indymédia.hu , 2007. április 2.

Kidobolták, hogy játszóteret kapunk a Kossuth térre. Hinta, homokozó, libikóka. Azt is mondták, hogy demonstrációk bizony nem lesznek itt, mert a budapestiek vissza akarják kapni a terüket (a szélsőjobbtól, ugye). Az igazmondásáról híres miniszter ugyan azt is mondta, hogy azért lehet majd itt demonstrálni, és tényleg, van arról szó, hogy hagynának teret a nép politizálásának. A tervpályázatok még messze vannak. És azért aki nem ma reggel érkezett ebbe az országba, az gyanakszik.

Lelkendező híradások számoltak be közösen mosolygó kormánypárti és ellenzéki politikusokkal illusztrálva, hogy hatalmas játszóteret akarnak építeni a Kossuth térre. Nem a Parlament helyére, nem is annak falai közé, hanem oda, ahol a népnek hullámoznia kéne, néha, ha furcsán, de egyébként hullámzik is.

A demokratikus jogállamban az egyik legfontosabb, legértékesebb alkotmányos alapjog a véleménynyilvánítás, a szólás és gyülekezés szabadsága. Melynek legfőbb, szimbolikusan legerősebb helye minden kétséget kizáróan a ugyanaz a Kossuth tér, ahova most Demszky Gábor és Rogán Antal libikókákat álmodik, persze újfent nem fővárosi pénzből. Szívesen térnék rá egyből a terv szimbolikájára, mert mégiscsak az a legérdekesebb és legcinikusabb az egészben, de nem spórolható meg az utcai politizálás, mint olyan védelme. Főleg nem az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével kirobbant zavargások óta.

Az utcai politizálás egy demokráciában bármiféle negatív felhang nélkül, magától értetődő természetességgel szorosan hozzátartozik a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság köréhez, és megítélésének tökéletesen függetlennek kell lennie attól, hogy az „ellenség” vezére vagy a „mienk” műveli ügyesebben, több statisztával műfaját. A politikának nem utolsó sorban azért van ott a helye az utcán is, mert ez lehet a legfőbb biztosíték arra, hogy a sorompókkal és biztonságiakkal és sajtófigyelőkkel leszigetelt közintézményekbe visszavont döntéshozatal ne szakadjon el végzetesen a legitimációját jelentő néptől, annak akaratától. A nagypolitika ismert színvonala elvette a politizálás és a részvétel becsületét. Az emberek büszkék arra, hogy nem politizálnak, ami rendkívül beszédes és sokat mondó jelenségnek bizonyul, ha összevetjük azzal, hogy a politika szó eredetileg a köz ügyeivel való foglalkozást jelentett, és azzal, hogy a régi görögök az idióta kifejezést arra találták ki, aki nem foglalkozott a politikával.

Nagyjából már helyben is vagyunk.

Budapesten, a szabadság városában ma nincs könnyű dolga annak, aki élni szeretne politikai szabadságjogaival. A magát liberálisnak nevező főpolgármester önkormányzati rendeletben próbálta magához vonni a demonstrációk hangosításának engedélyezését, teljesen abszurd, bő egy hónapos átfutási idővel engedélyezték volna, hogy bedughatunk-e egy projektort, használhatunk-e kézi hangosítót, a nagyra törő terveknek az alkotmánybíróság atyai pofonja vetett véget. Aztán amikor a kistermelők újabb budapesti traktoros demonstrációt helyeztek kilátásba a kormányzat agrárpolitikája elleni tiltakozásul, telerakta a várost „traktorral behajtani tilos” táblákkal, mondván itt félnek az emberek a traktoroktól. (Mi pedig nem szedtük le őket, örök szégyen. Egyedül a Budakeszi úton, a város határán jelent megy egy „Tuareggel behajtani tilos!” tábla – a főpolgármester ezzel, a traktorméretű és fogyasztású luxusterepjáróval jár be munkahelyére, Budapestre. A monstrum egyébként Angliában elnyerte a legkörnyezetpusztítóbb luxusterepjáró címét is.)

