Sportügyekben is reformokat Esztergomban!

Sportügyekben is reformokat Esztergomban!

2008. 06. 14.

Az Esztergomi Sakk Club NB II. szakosztálya közleményt juttatott el hozzánk, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Az Esztergomi Sakk Club NB II-es tagsága, szakosztálya egységesen úgy döntött, nem áll be a sorba és nem kezd számháborúba, hogy támogatást kapjon a 2008/2009-es évre.

A mai napon a Kulturális és Sportbizottság gyűlésére kellett volna bemutatni az ifjúsági játékosok tagkönyveit, mert támogatás -képmutató módon- csak ezután jár. A városi sportkoncepció úgy hibás, ahogy van. Orbán Viktor, a Fidesz első embere kijelentette, hogy egy magára valamit adó önkormányzat legalább a költségvetésének 1%-át a sportra költi.

Ez Esztergomban nemhogy nem valósul meg, de a sporteredmények másodlagosak, miközben nemcsak az országos szövetséggel nem rendelkező ágazatok is egyenrangúak, de még a tánc is például sportágként van nyilván tartva.

Az 1924-ben alakult Esztergomi Sakk Club Esztergom városában az ötödik-hatodik legeredményesebb szakosztály, 1921-ben alakult országos szövetség tagja, méltó városi sporttörténelemmel, nyugdíjas és ifjúsági háttérrel. Ráadásul a sakk olimpiai sportág! Magyarország női és férfi csapata is volt olimpiai bajnok!

Lépésünkkel mélyreható reformokat szeretnénk elindítani és sportvitát kezdeményezni. Ma a városi gyermek- és ifjúsági játékosok után kapott támogatások 20%-a jut el csak a fiatalokhoz!

Ha most 20 valóban Esztergomban sakkozó gyermekeinknek kártyáját bemutatnánk, akkor is kénytelenek lennénk elvonni tőlük a támogatást, hogy működjön a szakosztály!

Erre az Esztergomi Sakk Club nem hajlandó. Ez a képmutatás!

A levelünk végén megjegyeznénk, a sportpénzek eddig mindig kint voltak május végéig, így a szakosztályok még tervezni sem tudnak. Javasoljuk, hogy azonnal váljon ketté a Kulturális és Sport Bizottság és olyanok döntsenek a sportról, akiknek valami köze volt és van a sporthoz, ebből következően értenek is hozzá!

Esztergomi Sakk Club Szakosztálya

2008. június 13.

Törölt felhasználó

2008. 08. 06.

Pedig olyan szép lenne. Géza-Meggyessel. :)))

2008. 08. 06.

Meghívó Meggyes Tamásnak, reméljük elmegy és elmondja: az én önkormányzatom az egyetlen ( 108-107 támogat), aki nem ad az élsportra ( politikai utasításra):

Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Szakosztályvezető úr!

Kivételes lehetőséget kínálunk Önnek, illetve az Ön települése Polgármesterének! Hívja meg településének polgármesterét, akit a Magyar Sakkszövetség térítésmentesen vendégül lát az I. GARANTIQA POLGÁRMESTERI NAPOKON!

Részletes ismertető: www.chess.hu

Magyar Sakkszövetség

2008. 08. 06.

Igazad lett. Elővették, hogy nem pályáztunk ( ami nem igaz), az a szégyen esett meg, hogy 108 NB-s csapatból ( élvonal) csak Esztergom feledkezett meg a sakkozóiról:

