Nincs itt miről vitatkozni. A mentelmi jogot ilyen formájában meg kell szűntetni! Szerintem is pártatlan bizottságnak kellene dönteni a kiadatásról. Kevés kérdésben értünk egyet a Jobbikkal ,de ez az egyik. De nem ám úgy, hogy visszaélünk a demokratikus többséggel!!!!!! Legyen szó Meggyesről, Morvayról, Dávidról. Csak Dávid esetében, azt felejtik el megemlíteni mindig, hogy, az előbbiekkel ellentétben, Dávid kérte mentelmi jogának felfüggesztését a bizottságtól, ennek ellenére nem adták ki.... Milyen érdekes, hogy erről mindenki elfelejtkezik.
Közlekedési szabálysértés, vétség, bűntett.. ügyben pedig egyszerűen pofátlanság a mentelmi jogra hivatkozni. Annál már csak az a nagyobb pofátlanság, ha a Parlament ilyen ügyekben nem adja ki a delikvenst.
A nyakam teszem rá, hogy nem lesz változás ebben az ügyben a következő ciklusban sem. A mostani kampányharcosok, majd szép csendben el fognak hallgatni....
Ha nem lenne obszcén, akkor megmosolyogtató lenne ekkora bumfordi hiba.
Ilyet csak azok követnek el, akik csak lepelnek hordják a keresztény hitet.
Más.
Érdekes módon a kertvárosi templomkerti szoboravatásra nem hívták a képviselőtestület többi tagját.
Természeteses a triumvirátuson kívül más ottlévő képviselő megemlítésre sem került. Véletlenül a felvételeken is csak a csókosok voltak láthatók.
Pedig bizton állíthatom, hogy pl Winkffein Csaba is ott volt...:-)
Amikor a jéghideg templom padfűtésébe kellett besegíteni az ősszel, akkor nem dicsekedett sem Dávid Ibolya , sem Herényi Károly, sem a roma és nem roma esztergomi MDF tagok ,sem Horváth Mihály adományaikkal. Most viszont, ha már a városvezetés, véleményem szerint ebből is kampányrendezvényt csinált, kénytelen vagyok megemlíteni.
Hiszen jellemző a pártomra, hogy szemérmes koldusnak üres a tarisznyája.
Más.
Uraim! Álljunk már le azzal az ízléstelenséggel, hogy a Húsvétot és a második világháború magyarországi végét , még akkor is, ha most ez a naptárban egy napra esik, együtt emlegetjük! Ettől függetlenül, minden tiszteletem az egyszerű katonáké, akik a náci hóhérok ellen küzdve lelték halálukat. Ők valóban együtt kell, hogy a jobb latorral együtt jussanak Isten ítélő széke elé...
Gratulálok a Jobbiknak, hogy érvényt szerzett az igazságnak!
Azt azért megemlíteném,ha már a Jobbik elfelejtkezettc róla, hogy az MDF képviselője volt a másik, aki a Választási Bizottságban megszavazta ebben a kérdésben a Jobbik által képviselt igazságot. 5 másik szavazat ellenében...Hová szavaztak más pártok delegáltjai?
Három hete adta be az MDF szintén a Választási Bizottsághoz plakátjai leszaggatása miatt a panaszt. Akkor elutasították, mondván, hogy ismeretlen a tettes. A rendőrség az MDFfeljelentésére azóta nyomoz ismeretlen tettes ellen, a plakáteltulajdonítás miatt. Felhívtuk a rendőrség figyelmét arra, hogy a palkátok döntő többsége bekamerázott területen lett elhelyezve! Akkor a Jobbik plakátjai még a helyükön maradhattak...
Kedves Iksz! Elemzésed egy icipicit téved.. Tudom, Ti Fideszesek így szeretnétek. Ez látszott már a kopogtatócédulák gyűjtésekor is...
Azért ehhez nekünk mdf-eseknek is lesz még egy- két szavunk :-) Úgy látszik, nem miattunk NEM lehet más a politika...
