Kiállítás a Szent István Galériában
2007. okt. 13.

<p>A Szent István Gimnázium második emeletén kialakított <i>'Szent István Galéria'</i> első kiállításának megnyitója október 20-án, szombaton 17 órakor lesz. A kiállításon az iskola egyik diákjának festményeiből láthatnak válogatást az érdeklődők.</p>


Greiner Balázs a Szent István Gimnázium végzős tanulója. Gyerekkora óta rajzol, fest. Általános iskolai évei alatt több rajzpályázaton is eredménnyel szerepelt. 2002 óta jár a Szent Istvánba, ahol az első 4 évben tanára dr. Dolina Károlyné volt - aki a tárlatot megnyitja - az utolsó két évben művészettörténet tanára Fazekasné Zászlósi Mária. Tanárnői felkészítésével részt vett a megyei rajzversenyeken, ahol rendre az első és második helyeket szerezte meg. Több országos és nemzetközi versenyen is részt vett, legutóbbi eredménye: az 50 éves Magyar Nemzeti Galéria kiállította és díjazta alkotását az "Így alkotunk mi..." pályázat keretein belül.
Balázs 2005-ben kezdett Kovácsné Hegedűs Julianna művésztanárhoz járni, 2007 eleje óta pedig a Budai Rajziskola rajzbakjait koptatja, tanárai: Kováts Borbála és Füzes Gergely. Ez a kiállítás a harmadik önálló tárlata, az elsőt általános iskolája, a József Attila Általános Iskola rendezte, a másodikat pedig a bajóti Millenniumi Házban lehetett látni. 2004 óta alkotója az esztergomi nyári fesztiválok Szárnyas Szabadtéri Tárlatának. A fiatal művész tervei szerint tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakán folytatja.
Balázs néhány festménye a 'Deviantart.com' internetes alkotói közösség virtuális galériájában is megtekinthető: greiner.deviantart.com

A kiállítás október 20. és november 20. között minden tanítási napon látogatható.
Cím: Szent István Galéria (volt Hell-épület), Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 40-42.

(forrás)