300 millióval beszáll az új buszvégállomás építésébe Esztergom
Közélet
2008. júl. 21.

<p>Az egominfo.hu értesülései szerint nem sikerült megegyeznie a városvezetésnek a TESCO-val és a Volánnal a februárban már a Hídlapban megvalósulóként publikált buszpályaudvar tervekről. Ezért Esztergom saját költségen egy másik tervet építtet fel, melynek költségeire a képviselők júniusi ülésükön 300 millió forintot különítettek el.</p>

A képviselők arról is döntöttek júniusi ülésükön, hogy a kivitelezésre 300 millió forintot különítenek el, ebből 150 millió forintot az idei, 150 milliót pedig a jövő évi költségvetés terhére.

A Szeretgom első információi szerint a háromszázmilliós plusz költség a színvonalasabb épület és a kialakítandó perontetők miatt adódik, mely nélkül a várakozók sokkal jobban ki lennének téve az időjárás viszontagságainak. Az indoklás része az is, hogy a pályaudvar hosszú távra készül, és az ide érkezőknek a városról az első benyomása sok esetben a Tesco és ez az épület lesz, így nem mindegy, hogy egy „Tesco gazdaságos”, vagy a kor igényeinek megfelelő pályaudvart épít-e a város. Úgy tudjuk, hogy februárban a Hídlap a publikált képeken már ezt az új tervet mutatta be a városnak:

Februárban még azt írta a Hídlap: "az új buszpályaudvar a Tesco mellett, az áruházlánc költségén épül fel. (...) A nagyjából 160 millió forintra becsült beruházást finanszírozó bevásárlóközpontnak az új, a tervek szerint minden igényt kielégítő buszvárót és a többi fejlesztést legkésőbb 18 hónapon belül kell elvégeznie. (...) Bár továbbra is vannak nyitott kérdések, ezek azonban már az építkezés kezdetét nem befolyásolják.

Felmerül a kérdés: ki és milyen okból tájékoztatta félre a Hídlap újságíróját és vele a város teljes közvéleményét februárban? Pontosan mik azok a tételek és milyen költséggel szerepelnek a listában, amik az eredeti költségvetést megháromszorozzák? Hogyan nézett ki az eredeti terv és mennyiben tér el tőle az új? Hogyan garantálható, hogy a megváltoztatott tervek mellett is tartani lehet majd a gyorsuló Gyarapodás Programja által előírt határidőket?

Reméljük a legközelebbi Hídlapban magyarázatot és kimerítő válaszokat kapunk ezekre a kérdésekre.

Forrás: egominfo.hu és www.hidlap.net

Muzslai Ágnestől megkaptuk a júniusi előterjesztés teljes szövegét:

Határozati javaslat

………../2008.(VII.7.) esztergomi öh.

Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az autóbusz pályaudvar módosított építési tervdokumentációja és kiviteli terve alapján közbeszerzési eljárást indít és a nyertes ajánlattevővel kivitelezteti a jelenleg 18203/7 helyrajzi számú a Tesco-Global Áruházak Zrt. tulajdonában lévő földterületen az autóbusz pályaudvart, és kezdeményezi a Tesco-Global Áruházak Zrt. és Esztergom Város Önkormányzata között 2007. július 5-én létrejött megállapodás módosítását az alábbiak szerint:

a) Esztergom Város Önkormányzata a módosított tervek alapján készítettaz előzetes építési kalkuláció szerinti maximum bruttó 300.000.000 Ft összegért kivitelezteti a tervezett buszvégállomást.

b) A Tesco-Global Áruházak Zrt. a 2007. július 5-én létrejött megállapodás 3. számú mellékletét képező tervdokumentációban konkrétan meghatározott műszaki tartalom helyett az a) pont szerinti dokumentáció alapján a módosított szerződésben konkretizálandó műszaki tartalommal, a létrejött megállapodás 3. számú melléklete szerinti 145.700.000 Ft erejéig végezze el az alábbiakat:


- teljes körű közműépítés,
- teljes körű út és peronépítés, perontetőkkel,
- teljes körű kertépítés,
- Jehova Tanúi volt épületének bontása, alappal együtt,
- a főépület alépítményi munkái.

c) Az a) pont szerinti beruházás fejében a Tesco-Global Áruházak Zrt. a határorat javaslat melléklete szerinti kb. 6900 m² nagyságú kialakuló ingatlan tulajdonjogát Esztergom Város Önkormányzatára ruházza át a telekalakítást követően.

Fedezet: a bruttó 300 millió Ft felének, azaz bruttó 150 millió Ft fedezete: a 2008. évi költségvetés 6/A mellékletének általános tartalék sora.

Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármester útján felkéri a jegyzőt, hogy a 2009. évi költségvetés tervezése során gondoskodjon a bruttó 300 millió Ft második felének, azaz bruttó150 millió forint tervezéséről.

Felelős: Meggyes Tamás, polgármester

Határidő: a szerződésmódosítás előkészítésére a döntést követő 30 napon belül

(forrás)