Botticelli: elmarad a várva várt konferencia
2008. jún. 18.

<p>A június huszadikára, péntekre tervezett Vitéz János érsekről és koráról szóló tudományos konferencia elmarad. A szervező Polgári Esztergomért Egyesület tudatta, hogy a nagy érdeklődéssel várt tanácskozás rajtuk kívül álló okok miatt elmarad, pontosabban csúszik, előreláthatólag ez év őszén rendezik majd meg.</p>

A programban több előadás szerepelt Vitéz János studiolójának európai jelentőségéről, az ott található falképek (a vélelmezett Botticelli-kép) feltárásáról is. Ismereteink szerint kiemelkedő számú szakember és érdeklődő jelezte részvételi szándékát.

(forrás)