Jól halad a Berényi Zsigmond utcai dzsámi felújítása
2007. nov. 7.

<p>A Rosenberg Hungária Kft tulajdonában álló vizivárosi épület jelentős idegenforgalmi érdeklődésre számíthat elkészülte után. </p><p>A Hídlap korábban részletesen beszámolt a dzsámi történetéről, jelenéről, a helyreállítások lehetőségeiről. A napokban a környéken tett családi séta során azonban az ott dolgozó szakemberektől még számos, számomra új információt is sikerült megtudnom.</p>

“Imaház, török kávézó és bazár a Dunaparton, Török emlék a félhold korából” címmel olvashattuk a Hídlap augusztus 18.-i számának cikkét a felújításról. www.hidlap.net

Hadd idézzek a Hídap említett cikkéből két részletet, kiegészítve az újonnan hallottakkal:

“Az udvar, melyet a helyiek néha török-szőlőnek is hívnak, ugyancsak ásatás helyszíne volt. Itt mintegy négyméteres töltés alatt találták meg a török kori utcai járószintet. Erre a szintre épült egykor a kétszintes imaház, melynek különleges építészeti megoldást adó alaprajzából kiderült, hogy a földszintjén áthaladt a Víziváros akkori főutcája. Ennek megfelelően az alsó szint átjáró ház volt, az emeleten pedig az imaház helyezkedett el.”

Az ezzel kapcsolatos új hír, hogy ez a terület állítólag vastag üvegborítást kap, betekintést nyújtva a feltárt részekre. Minden bizonnyal látványos megoldásra számíthatunk.

.

“A dzsámi mellett egy úgynevezett prímási fürdő is állt, melynek érdekessége, hogy ezt az épületet ebben a funkcióban egészen 1950-ig használták. Az államosítás után ez megszűnt, majd az itteni forrást a város ivóvízrendszerére kötötték. Ez 1965-ig működött, amikor is a nagy árvízkor a forrás elszennyeződött, a város lakosságának egy része emiatt akkor meg is betegedett. A kutat ezt követően lekapcsolták a rendszerről.” –írta a hídlap

A helyszínen hallottak szerint, a forrást megtalálták, benne jelenleg is 38C-os víz van, megtisztítják, és a tervek szerint valamilyen fürdő készül köré.

.

A harmadik említésre méltó érdekesség a minarettel kapcsolatos. A torony ugyanis épül, már így, az első látható méterek után is igen meghatározó képet ad. Kérdésemre elmesélték az ott doldozók, hogy mekkora lesz a tervezett magassága. Szerintük a kérdést két részre kell bontani, mivel a jelenlegi engedélyek kb. 17m magasságra szólnak, eddig mindenképpen megépítik, viszont remélhetőleg sikerül megszerezni az engedélyt a torony 23-25m magasságúra való építésére is.

A minaret, felépülése után országos érdeklődésre tarthat számot, és a hazánkban jelenleg 3 álló minaret (Pécs, Eger, Érd-Ófalu) mellett, negyedikként idézhetné a török idők emlékét.

(forrás)