Alig több mint egy fél éve telt el azóta, hogy Sólyom László felvetette, szükség van egy ökopolitikai pártra a magyar politikai színpadon. A héten híre jött, hogy formálódik egy, a harmadik erő pozíciójába törekvő új mozgalom. Ebben kulcsszerepe van Schiffer Andrásnak, aki eddig elsősorban a Védegylet és a Társaság a Szabadságjogokért aktivistájaként ismerhettünk meg. Aki figyelte pályafutását nem nagyon lepődhetett meg azon, hogy a pártpolitika felé fordult, hiszen a már nevet szerzett ügyvédet mindig is érdekelték a köz ügyei. Most úgy találta, elérkezett az idő belevágni. Az okokról és a lehetőségekről a Történet hangszerelve című műsorban beszélt.
Az új párt nevéről még nem született döntés, elindult azonban a gondolkodás arról, miként állítható fel a jelenlegi politikai elittel szemben egy életképes politikai erő. Ennek a gondolkodásnak a része az is, hogy kockázatos és felelősségteljes döntés belépni a jelenlegi politikai arénába, és nagy morális és financiális küszöböt kell átugrani – mondta Schiffer András a Történet hangszerelve című műsorban.
A vita egy harmadik erő létrehozásáról már akkor elindult, amikor Lányi András a Védegyletből kilépve megalapította az Élőláncot. Schiffer András szerint azonban két-három évvel ezelőtt még nem voltak meg a feltételei egy új párt megalakításának: akkor konstruktívabb szerepvállalásnak tűnt a Védegyletben vagy más mozgalmakban részt venni. Azt nem tagadja, hogy régóta formálódik a társadalomkritikai mondanivalóval megáldott politikai alternatíva létrehozásáról, a legnagyobb fejtörést pedig a morális küszöb átlépése jelentette.
Hogy miért pont most vágna bele egy új párt felépítésébe, arra több okot sorolt fel Schiffer. A magyar társadalomban érzékelhető ugyan a kiábrándultság, létjogosultsága van azonban annak a törekvésnek, hogy az emberek számára világossá váljon: a politika nem csupán a gazdasági érdekcsoportok privilégiuma, hanem mindannyian azonos eséllyel szólhatunk bele közös dolgainkba. Éppen ezért első körben nem milliárdokról szól a történet, Schiffer András szerint aktivistákkal, önkéntesekkel, magánadományozókkal ki lehet pótolni a nagytőkét, és hisz abban, hogy vannak olyan tehetős vállalkozók, akiknek annyira elegük van a jelenlegi politikai állapotokból és éreznek annyi felelősséget, hogy ellentételezés nélkül hajlandók áldozni egy harmadik politikai szereplő színrelépésére.
Reményt ad az is, hogy a magyar választók a jelek szerint felismerték, hogy a jelenlegi pártokban már nincs kipróbálatlan tartalék, így megváltozott az emberek viszonya a pártpolitikához. Schiffer szerint a magyar demokrácia legfőbb problémája – a demokratikus intézményekbe vetett hit megrendülése – visszavezethető arra, hogy a politikai elitet kívülről nem éri kihívás. Az utóbbi két-három év eseményei azonban a társadalom legkülönbözőbb szegmenseit átlendítették a holtponton, és ma már nem csupán otthon morgolódnak azon, hogy milyen viszonyok között kell élnünk.
Az új párt esélyeit növeli az is, hogy helyi és globális szinten is tudatosult az emberekben az, hogy szűkösek az erőforrásaink, az emberek a bőrükön érzik a klímaváltozás, az élelmiszerdrágulás problémáját, és ez ugyancsak cselekvésre késztet sokakat.
Schiffer szerint ma már nem elégszenek meg az emberek azzal a két narratívával, amelyet a jelenlegi politikai kínálat lefed – az egyik oldalon a gazdasági mutatóknak rendelnek alá mindent, a másik oldalon pedig populista válasz fogalmaznak meg erre.
Schiffer András azt mondja, önmagában nem az a céljuk, hogy 2010-ben képvieselőt küldjenek az Országgyűlésbe, hisz ugyanis abban, hogy egy párt a Parlaemnten kívül is érvényesülhet, és beleszólhat a politikába. Emlékeztet arra, hogy a magyarok mély szkepszissel tekintenek a politikára, amely mára egyet jelent a cél nélküli csatározásokkal és személyeskedésekkel. Éppen ezért a magyar választónak nincs megváltás érzése, amikor egy új politikai szereplő színpadra lép. Számolnak azzal, hogy a ma bizonytalan szavazók nem feltétlenül egy új párt mellett fogják elkötelezni magukat, az azonban nem jelenti azt, hogy azonnal visszavonulót kell fújni. A lehetőségekhez mérten gondolják végig, mit tehetnek azért, hogy az ország élhető legyen.
Schiffer András azt mondja: számonkérhető programot lehet és szabad hirdetni, és folyamatosan meg kell tudni feleltetni a hirdetett elveknek, másképp nincs értelme. Azt vallja, amíg nincs program kalandorság belépni a politikai térbe. (MR)
Könyvelésnél a vásárlás pillanatban van igazság abban, ha csak egy másik rovatba írjuk át az adott tételt, akkor papíralapon semmi nem történt a vagyonunknál. De ha valaki befektet, akkor hozamot vár el tőle, főleg akkor, ha ezt a befektetést hitel biztosítja. Ráadásul egy hitelnek kemény kamatai vannak és az azonnal el kezd ketyegni. Továbbá az ingatlannak lesznek fenntartási, működtetési, menedzselési, adó költségei és egy jövedelemtermelő ingatlannál a felújítási költségalapot is meg kell teremteni. Hát egy ilyen befektetésnél nem lenne rossz, ha egyből, vagy rövid időn belül nyereséget is hozna, mert a könyvelési rovatunkból elég hamar eltűnne a vagyonunk. Főleg ha rossz a befektetés, elég hamar tönkremegy az illető. Az ingatlanamortizációs vagyonvesztésről nem is beszélve, a felújítási alapot ezért kell az első pillanattól kezdve elindítani. Az ilyen jövedelemtermelő ingatlanoknál ezért találták ki a hozamszámításos értékmegállapítást. A DCF módszernél beszámítják még az inflációt is.