CsB 2008/2009. Szabó László Charousek Maróczy 1 Kazincbarcika 1 Honvéd 1 Vasas (kérésre!) 2 MLTC-Statiszt 2 Szenna 2 Dunaharaszti1 3 Decs KSE 3 Pannonpower 3 Füzesabony 4 Csuti-Hidroc. 4 Tapolca 4 HÜSI SC 5 Aquaprofit NKT 5 Győri ESE 5 EMSE 6 ASE Paks 6 Paks 2 6 MÁTRA SE Gyön. 7 Haladás 7 Hóbagoly 7 Hajdúböszörmény 8 MTK 8 Sárvár 8 Orosháza 9 Makó 9 Barcza G.SC. 9 Maróczy 10 BEAC 10 Csuti 2 10 Munkács 11 Tabán 11 Nagykanizsa 2 11 MLTC-Statisz. - 2 12 Pénzügyőr 12 Haladás 2 12 Gyula Asztalos Barcza Breyer 1 Királysakk 1 TEVA Debrecen 1 Vízügy 2 Nagyatád 2 DEAC 2 Géniusz Tata 3 Komló 3 Hajdúszoboszló 3 Balatonfüred 4 Fehérvár SE 4 Lokomotív 4 KOMSZOL Győr 5 MÁV Előre 5 Edelény 5 Kisbér-Ászár 6 Dombóvár 6 Debreceni Betű 6 Zsámbék 7 Mohács 7 Piremon SE 7 Esztergom 8 Koppány SE 8 Tiszavasvári 8 Vértesi Erőmű 9 Baja 9 Ny.házi SI 9 Turul SE 10 Szenna 2 10 SSASSE 10 Tatai Honv.AC 11 Decs-2 11 EMSE 2 11 BEAC 2 12 Pannonpower 2 12 Kazincbarcika 2 12 Dunaharaszti-2 ** ****? Erkel Széchenyi Tóth László 1 Fót SE 1 Lövő 1 TÁKISZ 2 MAFC 2 Keszthely 2 Békés 3 Jászberény 3 HEMO Veszprém 3 Szentes 4 HMÖ Eger 4 Zala Volán 4 Keviterv-Akva *** 5 Vác 5 Tap-Szeremley 5 Vásárhelyi 6 Gödöllő 6 Ajka 6 Karcag 7 Pásztó 7 Kertvárosi LSC 7 Röszke 8 Újszász ***! 8 Flesch Mmóvár 8 Mezőberény 9 Mezőkövesd 9 Arborétum 9 TLSE Kecskemét 10 Törökbálint 10 SzentgotthárdiVSE 10 Kisújszállási SE 11 Pénzügyőr-2 11 Haladás 3 11 Makó 2 12 Honvéd 2 12 CSUTI-3 12 Maróczy 2 ** ****? ***!

2008. 07. 06.

Mivel szeretgomozol... sok jóra ne számíts! De NE LEGYEN IGAZAM!

2008. 07. 06.

T. Fórumozók!

Adminisztratív hibák sorozata miatt nem kapott az Esztergomi Sakk Club támogatást a mai napig…
-Az ifjúsági sportolóink után nem kaptuk meg a 157 ezer forintot, mert én csak adatlap pályázatot adtam le, mert másról nem tudtunk, de a mi pályázatunk szabályos volt. Orvosi igazolás nem kell, ezt megerősítették a sportorvosok is!...
-A szintén szabályos Szent István Sakk Kupa nemzetközi gyermek és felnőtt egyéni bajnokság pályázatunk nem kapott támogatást!...
- Működésre sem kaptunk pénzt… Ez a helyzet jelenleg. Kérvényünket Meggyes Tamásnak kellett beadnunk! Az Ő jóindulatán múlik, hogy Esztergomi Sakk Club- ön hibáján kívül- kap-e támogatást?!...


-Ti, mire tippeltek?

Kovács Géza

2008. 07. 06.

Üdv!

Bugyi

Dunavarsány

Taksony

Gyömrő

Kozármisleny

Bácsbokod

Dorog

Tudjátok, hogy miben térnek el e neves települések Esztergomtól?

A válasz: ők képesek üzemeltetni egy harmadosztályú kézilabda csapatot, mi nem.:( Természetesen a serdülőtől a felnőttekig elég sok ifjú hölgy kell, hogy egy egyesület működjön. Ez most úgy tűnik városunk számára nem fontos. Persze mehetnek a lányok edzés helyett kocsmába is. Abból elég nagy a választék.

