Számomra hihetetlen, hogy a tények ennyire hidegen hagyják, de hát önök már csak ilyenek. Ráadásul a gondolatmenete továbbra is zavaros!
Sosem éltem írásból, így elismerem nincs írói vénám! Sőt, bizonyára vétek helyesírási hibákat is.
Csak ennyi az összes érve velem szemben? Érthetetlen valamit próbált itt nekünk előadni, tán nem Marxtól próbált meg idézni? Elég gyengécskére sikeredett....
A logikai levezetése szerint, lehet hogy ön egy vasipari cégtulajdonos? Ezek szerint, akkor most az ország nagy része cégtulajdonos, mivel a fideszre (állítólagos jobb oldalra) szavazott? Szegény vasipari munkások meg eltűntek 2010-ben.
Újból felhívom figyelmét, nem indultam a választáson! Így nem is kívántam a mocskos politikájukból részt (tudja, 20 milliárd tartozás)!
Egyébként maga érti, hogy mit akar tőlem? De tudja mit, inkább ne válaszoljon!
Ha mégis válaszol, kérem vállalja fel a valós nevét, úgy valamivel korrektebb lenne! Remélem fel meri vállalni saját nevét, nem csak földesurának nézeteit.
Úgy látom, kicsit kavalkád van a fejében, Ön csak pártokban tud gondolkodni!
Higgye el a pártokon kívül is van élet! Persze szar ügy, ha majd el kell mennie dolgoznia és valós, tisztességes munkából kell megélnie!
Csak hogy a tájékozatlanságán segítsek:
2002-ben minden párt indított velem szembe jelöltet (ráadásul abban a civil szövetségben indultam, amelyben a Közéleti Szövetség is részt vett, akik az elmúlt választásokon a helyi fidesz támogatói lettek).
Sőt még 2006-ban is minden párt indított velem szembe jelöltet! Tehát én soha sem kértem és soha sem fogadtam el pártámogatást!
Higgye el, én viszont tisztán láttam az önök civil szervezetit, láttam az elmúlt választások kompenzációs listára irányuló törekvéseit.
Önnek velem szembe fóbiái vannak, észrevette? Valamelyik pártba mindenfélekép be szeretne tolni, de eldönthetné, hogy melyikbe. Mert így az olvasókat csak összezavarja.
De ugye nem haragszik meg érte, ha én már megmaradok függetlennek!
Ott kezdeném, hogy az ismeret hiánya és a tudás nélküliség még nem jogosítja fel, hogy álnév mögé bújva rágalmazzon! Persze azt megértem, hogy egy pártkatonának nehéz elmagyarázni a történéseinket, mivel önök csak fekete-fehérben látnak. Ettől függetlenül megpróbálom:
Alapjában célt tévesztenek, mivel én már lemondtam a társaság elnöki pozíciójáról (a választások előtt)! Ha már az egyesület régebbi vezetésének irányultságát kéri számon rajtam, jelzem önnek mindig csakis szakmai volt. Személy szerint az ideológiai nézetem inkább konzervatív oldalra húz, de én személy szerint a fidesz és Meggyes Tamás féle ideológiával nem tudok azonosulni. Ezért léptem ki 10 éve az Önöktől, az esztergomi fideszből. Nem unják még Meggyes Tamás által kreált összeesküvés elméletek szajkózását?
Megértem, hogy megijedtek a Sitku Pál által vezetett Szent István Egyesülettől. Tudja, nem hiszem hogy be fog válni a régi 20 éves taktikájuk, hogy válasszuk ketté a társadalmat jobb és ballib oldalra! (Oszd meg és uralkodj!) Elég volt Önökből, elég volt az elmúlt 10 évből (emlékszik, 20 milliárd adóság)!
Esztergomban esztergomiak élnek és nem pártagok! Hány pártagja van önöknek itt Esztergomban? Az önök tevékenysége kifejezetten káros Esztergomra nézve, elszomorít hogy továbbra is meg akarják osztani Esztergomot.
Jelzem Önnek, nekem nincs mit szégyellnem az elmúlt évek tevékenységében, ellentétben Önökkel!
Az elmúlt évek eseményei átgondolásra késztették az egyesület régi vezetését, tagságát. Megkerestük Sitku Pált, hogy vállalja el az egyesület elnöki pozícióját, nagy örömünkre ő igent mondott. Az elmúlt évben több taggal bővültünk és igény támadt a névváltoztatásra.
A Szent István Gimnáziummal történt események miatt, úgy gondoltuk, hogy ez a név lenne a legalkalmasabb.
Kedves Lajcsi!

A jogelőd:
http://www.szeretgom.hu/content/52567-civilmustra-1-regionalis-szakmai-tarsasag
Ezt lefelejtettem:
Érthető okokból nincs rám szükségük Önöknek! 20 milliárd hitel az elmúlt 10 évben? (Kik is önök???)
Tán elfogadhatták volna jó szándékú segítségemet és a városnak nem lenne egy mélygarázsa és több kudarcba fulladt beruházása!