A Magyar Suzuki Zrt. visszautasítja a LIGA valótlan állításait
Gazdaság
2007. máj. 25.

<p>A Magyar Suzuki Zrt. visszautasítja a LIGA valótlan állításait, és továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy a munkavállalók valótlan tényállítással nem csorbíthatják a munkáltatók jó hírnevét, még akkor sem, ha szakszervezeti tisztséget töltenek be</p>

A társaság szerint Párma Zsoltnak, az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezete elnöke munkaviszonya korábbi megszüntetésének a munkáltató jó hírének megsértése volt az oka, a szakszervezeti tisztségviselés abban szerepet egyáltalán nem játszott. Ezt az eljáró bíróságok maguk is nyomatékosan kiemelték.

A Liga Szakszervezetek keddi közleménye szerint Párma Zsolt ellen egy koncepciós pert indítottak. A szakszervezeti szövetség álláspontja szerint Magyarországon gyakori, hogy így kívánják elbocsátani a munkavállalók érdekében fellépő szakszervezeti tisztségviselőt.

A cég emlékeztet arra, hogy a LIGA a Suzuki ellen eddig indított bírósági pereket többnyire elvesztette vagy azokban meghátrált, a Párma ügy a LIGA első komoly pernyertes esete. Ez sem lezárt azonban, mert a cég felülvizsgálathoz folyamodik.

A társaság közleménye kiemeli: a történtek ellenére Párma Zsolt a közelmúltban újabb valótlan sajtónyilatkozatot tett, amiben ismét megsértette a Magyar Suzuki Zrt. jó hírét, nem törődve még a Tatabányai Munkaügyi Bíróság ítéletében rögzített tényekkel és bírói megállapításokkal sem. Ezért részére a vállalat a napokban újabb rendkívüli felmondást postáz.

A Liga Szakszervezetek kedden arról tájékoztatták az MTI-t, hogy Párma Zsolt jogerősen pert nyert a Magyar Suzuki Zrt. ellen. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ítéletében jogerősen helyreállította a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát.

Párma Zsoltot 2006 február 6-án rendkívüli felmondással bocsátották el az esztergomi gyárból, miután alkoholt találtak az öltözőszekrényében, és ezt követően a gyár szerint a Suzuki jó hírét sértő kijelentést tett egy televíziós műsorban.

A szakszervezeti vezető szerint az ellenőrzéskor fellelt bontatlan üvegeket egy olyan doboz mögött találták, melyet nem szokott elmozdítani. Egy televíziós műsorban Párma Zsolt úgy fogalmazott, hogy az eset "olyan provokáció, mellyel fegyelmi vétség látszatát akarják kelteni", azonban a riporter következő kérdésére azt válaszolta, nincs elképzelése arról, ki törte fel a szekrényét, azonban ezt az adásból kivágták.

forrás:hirado.hu

(forrás)