldás volt, a becsatlakozó utcák távolsága nem bizonyult elegendőnek és a kórház előtti parkoló kapacitását sem látták célszerűnek csökkenteni. Ettől függetlenül valószínűleg nem lesz egyszerű az Aranyhegyről a Petőfi utcára kikanyarodni.

A részletes beszámolót köszönjük Petrovics Lászlónak.

(forrás)