Nem hiszem, hogy valaki azzal vádolhat, hogy nem hallgatok meg minden véleményt, nem tájékozódom a különböző pártok programjai felől.
Elmegyek, meghallgatom Bayert, próbálom kihámozni a használható gondolatokat a radikális hangoskodásból.
Most pedig felvállalom, hogy világhírű magyar tudós asszonyt és országos hírű magyar gondolkodót kérek fel az esztergomiak és környékbeliek ismereteinek gyarapítására.
Még az is lehet, hogy elvesztek egy-két szavazatot, de legalább is nem kapok többet emiatt a rendezvény miatt. És?
Az ellen a szellem ellen való küzdelem, amely átsüt itt néhány beírásból sokkal többet ér nekem, mint néhány potya szavazat. Én csak a GONDOLKODÓ emberek szavazatára számítok! Azokéra, akik biztos tudás , nem demagóg közhelyek, gonosz, buta gúnyolódások, szintalatti tudás (pl. helyesírás) birtokában képesek, érvek mentén, vitatlkozni, jobbítani.
Pontosan azért hívom meg ezeket a nagytudású, különböző ideológiát képviselő embereket, hogy talán őszinte szavaik, okos, nemes gondolataik, vitáik hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy megszűnjenek azok a rémísztő előítéletek, az az embertelenség, az a gonosz szellem, amely a hozzászólásokból is felsejlik, és árnyékot vet egy megújuló Magyarországra. Oszlassam a sötét felhőket, amelyek Magyarország egén a frázispufogtató, gondolatnélküli demagógia kipárolgásából keletkeznek.
Ehhez pedig józan együttgondolkodás, összefogás, egymás meghallgatása szükséges!
Tisztelt Fórumtársak! Tessék Uraim! Lehet majd kérdezni! Ez nem az a rendezvény lesz, ahol kikötik, hogy melyik párt kérdezhet az első fél órában, aztán a rendezvény gyors bezárásával menekülnek az előadók, és még az előre, írásban :-) leadott kérdésekre is elfelejtenek válaszolni :-)
Néhányuk becsmérlő megjegyzése lepereg rólam Uraim! Megedződtem már a frontvonalban, ahol Önök közül a legtöbben csak álnevek mögé bújva, a lövészárokból kandikálnak kifelé. Taktikáznak, lesik a megfelelő pillanatot , amikor a bátrak hullása, a már lecsendesedett harc után előbújhatnak, és elmondhatják, hogy Önöké az érdem. Nemigen látok Önök közül soha senkit, amikor ki kell állni, és arccal vállani a megjelenést!
Néha bizony az ember az ilyen harcostársaknál többre becsüli az ellenfelet.
Tisztelt Sekrestyés! Garantáltan nem fogok mosolyogni Heller Ágnes mellett. Nem mosolyra ingerlő időket élünk. Majd egyszer, egy bizonyos helyen szeretnék mosolyogni, amikor számon kérik tőlem a felebaráti szeretetet és megbocsátást!
Jöjjenek el tehát kérem! Vitatkozzanak Heller Ágnessel, Debreczeni Józseffel és velem!
Azért ne csodálkozzanak, ha többségben fogják látni a higgadtan, együtt gondolkodó, sokféle pártállású embereket!
Hiszem, hogy csak az ő erejükből fog egyszer felépülni egy demokratikus Esztergom, és egy békés, nem a múlt lerágott csontját szopogató, modern Magyarország!
MA MINDENKI VÁLASZT KAPHAT KÉRDÉSEIRE!
GYERTEK EL, KÉRDEZZETEK!
NE ZAGYVA PLETYKÁKBÓL, BUTA FÜLBESUTTOGÁSOKBÓL, PÁRTKOMISSZÁROK LÓZUNGHAZUGSÁGAIBÓL TÁJÉKOZÓDJATOK!