A Kossuth téren a nép politikai megnyilvánulásainak legfontosabb helye. Történelmi-politikai szerepét fölösleges taglalni, több tízezer ember élete meghatározó élményének tartja, amikor 1988. szept. 12-én, az 56-os mészárlás utáni első békés demonstráción a Parlament előtt tiltakoztak a Bős-Nagymarosi erőmű ellen. A tér jelentősége azóta is nyilvánvaló: ha egy demonstráció a Kossuth téren, a Parlament előtt van, sokkal nagyobb biztonsággal számol be róla a média, mint ha azt mondjuk egy szakminisztérium elé szervezték volna. A tér folyamatosan tölti be a nagy és a „kis” politika agórájának funkcióját. Személyes apróság, de talán kifejező: pár nap híján pont ötven évvel az után, hogy a nagyapám az AVH-sok géppuskatüze elől a Földművelődési minisztérium árkádja alá menekült a tömeggel, ugyanazon a téren, a Védegylet 12 pontjának egyik tábláját vittem, mely azt az egyszerű, forradalmi tételt hirdette, hogy a baloldaliak nem kommunisták, a jobboldaliak nem nácik. Alig öt éve politizálok, de már nekem is bő tucatnyi emlékem kötődik a térhez.

Annak jelentőségét és szimbolikáját, hogy az ország népe az ország háza előtt gyülekezhet, alig lehet túlbecsülni. Mint ahogy annak az üzenetét sem, hogy ugyane helyre a népnek a vezetői hintát és homokozót ajándékoznak játszani. Eddig is tudtuk, hogy nem csak simán gyereknek néznek, hanem egyenesen hülyegyereknek, ez a mostani akció azonban álságosságával, mézes-mázas cinikusságával még a honi Abszurdisztánban edződött embert is mellbe vágja. Emlékezhetünk az őszödi beszéd egyik részére: „Tüntetni fognak, de majd megunják, és hazamennek.” Úgy látszik, volt vészforgatókönyv arra az esetre, ha mégsem unják meg. Hinta-palinta.

Tanulságos, hogy a média egy része a bejelentéssel egy időben rögtön megkezdte a kampányt: egy csomó más országban sem lehet a Parlament előtt véleménynyilvánítással zavarni a képviselők munkáját, nekünk sem kéne. Ez biztos így van, bár korántsem biztos, hogy jó. Demszky Gábor szerint a Budapestiek játszani szeretnének a téren, s nem tüntetni. Ha valóban az dönt, hogy Demszky Gábor szerint mivel lehet a Budapestiek kedvére tenni, akkor örüljünk, hogy nem nonstop Pa-dö-dő koncertek és olcsó bóvlivásár fog az önkormányzat a térre szervezni.

Mert ha azok a tervek valósulnak meg, melyek szerint a mostani parkolót, (mely közterületet) hivatalosan is átadják használatba az Országgyűlési Hivatal részére, akkor ott már a műveleti terület jogilag nonszensz fogalmával sem kell bohóckodni, sokkal könnyebben és jogszerűbb úton megtagadhatják a gyülekezés jogát. (Mondják azt is, hogy nem így lesz, tudom.) A lapok ezt úgy fogalmazták meg, hogy a „biztonsági és egyéb kérdések szabályozása így megoldható lesz.” Ha a terv mégsem valósul meg, a gyülekezésre alkalmas tér már most sem lesz akkora, mint volt: a Rákóczi-szobor előtti területet elővigyázatosan bepetúniázták, onnan már kiszorították a fasisztákat, kezdhet fellélegezni a város.

Gyönyörű. A homo kadaricus politikától való irtózása eddig is nagyban hozzájárult mindahhoz, amit a következmények nélküli ország néven nyögünk. Attól félni eddig is kár volt, hogy a magyarok politikai tudatossága hirtelen túlzott méreteket ölt. De ha hirtelen, valami különös csoda hatására valahonnan mégis érdekvédelemmel, sztrájkszervezéssel foglalkozó szakszervezetek kerülnének elő, ha a vélt(!) vagy valós érdeksérelmeik miatt bárki is tüntetni akarna, akkor vagy elmehet a sunyiba, ahol senkit sem zavar, senki nem látja, vagy mehet a Kossuth térre, ahol jól meghintáztatják, vagy kereshet egy szippantás friss levegőt a legmagasabb mászóka tetején. Sötétedésig, amíg az őr be nem zárja a játszóteret, és haza nem zavarja. Az esti bulvárműsorokban haknizó minisztereket, pártelnököket még eléri.