Önkormányzati forráshiány: saját levét issza vissza
Közélet
2007. okt. 30.

<p>Idén ugrásszerűen megnőtt az önkormányzatok kötvénykibocsátása, amellyel forráshiányos gazdálkodásukat próbálják javítani. Eddig már 50 milliárd forint felett tart a kötvénykibocsátásból származó eladósodás mértéke. A helyhatóságok az uniós források lehívása maitt aggódnak, és a kiskapukat keresik, kormány és az Állami Számvevőszék pedig a konvergenciaprogramot félti, ezért a hitelfelvétel korlátozását szorgalmazza.</p>

Az önkormányzatok közül legutóbb Bács-Kiskun, illetve Komárom-Esztergom megye közgyűlése döntött kötvénykibocsátásról. Az előbbi ötmilliárd forint, utóbbi pedig négymilliárd forint értékben bocsátana ki kötvényt. A két önkormányzat már sokadik a sorban, hiszen csak ebben az évben már több mint 50 milliár forint értékben bocsátottak ki kötvényt a helyhatóságok. Az önkormányzati akciók mögött gyakran a megvont források pótlása és az uniós támogatások lehívásához szükséges önrész biztosítása áll.

Az önkormányzatok kötvénykibocsátási hullámára a Pénzügyminisztérium (PM) is felfigyelt. Veres János a szaktárca vezetője még májusban be is jelentette, hogy valamilyen módon korlátozni fogják az önkormányzatok eladósodását, mivel az ilyen mértékű hitelfelvétel a konvergenciaprogram alakulását is veszélyeztetheti. Az önkormányzatok eladósodása ugyanis növeli az államadósságot, hiszen költségvetés egyik fejezete a helyhatóságoké. Az ESA eredményszemléletű mérlegébe is beleszámít az önkormányzatok kötvénykibocsátása, mert az olyan, mintha az önkormányzatok hitelt vettek volna fel – közölte kérdésünkre a PM.

A cikk további része a HVG Online oldalain olvasható.

(forrás)