Kettős árazás Szlovákiában
2008. júl. 30.

<p>Miután a brüsszeli bizottság május 7-én jóváhagyását adta ahhoz, hogy Szlovákia 2009. január elsején bevezesse az eurót, 2008. augusztusától a szlovák boltokban euróban is fel kell tüntetni az árakat.</p>

Az euróbevezetésről szóló törvény értelmében a végleges átváltási kurzus meghatározása után 30 nappal kell alkalmazni a kettős árazást. Az EU pénzügyminiszterei ugyan július 8-án jelentették be a végső árfolyamot (1 euró = 30,126 szlovák korona), ám az Unió hivatalos közlönyében csak július 24-én hozták nyilvánosságra.

Az eddigi szlovák kommunikációban augusztus 8. szerepelt a kettős árazás bevezetésének dátumaként, ám ez a dátum csak ajánlás, a hivatalos – és kötelező – dátum 2008. augusztus 24.

Ettől a naptól kezdve mindenütt kötelezően koronában és euróban is fel kell tüntetni az árakat a boltokban.

„Kivételek ott engedélyezettek, ahol a változtatások túlságosan költéségesek, illetve bonyolultak lennének. Ez vonatkozik a technikailag nehezen megoldható változtatásokra is“ – nyilatkozta Igor Barát az euróbevezetésért felelős kormánybiztos.

Nem kell kettős árazást alkalmazni például azoknak a kisvállalkozóknak, akik termékeiket súly, illetve darabszám szerint árulják: így a henteseknek, csemegeboltoknak, cukrászdáknak. Hasonló lesz a helyzet a piacokon is, de az 1 euró = 30, 126 korona átváltási árfolyamot mindenhol jól látható helyen kell feltüntetni.

A bumm.sk alapján.

(forrás)