Szakképzési társulási megállapodás
2008. jan. 10.

<p>Megállapodást írt alá Komárom-Esztergom megye, valamint Esztergom és Kisbér városok önkormányza.</p>

Aláírták a szakképzési társulás megállapodását

Komárom-Esztergom megye, valamint Esztergom és Kisbér városok önkormányzatainak képviseletében aláírták azt a megállapodást, amelynek segítségével a benne szereplők pályázatot nyújthatnak be a Területi Integrált Szakképző Központ (TISZK) kialakítására.

A megyei önkormányzat legnagyobb fenntartóként tizenkét intézményről gondoskodik, míg Esztergom és Kisbér városai két-két szakképző iskolát tartanak fenn. Ezen intézményeket csaknem ötezer tanuló látogatja. A Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulási Tanács alakuló ülését 2008. január 8-án tartották meg. Az ülésen részt vettek a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés, Esztergom és Kisbér Város Önkormányzata Képviselő-testületének delegáltjai, akik elnökké dr. Völner Pált, a megyei közgyűlés elnökét, elnök-helyettessé Simon Géza megyei alelnököt választották.

„A mindennapi életben tapasztalhatjuk, hogy hazánkban szakemberhiány van, annak ellenére, hogy a szakmáknak van jövője. A megye, illetve a városok feladata, hogy a fiatalok használható tudást szerezzenek, az új jogszabályok értelmében viszont ezt a tudást csak a hamarosan kialakítandó szakképző központokon keresztül kaphatják meg a jövő generációi” – mondta el dr. Völner Pál. A szakképzés-szervezési társulás megalakításáról a megyei önkormányzat december 20-i ülésén született megállapodás, tekintettel arra, hogy a magyarországi iskolarendszerű középfokú szakképzés jelentős változás előtt áll. A közoktatásról szóló törvény, a szakképzésről szóló törvény, illetve a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény módosítása olyan helyzetbe hozta az intézményfenntartó önkormányzatokat, hogy szükséges egy új típusú Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) létrehozását napirendre tűzni.

A változás lényege, hogy az intézmények fejlesztését eddig jelentős mértékben segítő gazdálkodó szervezetek szakképzési hozzájárulását 2008. szeptember 1-jétől a fenntartók csak abban az esetben fogadhatják, ha 1500 fő tanulólétszámot elérő TISZK egyik formáját létrehozzák és fenntartják. A TISZK megvalósításának egyik jogi formája a helyi önkormányzatok által létrehozott szakképzés-szervezési társulás. E tárulás a Regionális Képzési és Fejlesztési Bizottság által meghatározott szakképzési irányok és arányok (beiskolázási létszám) alapján szervezi intézményi működését.

A szakképzés-szervezési társulás létrehozásával 2008. szeptemberétől már fogadhatók a költségvetési normatíván túlmenően fejlesztési támogatások, hazai és uniós pályázati támogatások. A fenti jogszabályi változást figyelembe véve a megyei közgyűlés, mint a megye legnagyobb középfokú szakképző intézményhálózata fenntartója Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületével és Kisbér Város Önkormányzata Képviselő-testületével 2008. január 1. napjától a szakképzés-szervezési társulás létrehozását határozta el.

K E M Ö H

www.dunakanyar.hu

(forrás)