Megfelelő helyre a megfelelő személyt!
Közélet
2008. júl. 28.

<p>Azt szokták mondani, hogy a suszter maradjon a kaptafánál. Esetünkben úgy érzem ez módosítható lenne olyan formán, hogy a susztert behelyettesítjük buszsofőrrel, a kaptafát pedig a kormánykerékkel.</p>

Azt már megtapasztalhattuk, hogy Esztergomban a testületi üléseken néha bizonyos ember lehülyézheti a vele egyet nem értőket. Az sem újdonság már a város lakóinak, hogy a testület egyetlen jogvégzett embere – és egyben korelnöke – néha kondásokat megszégyenítő módon szól az őt a testületbe juttató nép felé. Ma másra is fény derült. Egy tanítvány túlnőtte mestereit.

A buszsofőrből az Esztergom-kertvárosi Részönkormányzat tagjává avanzsált polgártársunk 2007. november 14-én tette meg első kinyilatkozását az iWiW nevű közösségi oldalon.

Le style c'est l'homme – Buffon

Nem is igazán érdemes koptatni a billentyűzetet örök érvényű megszólalásainak lemásolásával, elég legyen csak a mai napról származó – mindent eláruló – néhány bejegyzés megosztása.

Egy 19 éves fiatalembernek feltenni egy ilyen kérdést: „Miért nem vagy a játszó téren gyerekek között???” – több mint arcátlanság, tudván hogy az ilyen korú gyerekek 2010-ben szavazni fognak, de ha ma lenne egy választás, akkor akár ma is szavazhatnának.

Ha egy családanya felteszi a kérdést ehhez kapcsolódva, hogy „Mégis: melyik EU-kompatibilis játszóterünkön lehet a gyerekeknek játszani???” – akkor arra, tisztelvén a városlakót és nem mellékesen a nőt a megszólalóban, illő módon kellene az Esztergom-kertvárosi Településrészi Önkormányzat tagjának válaszolnia.

Lássuk, a mi részönkormányzati tagunk mit válaszolt!

„Önök hol vannak az EU kompatibilitáshoz? majd ha megközelítik lesz az is.”

Nos kérem, kedves buszsofőr úr! Itt a perc, amikor egy magát polgárinak mondó embernek igen sürgősen illene lemondania minden önkormányzati pozíciójáról és messzire, nagyon messzire elkerülnie a kis- és nagypolitikát!

A PÁRTnak pedig azt üzenném: ilyen emberanyag mellett kár volt a Tanulmányba az a 3 millió forint! Szerintem.

(forrás)