Igen, tudom hogy így szavaztak. A bevándorlást én sem támogatom, de menekült lehetek én is bármikor a sors akaratából. Akkor engem hogyan fognak kezelni azok, akiktől segítséget kérnék, mint magyar?
A bevándorló saját elhatározásából - otthagyva születési országát és lakhelyét - áttelepül egy másik, általa választott országba. A menekült ezzel ellentétben, nem önszántából hagyja el szülőföldjét és országát, hanem faji, vallási, nemzetiségi, vagy politikai üldözés végett, de lehet egy üldözött társadalmi csoport tagja is. Ez az utóbbi az aki segítséget kér, tehát menedékkérő akár Magyarországtól, akár bármelyik másik államtól. Ez e személy lehet férfi, nő, és gyermek. aki menekül a kilátástalanság és a háború elöl. Esztergom vajon adna menedéket ezeknek a menekült egyéneknek?
A régi TEFU telephelyén ma emeletes házak állnak, a park mellette volt, igaz nagyobb mint most. Ott töltöttem a gyermekkorom jó részét a park területén. A többi már csak részben igaz, de valóban így zajlott.
A helyzet úgy hozta hogy én is a Schweidel J. utcában éltem még nem szanálták, és oda születtem 51.ben. Csak a pontosításért: valóban Kertész utca volt 1945-ig. Ha házszámot is közöl, elképzelhető hogy be tudom azonosítani, természetesen teljes diszkréció mellett. Nem a vitába szándékoztam beleszólni.
Hogy egyértelmű legyek! A bevándorlást nem, de a menekült segítését támogatom!