Köszönöm, hogy kitartottatok - egy most elsüllyedni látszó, kissé idealista, liberál- konzervatív, keresztény, becsületes értékrend mellett-, az utolsó pillanatig, az MDF-et tépő botrányok, a minden oldalról az MDF-re zúduló ezernyi támadás ellenére.
Pártom önmaga is hibás abban, hogy idejutott. Az alkotó kritika semmibe vétele, a felelőtlen,kapkodó szövetségi politika, a higgadt döntések hiánya az utóbbi években, a valódi, dolgozó, eredményeket hozó párttagok háttérbe szorítása, sokak kilépése, kizárása a más pártok által beépített, vagy önjelölt szerencsevadászok, dilettánsok javára csak ide vezethetett.
Köszönöm, hogy közel kétszer annyian szavaztatok rám, mint az MDF-re átlagosan Magyarországon! Ezzel emeltétek szavaim súlyát pártomon belül .
Köszönet azoknak is, akik féltettek, óvtak attól , hogy az MDF színeiben indulok. Higgyétek el tudtam, hogy mennyivel rosszabbak az esélyeim, mintha függetlenként indultam volna ,de a becsületem megkövetelte, hogy ne hagyjam el a süllyedő hajót, hogy utolsó pillanatig segítsek a felszínen tartani az utolsó, valóban demokrata pártot. Tudom, hogy nem döntöttem rosszul. Nem dönthettem másként. Nem sikerült . A hajó most elsüllyedt.
A roncsokból azonban építkezni kezdünk, és biztos vagyok benne, hogy a megmaradt, megtisztult, kicsi maradék csapat gyorsan meg fogja mutatni , mennyire szükség van rá, ebben a nagyon beteg, és egyre betegebbé váló országban.
Sajnos a gyógyulás lehetőségét egyelőre nem látom kedves Barátaim! Azt azonban ígérem, hogy nem adom fel és kutatni fogom az orvosságot tovább, magamat nem kímélve. Tudom miért, kikért, kikkel és kik ellen kell dolgoznom! Biztos vagyok azonban abban ,hogy a magyar nép,és városom polgárai hamarosan a helyére tesznek, és értékén fognak kezelni mindent és mindenkit.
Kérem, segítsen ebben bennünket MINDEN embertársunk szerető Istene!
Kedves Némberván! Köszönöm az együttérző, és részben joggal dühös hozzászólást
Két napja írtam egy köszönőlevelet ezzel kapcsolatban. szerettem volna , ha megjelenik a címoldalon, de a blogba lett utasítva...
Bemásolom ide is ,hátha itt többen olvassák.
Hamarosan itt az ősz! ...
Kedves Barátaim! Esztergomiak, és Esztergom környékiek!
Köszönöm megtisztelő szavazataitokat!

Nem a táblalengetők voltak jelen. Bár őket is szívesen láttuk volna a turulmadarakkal együtt.
Nincs tudomásom arról, hogy Heller Ágnes a Lauder iskola igazgatója lenne,arról viszont igen, hogy férje és ő is Antall József legjobb barátai közé tartoztak.
Köszönöm a kitűntető érdeklődést, ami megnyilvánult Heller Ágnes, Debreczeni József, Esztergom értelmiségi, munkás, roma emberei, valamint az én résztvételemmel lezajlott kerekasztal beszélgetés iránt tegnap este.
Jó volt látni, hogy ösztönök, más embereket pusztító indulatok, gyűlölködés, bosszúállás mellett még erős Esztergomban és környékén a higgadt, összefogásra serkentő, nyugodt gondolat.
Szerettem volna, ha a fórumon kígyót -békát kiabálók közül néhányan eljöttek volna, értelmesen feltették volna kérdéseiket. Sajnos ilyenre nem volt példa. Az arcnélküli "közszereplés", a gyávaság, az álnevek mögüli, nemtelen támadás inkább jellemző rájuk.
Mindenesetre megnyugtató volt, hogy mostmár biztos vagyok benne, hogy a majd bármilyen nagy, fenyegető, ijesztő durranással kipukkanó lufik hangzavarának elülése után, a dermesztő félelem oldódása után, ismét lesz honnan építkeznie az alkotó értelemnek.
Kedves Szabó Emília! Büszke vagyok,hogy ilyen emberek első hívásomra eljöttek Esztergomba! Sajnálom, hogy nem volt érkezése a szemükbe nézni!
Hellott.er Ágnes Akadémikus. Debreczeni József közíró "Húszéves a Köztársaság" díjazott.
És Önök, a gyalázkodók kicsodák? Kedves Szabó. Szavazzon csak Meggyesre! Zeusz(haha), magának ott a Jobbik. Sir Ali, maga reggeltől estig filmet néz? Én a városomért dolgozom.

Esztergom, 2010. április 12.
Dr Jónás László MDF