Esztergom költségvetéséről szavaztak
2007. febr. 20.

<p>Tizennégymilliárdos költségvetésből gazdálkodik idén Esztergom. A feszes költségvetésben a felhalmozási célú beruházásokra több mint ötmilliárd forint jut, de az intézmények működtetése egyre több pénzébe kerül a városnak az önkormányzatokat sújtó elvonások miatt.</p>

Esztergom idei költségvetésében érezhető, hogy az állami normatívák egyre kisebb mértékben fedezik az intézmények működési költségeit. Az önkormányzatnak az óvodák, iskolák, művelődési és közgyűjtemények működéséhez a normatíván felül a szükséges költségek ötven – hetven százalékát kell biztosítania. Mindezek ellenére a tizennégymilliárdos költségvetésből idén is komoly összeget szán az önkormányzat a felhalmozási célú beruházásokra. Meggyes Tamás polgármester a költségvetés elemzésekor hangsúlyozta, hogy az elmúlt hét évben történt beruházások révén tizenhárommilliárd forinttal gyarapodott a város vagyona, így Esztergom a hasonló nagyságú városok között országos szinten kiemelt helyen áll beruházások szempontjából. Napirend előtt a képviselők meghallgatták a Vaszary Kolos kórház gazdasági helyzetét felvázoló tájékoztatót. Ebben Sólyom Olimpia, az intézmény főigazgatója kifejtette, hogy 2004 második fél éve óta érezhető, hogy a kormányzat folyamatosan csökkenti az egészségügyre szánt pénzt. Az egyre fogyó finanszírozási háttér arra kényszerítette a kórház vezetését, hogy létszám- és ágyszámcsökkentéssel oldja meg az intézmény gazdasági racionalizálását. Mint ismeretes, az egészségügyi reform végrehajtása során az esztergomi kórház kikerült a kiemelt intézmények köréből, pedig a kórház vezetése minden fórumot megragadott, hogy a korábbi döntésnek megfelelően visszakerüljön ebbe a státuszba. A parlament egészségügyi bizottságában is helyet foglaló esztergomi országgyűlési képviselő, Tittmann János nem támogatta a Vaszary kórház ügyét. Mivel az intézményre nehezedő elvonás a fűnyíró elv alapján működik, ez havonta ötvenmillió forintos mínuszt jelent a kórház költségvetésében. A képviselők a költségvetés tárgyalásakor elfogadták, hogy a folyószámla hitelkeret megemelésével biztosítanak segítséget a kórház számára. A szigorúan feszes költségvetésben most nem jutott pénz képviselői, polgármesteri és bizottsági külön keretekre és egyes rendezvények támogatására sem. Így például idén nem kap támogatást a Jazztergom elnevezésű dzsessz-zenei fesztivál és az „Önkormány programban „ elfogadott beruházások közül néhány a következő évre tolódik. Ilyen a Szent Tamás-hegyi út beruházás, a Deák Ferenc, Bottyán utca útfelújításának tervezése, vagy a műemlék kandelláberek elhelyezése. A költségvetés elfogadása után döntöttek a képviselők a Bánomi áttörés folytatásához szükséges ingatlanok kisajátításáról is. • (muzslai) (Hídlap)

(forrás)