Keresztény-muzulmán párbeszéd Esztergomban
Egyház
2008. ápr. 18.

<p>A Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa és az Európai Egyházak Konferenciája iszlám kapcsolatokért felelős bizottsága Esztergomban ülésezik csütörtök és vasárnap között.</p>

A találkozón muzulmán vezetők is részt vesznek, hogy közösen készítsék elő az októberben Brüsszelben tartandó európai keresztény-muzulmán konferenciát – tájékoztat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapja. Az esztergomi összejövetel napirendjén szerepel két dokumentum előkészítése. Az egyik irat a vallásos indíttatású erőszak egyes eseteivel kíván foglalkozni, a másik témája, miként hat a papok és lelkipásztorok munkájára az európai muzulmán jelenlét.

A négynapos találkozón megvitatják azt a nyílt levet, amelyet 138 muzulmán vallási vezető intézett az egyházak és keresztény közösségek elöljáróihoz, valamint az európai muzulmánok idén januárban kelt chartáját, amelyet 400 muzulmán egyesület és szervezet írt alá. Az Esztergomban ülésező testület az iszlám európai képviselőivel kiegészülve készül az európai keresztény-muzulmán konferenciára, amelyet Brüsszelben rendeznek október 20-a és 23-a között. A találkozó témája: Európai állampolgárok és hívők. Keresztények és muzulmánok mint aktív partnerek az európai társadalomban.

(forrás)