2008. 06. 27.

Annál nagyobb blama nincs, amikor egy csapat nem tudja végigjátszani a bajnokságot!


-Ennek ellenére, hogy Esztergomi Sakk Clubnak hívják az egyesületet, a mai napon saját költségemből, befizetem az NB II-es nevezést a Magyar Sakkszövetségnek!

Kovács Géza

2008. 06. 26.

Még bebizonyítja, hogy én vagyok a „hülye”…Felsőbbrendű stílusáról meg nem is beszélve. Megáll az eszem. Az iwiw-en utána néztek, június 12-én megnyugtatta az evezősöket, hogy ment a pénz!...Állítólag 13-án döntöttek! Hogy is van ez?

Kovács Géza

2008. 06. 26.

Kolumbán - a szokásos ügyfélbarát stílusában - válaszolt neked az iwiwen.

2008. 06. 26.

Abban maradtunk a szakosztály tagsággal, hogy hétfő reggelig várunk, ha nem keresnek meg minket, akkor olyan botrányt akasztunk a nyakukba, amilyent még nem éltek meg! Elegem van a pökhendi, hazug városvezetőkből!

2008. 06. 26.

Bocsánat, hogy itt reklámozok, de apukám is sakkal foglalkozik, nemzetközi mester, könyvkiadó, és nemzetközi versenyeket is szervez (Lékó Peti tőlünk indult), talán a Sakkszövetségben láttátok már a könyveinkkel, de itt egy link is:

www.caissachessbooks.com

Törölt felhasználó

2008. 06. 26.

Ez az eset valóban botrányos és nem hagyhatjuk annyiban! Személy szerint javasolnám a rendőrségen történő feljelentést! A Sportbizottságot is, mint társtettest... Érdekelne az is, hogy igaz-e az a városi szóbeszéd, miszerint az előző sportreferens érintett a korrupciós ügyekben?

2008. 06. 26.

Utána járunk, nem hagyjuk magunkat, megkeressük kinek köszönhetjük a kirekesztést, betartást! Levelem a sportreferensnek…

Tisztelt Turi Krisztina! Hozzám eljutott információk szerint, Ön nem adta le az esztergomi Sakk Club pályázatait, igényét!... Az információ a Bizottság elnökétől!


-Amikor bent jártam, Ön azt mondta, hogy a különböző visszaélések az Esztergomi Sakk Clubot nem érintik! Mivel a hibás városi sportkoncepciót már azelőtt keményen bíráltuk mielőtt döntés született volna, ki kell mondanunk: Ismét nekünk volt igazunk! A mi adataink a Magyar Sakkszövetség honlapján naprakészen egy gombnyomással ellenőrizhetőek… Mivel a FIDE ( Nemzetközi Sakkszövetség) és a Magyar Sakkszövetség nem írja elő a sportorvost, sőt a sportorvosoknak sem kell a sakkozókat vizsgálni, ezért nem mellékeltünk új pályázatokat, hiszen a régiek érvényesek, ami az Ön kezében van. Fénymásolatokkal mindent megkapott!! Várom megtisztelő válaszát, ki-nem mond igazat? Miért nem kap eredményéhez, hagyományához méltó önkormányzati támogatást-egyetlenként- az Esztergomi Sakk Club?

Kovács Géza Esztergomi Sakk Club

2008. 06. 19.

A 75 ezer úgy jön ki, hogy még 5 esztergomi fiatalt tudunk leigazolni, hogy beteljen a 30-as keret...

2008. 06. 19.

Felhívás!

