Sajtóközlemény
2008. ápr. 11.

<p>A helyi MSZP sajtóközleményt juttatott el hozzánk, a Veszprém Megyei Bíróság tegnapi ítéletével kapcsolatban.</p>

Nem rágalmaztak a szocialista képviselők!

A Veszprém Megyei Bíróság 2008. április 10-i ítéletében másodfokon nem találta bűnösnek Láposi Elza és Schiller Kertész Tamás volt képviselőket, a 2005. március elsején, az élményfürdő ügyében tartott sajtótájékoztatójukon tett nyilatkozatukért.

Mint ismert Esztergom közvéleménye előtt, az esztergomi élményfürdő első átadási határideje 2005. február 28-a lett volna. A határidő lejárta előtt négy nappal a Képviselő-testület jobboldali többsége oly módon módosította az építtető ContourBau-val kötött szerződést, hogy az új szerződésben eltekintett a napi ötmilliós kötbér fizetésétől.

A szocialista képviselők ez ügyben tartották meg sajtótájékoztatójukat, ahol elmondták elmarasztaló véleményüket a meghozott határozattal, a fürdő építésével, és gazdaságosságával kapcsolatban. A sajtóanyagukban foglaltak miatt 2005. március 31-én Meggyes Tamás és 10 társa, mint magánvádlók, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségéért feljelentették a két képviselőt, az akkori szocialista irodavezetőt Molnár Ferencet, Dr. Haller Zoltán képviselőt, (aki egyébként nem vett részt a sajtótájékoztatón, és nem volt a szocialista frakció tagja), valamint a 24 óra c. megyei napilap akkori főszerkesztőjét Miskei Ferencet, és újságíróját, Rafael Balázst.

A három éve húzódó pert közben kétszer megszüntették, (mivel a magánvádlók nem jelentek meg a tárgyaláson) majd újra folytatták. Első fokon a Veszprém Városi Bíróság ítéletében bűnösnek mondta ki Láposi Elzát, és Schiller Kertész Tamást, a többi vádlottat felmentették.

A másodfokú Megyei Bíróság megváltoztatta az elsőfokú döntést, és ítéletének indoklásában kifejtette, hogy a sajtótájékoztatót tartó képviselők a tájékoztató időpontjában nem voltak, nem lehettek annak az információnak a birtokában, hogy Meggyes Tamás polgármester a jegyző törvényességi észrevétele miatt két nap múlva, egy szombati napon felfüggesztette a szóban lévő és a képviselők által bírált határozatot

A bíróság indoklásában rámutatott arra a tényre is, hogy a szocialista önkormányzati képviselők képviselői és politikusi véleményüknek adtak hangot, amihez joguk volt. Utalt az Alkotmánybíróság vonatkozó határozataira a szabad véleménynyílvánításhoz való jogra, amivel az alkotmány magát a szabad kommunikációt biztosítja. Az Ab álláspontja szerint fokozott védelmet élveznek azok az értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot.

Az ítélet szerint a per költségei Meggyes Tamás, Petrovics János, Eck Alajos, Ivanov Mihály, Knapp János Pál, Koditek Pál, Dr Kolumbán György, Németh József, Dr. Osvai László, Petróczi Gyula és Szalma László magánvádlókat terheli.

(forrás)