Nincs itt miről vitatkozni. A mentelmi jogot ilyen formájában meg kell szűntetni! Szerintem is pártatlan bizottságnak kellene dönteni a kiadatásról. Kevés kérdésben értünk egyet a Jobbikkal ,de ez az egyik. De nem ám úgy, hogy visszaélünk a demokratikus többséggel!!!!!! Legyen szó Meggyesről, Morvayról, Dávidról. Csak Dávid esetében, azt felejtik el megemlíteni mindig, hogy, az előbbiekkel ellentétben, Dávid kérte mentelmi jogának felfüggesztését a bizottságtól, ennek ellenére nem adták ki.... Milyen érdekes, hogy erről mindenki elfelejtkezik.
Közlekedési szabálysértés, vétség, bűntett.. ügyben pedig egyszerűen pofátlanság a mentelmi jogra hivatkozni. Annál már csak az a nagyobb pofátlanság, ha a Parlament ilyen ügyekben nem adja ki a delikvenst.
A nyakam teszem rá, hogy nem lesz változás ebben az ügyben a következő ciklusban sem. A mostani kampányharcosok, majd szép csendben el fognak hallgatni....
Vajon miért?
Ha nem lenne obszcén, akkor megmosolyogtató lenne ekkora bumfordi hiba.
Ilyet csak azok követnek el, akik csak lepelnek hordják a keresztény hitet.
Más.
Érdekes módon a kertvárosi templomkerti szoboravatásra nem hívták a képviselőtestület többi tagját.
Természeteses a triumvirátuson kívül más ottlévő képviselő megemlítésre sem került. Véletlenül a felvételeken is csak a csókosok voltak láthatók.
Pedig bizton állíthatom, hogy pl Winkffein Csaba is ott volt...:-)
Amikor a jéghideg templom padfűtésébe kellett besegíteni az ősszel, akkor nem dicsekedett sem Dávid Ibolya , sem Herényi Károly, sem a roma és nem roma esztergomi MDF tagok ,sem Horváth Mihály adományaikkal. Most viszont, ha már a városvezetés, véleményem szerint ebből is kampányrendezvényt csinált, kénytelen vagyok megemlíteni.
Hiszen jellemző a pártomra, hogy szemérmes koldusnak üres a tarisznyája.
Más.
Uraim! Álljunk már le azzal az ízléstelenséggel, hogy a Húsvétot és a második világháború magyarországi végét , még akkor is, ha most ez a naptárban egy napra esik, együtt emlegetjük! Ettől függetlenül, minden tiszteletem az egyszerű katonáké, akik a náci hóhérok ellen küzdve lelték halálukat. Ők valóban együtt kell, hogy a jobb latorral együtt jussanak Isten ítélő széke elé...
Gratulálok a Jobbiknak, hogy érvényt szerzett az igazságnak!
Azt azért megemlíteném,ha már a Jobbik elfelejtkezettc róla, hogy az MDF képviselője volt a másik, aki a Választási Bizottságban megszavazta ebben a kérdésben a Jobbik által képviselt igazságot. 5 másik szavazat ellenében...Hová szavaztak más pártok delegáltjai?
Három hete adta be az MDF szintén a Választási Bizottsághoz plakátjai leszaggatása miatt a panaszt. Akkor elutasították, mondván, hogy ismeretlen a tettes. A rendőrség az MDFfeljelentésére azóta nyomoz ismeretlen tettes ellen, a plakáteltulajdonítás miatt. Felhívtuk a rendőrség figyelmét arra, hogy a palkátok döntő többsége bekamerázott területen lett elhelyezve! Akkor a Jobbik plakátjai még a helyükön maradhattak...
Kedves Iksz! Elemzésed egy icipicit téved.. Tudom, Ti Fideszesek így szeretnétek. Ez látszott már a kopogtatócédulák gyűjtésekor is...
Azért ehhez nekünk mdf-eseknek is lesz még egy- két szavunk :-) Úgy látszik, nem miattunk NEM lehet más a politika...
Hölgyeim és Uraim!