Komárom-Esztergom megyében nem kell kórházat bezárni
2006. dec. 11.

<p>A megyei közgyűlés alelnöke szerint a régió lobbizásának köszönhetően nem lesz kórházbezárás a megyében - az aktív ágyak számát azonban az öt kórházban összesen 205-tel csökkentik. Erről állapodtak meg az intézmények vezetői hétfői egyeztetésükön.</p>

"Szakmailag érthetetlen, csak fiskális szempontokkal indokolható feladatot kellett végrehajtanunk az ágyszámok elosztásakor" - mondta Hidas János az egyeztetés végén. A Közép-Dunántúli régióban a tízezer főre jutó ágyszám nem éri el az országos átlag 70 százalékát, ezért a régió azt kérte a kormánytól, hogy legalább az átlag 90 százalékát biztosítsa Közép-Dunántúlon.

A régiós és kormányzati egyeztetéseket követően a Közép-Dunántúli Régióban 240 aktív ággyal kevesebb szűnik meg a tervezettnél. Ebből Komárom-Esztergom megyére 68 férőhely esik - mondta el az alelnök, hozzátéve, hogy a megmentett férőhelyek nélkül intézménybezárásra került volna sor.

A megye kórházai közül kiemelt státuszú a tatabányai, területi általános kórházként működik majd a komáromi és az esztergomi. A kisbéri kórház aktív ágyain mozgásszervi rehabilitációval foglalkoznak, Tatán pedig szív- és érrendszeri betegeket gyógyítanak.

(forrás)