Az Esztergomi Sakk Club kéréssel fordul a nyilvánosság felé. NB-s csapatunknak most a léte a tét, ezért a tisztelt városi polgárok és a sakkbarátok segítségét kérjük! Mint ismert az Esztergomi Önkormányzat megvonta a pénzügyi támogatást - az egyébként eredményeket felmutató –NB II-es Esztergomi Sakk Clubtól, ezért kénytelenek vagyunk kérésünket azok felé intézni, akiket felháborít a hozzánemértő városvezetés hibás sportkoncepciója. Sakkozóink fizetik a tagkártyájukat, így 25X 2500 Ft-al azaz 75 000 Ft-al a sakkozók hozzájárultak az anyagi terhek előteremetéséhez. A következő évben úgy indul NB-s mérkőzésre a buszunk, hogy a benzinköltséget együtt adja össze a csapat (!), de ez még mindig kevés a költségeinkre. Még legalább 500 ember sürgős támogatását várjuk minimális 1000 Ft-os összegben személyenként, melyet az Esztergomi Sakk Club következő bankszámlaszámára lehet befizetni: Budapest Bank 10103661-55012900

Esztergomi Sakk Club névszponzort is keres, a Magyar Sakkszövetség szabályzata szerint nevet is változtathatunk, csak az Esztergom (!) szónak kell a csapat nevében szerepelnie!...

Köszönjük segítségüket! Esztergomi Sakk Club

Kapcsolat: esztergomisakkclub@citromail.hu Telefon: 06-30-241-45-10 2008. június 18.

2008. 06. 18.

Én is rákérdeztem. Egyelőre levegőnek néznek, pedig a következő évi támogatásnak is lassan itt az ideje!...

2008. 06. 18.

Én szeretem a sakkot ,de csak nagyon amatőr módon tudom játszani.Még agyerekek is megvernek.Csak érdekességképpen mondom el,hogy 1968-ban katona voltam,és úgy indultam a Néphadsereg Bajnokságon,hogy a lépéseket sem ismertem.DE kimozdultam a laktanyából,persze rögtön megvertek és mehettem haza.Ez volt a cél.Akkor nem nagyon engedtek el.

2008. 06. 18.

Üdv!

Jó Jenőnk! Köztünk vagy még?

Ha igen, mikorra várhatjuk a konkrét számokat az idei sporttámogatásokról?

2008. 06. 17.

Rendben Rudi, értelek, azt hiszem elbeszéltünk egymás mellett, de talán ezért van ez a fórum. :) Azért reagáltam indulatosabban, mert az egyik „városi szakértő” évekkel ezelőtt pont a sakkról akarta azt mondani, hogy nem sport…

Tisztelettel: Kovács Géza

2008. 06. 17.

Én nem a sakk támogatását vonom kétségbe, hanem a tényszerűséget írtam. Portisch Lajos szavait is elfogadom, hisz az iskolában sakkoztam még versenyekre is jártam, bár ezt kevesen tudják. Jelen pillanatban a sakk nem szerepel az olimpiai játékok programján ugyan úgy, mint 1936-ban sem szerepelt. Egészpontosan nem értem, hogy rendhagyó olimpia 1936 München. Ebben az évben Berlin adott helyet a nyári játékoknak, ahol a Magyar csapat a 3. helyen végzett az éremtáblázaton a nemzetek versenyében 10 aranyéremmel és ebben nem szerepel a sakk. Az olimpiai programok közé felkerülni nem olyan egyszerű, mint ahogy leírtad. Lásd az elmúlt játékok példáit és azokat a számokat melyek, szerepelnek, de miért is…? Egy szónak is száz a vége én azt szeretném, hogy a városban a sport a helyére kerüljön. Azért mert másként látjuk a sakk olimpiai vagy sem sportág az én gondolataim között az szerepel, hogy a sakknak ugyan úgy szerepelnie kell a támogatott sportágak között mint a versenytáncnak, hangsúlyozom versenytáncnak és nem a táncnak. A kilátások viszont azt mutatják, hogy egy józan, átgondolt, értelmes városi sportkoncepcióra még sokat kell várni. Amennyiben mégis elkészülne kik fogják végrehajtani még az is kérdés. Persze ezek csak az én gondolataim. Sok sikeres eredményt a sakk csapatnak és egy kalap „sz” –t a pénzügyi háttérhez. Sportársi Üdvözlettel: Csikós Rudolf