A mai modern világban, mint ismeretes, létezik az internet mellett a telefon is. Így azután jobbára ezen módok egyikének segtségével foglalunk asztalt a társaságommal mindenütt. Ha arra jutunk, hogy "no most nézzük meg...", csak egy telefon, és indulhatunk. Amúgy meg, ha egy éteremben már nincsen férőhely, bizonyára azt jeleni, hogy másoknak is kedves, és megfelelő. Ha kívánod, nem szívesen, de tudok ajánlani jó pár olyan helyet, ahol unalmukban a legyeket kergetik a pincérek....ott bizonyára azonnal van ülőhely. (legfeljebb a halászlé savanyú) dvözlettel H B 47
kedves Kata! Aranyos dolog, felevetni mindenféle témákat, hogy aztán a honlap olvsótábora mindenfélét írjon, csak azt nem nagyon, amire a kérdés irányult! Arra gondolok, hogy étterembe járni, ott időt tölteni meglehetősen kevés magunkfajta tudja megengedni magának! Ám, akinek mégiscsak jut erre némi pénze, nem indulhat el akármerre az igaz! A város közigazgatási területén van jócskán étterem....ülnek is benne, fogyasztanak is. Véleményem szerint, hangulatában mindenképpen a Pilisszentlélek feletti hegyoldalban megbújó SHAOLIN falu étterme vezet. Kíváló a konyha, teljesen "normálisak" az árak, és a hely szelleme, sem egy utolsó. Csak kocsival közlíthető meg. Télen a nagy hóban, és nyáron a szép erdőben mindenkinek üdvére válhatna. A többi étterem közül is található megfelelő, de ha már szavazás, akkor én erre szavazok! Üdvözlettel H B 47
Barátaim! Aki valamit jobban tud, annak ki kell állnia és meg kell mondania, hogy mit tud jobban, és miért tudja jobban! Mi az, hogy nem merünk??? Miért nem??? Mitől félünk? ??Kitől félünk?? ? Azokat az embreket MI választottuk, mert ők azt állították, hogy képviselnek bennünket! Rossz választás volt, nem képviselnek, csak legfeljebb saját magukat, és bosszantanak bennünket, meg hülyének néznek, elég gyakran. A hatalmat mi ruháztuk rájuk, és visszaélnek vele. Patt helyzet van, mert egymás játékos társaivá váltak, nem azért, amiért oda lettek állítva. A feladatukra nem tanította senki őket, mert nincs ilyen képzés. Össze kellene fogni, egységet alkotni, tanítani, választani megfelelő embereket, és ha "üt az óra" előállni az alternatívával. Vajjon, akik fének most kiállni a megbízottjaik elé azzal, hogy nem jó ez "komám", képesek lesznek-e a lehetőséggel élni?? Erre kellene készülni, és nézni, látni, tanulni. Ezt mondom én, aki most a pálya szélén állok, de voltam a pályán belül is. Ott sem volt könnyebb, de tisztes munka volt...
Kedves Katalína! Olvasgatom a honlapot, meg olykor hozzá is szólok... Sajnálom, hogy olyan érzésem van, miszerint "csak " dumálunk, itélkezünk, de nem tanácsolunk, nem kérünk, nem javasolunk.. A beszédből van bőven, de a tettekből egyre kevesebb. ..Ez manapság általános, mert nem megoldanak, hanem beszélnek róla. Az már elcsépelt, hogy a Testületben és vezetőjében lát hibát mindenki, vagy majdnem mindenki. Oda mer- e állni valaki is, hogy "Én" jobban, másként, más módon csinálnám....A pálya széléről kiabálni mindent lehet, éppen ez a célja a porodnak, hogy ottjátszanak, mérkőzzenek, kívülről meg ordítozzanak, vagy szidják az illetékeseket, vagy felmenőit. Mint egy ókori aréna modern mása? Nem gondolja? Üdvözlettel H B 47
Magam is autót vezetek, és mindíg nagyon kell figyelnem, hogy valóban halad-e az a jármű, amiről az látszik, hogy fékeznek benne. De amikor valaki jogosítványt kap, megtanítják vele, hogy zebra előtt álló autó mellett nem szabad elhajtani! (KRESZ 43˛§ 3. bekezdés) . Ha nem történik semmi baleset, akor is 4 pontot "kóstál" a dolog. Jelen esetben még a gyalogosok elsőbbségére vonatkozó szabályok megsértése 4 pont, és a nem megfelelő sebesség alkalmazása (KRESZ 13.§ 1 bekezdés, mint halmazat 1 pont. Továbbá közúti baleset okozása 6 pont, valamint veszélyeztetés 9 pont szerintem a balesetet okozó tényszerű büntetése. Mindösszesen 24 pont, ami jogosítvány bevonást eredményez. És természeesen még a sérüléstől függően, akár börtönbe is kerülhet. Minden kárt meg kell téríteni, a vétlen autóban esetet is, meg a sajátját is, mert a biztosító neki nem fizet. Gyakotra megyek előírt sebességgel, és elszáguldanak mellettem ilyen őrültek sajnos. Nagyon sajnálom szegény gyereket! jobbulást! HB 47