1200 postát adnának bérbe - milyen lesz a jövő postája?
2007. okt. 11.

<p>Négy megyében - küztük Komárom-Esztergomban is - összesen 1200 hivatalt adna bérbe a Magyar Posta. A vezetők ígérik: a szolgáltatás mindenhol ugyanannyiba fog kerülni, de javul a minősége.</p>

„A Magyar Posta Zrt. az uniós piacnyitásig, 2013-ig terjedő stratégiájában nem szerepel a társaság privatizációja, ám a legfontosabb, hogy a céget felkészítsék a piaci versenyben való helytállásra” – mondta Szabó Pál, a cég vezérigazgatója a Magyar Televíziónak adott interjújában. Az uniós tagországok szakminiszterei a hónap elején állapodtak meg arról, hogy 2011-re halasztják a postai szolgáltatások teljes liberalizálását, és az újonnan csatlakozott tagországok többsége, köztük Magyarország további kétéves, 2013 elejéig tartó, átmeneti lehetőséget kap a piacfelszabadítás előkészítésére. A vezérigazgató szerint hamarosan megújulnak a postai szolgáltatások. „Inkább bankszerűen fogunk működni, a Posta a nagyobb hangsúlyt fektet a jövőben a pénzügyi szolgáltatásokra” – közölte Szabó Pál. Az elképzelések szerint hamarosan bevezetik a hivatlokban már megszokott sorszámos rendszert, valamint 2013-ig felújítják a posta kezelésében maradt fiókokat. Ennek kapcsán a vezérigazgató közölte: további 1200 postahivatalt fognak bérbeadni. „A postai díjak a bérbeadást követően sem fognak változni, ugyanis azokat hatóságilag állapítják meg, és nem térhet el a szolgáltatás ellenértéke, magáért a szolgáltatásért is a Magyar Posta felel” – mondta el lapunk megkeresésére Tomecskó Tamás a Magyar Posta Zrt. szóvivője. A posta privatizációját gazdasági indokok nem sürgetik. „A Magyar Posta 2002 óta nyereséges, ezen belül a pénzügyi szolgáltatások a várható éves 171 milliárd nettó árbevétel egyharmadát teszik ki, ezt tovább erősítenénk” – fűzte hozzá a szóvivő. Indoklása szerint a bérbeadásra azért lenne szükség, mivel a magánvállalkozók reményeik szerint olcsóbban tudják üzemeltetni a helyi hivatalokat.

„A posták bérbeadása több ütemben zajlik. Az első ütemben négy - Heves, Komárom-Esztergom, Somogy és Szabolcs-Szatmár Bereg - megye postai szolgáltatásainak ellátására lehet pályázni. Azért esett ezekre a térségekre a választás, mert ezek a megyék rendelkeznek viszonylag sűrű településhálózattal” – közölte Tomcsek Tamás. A program pályáztatása egy későbbi közbeszerzési eljárás keretében valósul meg, ezért a bérbeadás részleteiről a szóvivő nem közölt információkat.

A jövő postája: kisebb sorok, gyorsabb ügyintézés, nagyobb odafigyelés Molnár Géza kaposvári alkalmazott: – Ha gyorsabban lehetne elintézni a csekkfeladásokat, akkor nem gyomorgörccsel mennék be. A sorbanállás nagy hátránya a postának, pedig szerintem lehetne fejleszteni a kapacitáson, nem kellene hozzá sokkal több alkalmazott sem, csak odafigyelés. A mobil szolgálat helyett, remélem újra az épületekbe kerülnek a postahivatalok, mert az emberek szerettek vidéken a postára járni.

Szij Beatrix, Tatabánya – Remélem, hogy pár év múlva már nem kell annyit sorban állni a postákon, mint most. Mert manapság hiába ígérik, hogy tizenöt percen belül kiszolgálnak, ha sokan összejövünk, tovább kell várni. De amilyen gyorsan fejlődik az internet, azt hiszem, nem lesz ilyen gond. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy néhány éven belül a posta már csak csomagokat kézbesít, mert minden mást, azaz a képeslap-, a táviratküldést, a csekkfeladást a világhálón is meg lehet oldani.

Ótos Réka, Szekszárd: – Mindenképpen gyorsabbnak és gördülékenyebbnek szeretném látni a postai ügyintézést a jövőben. Valahogyan meg kellene oldani, hogy ne kelljen ennyit sorban állni. Sokkal egyszerűbb lenne, ha az interneten, vagy telefonon keresztül intézhetnénk ügyes-bajos dolgainkat. Sok időt rabol a csekkek befizetése is, bár már most is előfordul, hogy egyenesen a bankszámlámról utalom el a telefon- vagy gázdíjat.

Török Sándor, Békés:
- Összességében elégedett vagyok a posta szolgáltatásaival, bár az kétségtelen, hogy hónap elején elég nagy a tumultus. Így gyakran komoly sorokat kell végigállni, de nagyobb gondom nincs. Nem hiszem, hogy a jelenlegi rendszert át kellene alakítani. A privatizációt pedig ellenzem, a kulcsszerepet játszó cégeknek állami kézben kell maradniuk.

AS Network - Farkas Károly

forrás: vg.hu

(forrás)