Találjuk meg a „földönjáró” toronyóra helyét!
2007. márc. 23.

<p>A korábban a belvárosi templom tornyát díszítő toronyóra a város elképzelései szerint a jövőben köztéri kiállításra kerülne. Az önkormányzat ezért ötletpályázatot hirdet, melyben az esztergomiak javaslatokat tehetnek, hogy a város, turisztikailag mely érintett területére kerüljön a különleges szerkezet. A földön járó toronyóra helyére kiírt pályázat nyertesei jutalomban is részesülnek, így mindenképpen érdemes voksolni, az elképzeléseket pedig az <a href="mailto:info@hidlap.net">info@hidlap.net</a> címre lehet beküldeni.</p>

A szabadtéren majdan kiállított óraszerkezetet egyrészt önfelhúzással működik, de egy külső kurbli segítségével lehetőség lesz rá, hogy a turisták, illetve helyiek is újabb lökést adjanak az időmérő szerkezetnek. Az átlátszó fal mögé épített, embermagasságú szerkezet nemcsak köztéri látványosság lesz, de tartalmaz majd egy mini pénzverdét is. Itt csekély összeg ellenében a bedobott érméket újrasajtolva a városi címert üti rá a pénzekre a szerkezet. Ezek mellett az óra természetesen a pontos idő mutatására is szolgál majd, a toronyóráktól elvárható negyed óránkénti kis- és óránkénti nagy hang jelzéssel kiegészülve. A leszerelt toronyóra jelenleg leromlott állapotban van, a felújítást egy mérnök-szakértőkből álló csapat végzi el a Neuzer kerékpárgyártó cég esztergomi telephelyén. A tervek szerint a nagy precizitást igénylő helyreállítási munka két évet vesz igénybe.

(forrás)