"Stiglitz cikke szerint a nyitás azt eredményezte, hogy e gazdaságokban megjelent a rövid távra befektető, spekulációs tőke, amely a lehető leggyorsabb haszonszerzést tekintette fő céljának. Ez az ingatlanpiacon is éreztette hatását: az árak látványosan emelkedtek, míg egy nap kipukkadt a lufi, és a tőke éppolyan gyorsan, mint ahogy a térségbe érkezett, elmenekült. A magyarországi ingatlanboom az elemzők szerint ugyancsak a spekulációs tőke jelenlétére utal – a thaiföldi végjátékot ismerjük, a hazait még nem. Az IMF rögtön a fiskális politika megszigorítását írta elő gyógyszerként ezen államoknak"
Én is csak idéztem, én sem vagyok pénzügyes. Szerintem, aki valamilyen szinten mozog a gazdasági világban, sajnos tapasztalhat ilyet (az Ön által leírt dolgokat). Sajnos munkám során én is találkoztam olyan kft-vel amely Orbán kormány alatt állami garanciával felvásárolt egy jó hírű mezőgazdasági ingatlanportfoliót piacával együtt, aztán 7 év múlva felszámoltatta. Felszámolásnál persze az állam fizetett. Utána ugyanaz a tulajdonosi kör alakított egy másik kft-t és már a Gyurcsány kormány állami garanciájával újból megvásárolta az említett mezőgazdasági ingatlant. Itt jelenleg teljesen mindegy, hogy ki van politikai hatalmon! Hát nem az átlagemberek csinálják, az egyszer biztos. Az a szomorú, hogy itt is több százmillió forintról volt szó és nem egyedi ez a példa. Magyarországon ezt legálisan csinálják fent és lent. Sajnos egyet kell értenem Önnel, ez már általános és elfogadott itthon! Véleményem szerint az ilyen ügyekbe csak a politika tud beleszólni, a politikusokat meg mi választjuk!!! A Banki világ az sajnos kőkemény kapitalizmus. Sokan azt gondolják jótékonyság, mint a múltrendszerben volt. Ez még be van ivódva az emberek tudatába, pedig már rég nem az! A bank az nem egyenlő az állammal, egyébként tudtommal a külföldi bankok nem vennék igénybe a bankmentő csomagot Magyarországon. Persze erre nem tenném le a nagyesküt, minden üzlet, nyereség és veszteség kérdése. Tehát minden hitelfelvevőnek, saját felelőségének tudatában kell felvennie jelzáloghitelét. A magyarországi bankok védelmében azt azért el kell mondanom, hogy nem ők helyeztek ki felelőtlenül jelzáloghiteleket, a megfelelő biztosítékok nélkül. Itthon elég szigorú volt az elbírálás. Sajnos ezt a bajt az amerikai bankok okozták!
Forrás: Figyelő Miközben a fejlett pénz- és tőkepiacokon a múlt héten elcsitulni látszott a pánik, Magyarországon súlyosbodott a válság: reális veszélyként merült fel, hogy spekulációs támadás indult, illetve indulhat a forint bedöntésére. S noha az ország jelenlegi helyzete alapján igencsak valószínűtlen, hogy egy ilyen támadás sikerrel járna, a válság begyűrűzése a reálgazdaságba megkérdőjelezhetetlen. A pénzügyi rendszer megmentése után Magyarországon is a recesszió elleni harc következhet. Alig győzték az ügyfelek rohamát az egyik budapesti brókercégnél a múlt pénteken. Tévedés ne essék, a befektetők nem szabadulni próbáltak részvényeiktől, éppen ellenkezőleg: számlát akartak nyitni, hogy a sokéves mélypontokra zuhanó OTP- és Mol-papírokból vehessenek. Persze ez a hazai kisbefektetői réteg elenyésző vásárlóerőt képvisel azokhoz képest, akik hetek óta százezer-szám dobják piacra szinte bármilyen áron részvényeiket, előidézve ezzel a Budapesti Értéktőzsde első krachját a tíz éve lezajlott orosz válság óta. Mégis van rá esély, hogy hamarosan a most vásárlók dörzsöljék a markukat. A tőzsdei árak mélyrepülése azonban korántsem tűnik az elmúlt hetek legfontosabb eseményének. Noha több száz milliárd forintot vesztettek a magyar részvények (nagyrészt külföldi) tulajdonosai, a bajt igazán az állampapír- és a bankközi piac befagyása, valamint a forint gyengülése jelezte. Az események drámai módon gyorsultak fel: október 6-án a miniszterelnök még azt ecsetelte, hogy a válság direkt hatásai nem érintik majd Magyarországot, három nappal később azonban a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az Európai Központi Bankhoz (ECB) fordult segítségért. Az ominózus három napon csőd közelébe jutott Izland, majd az OTP-részvények árfolyamának letörésére irányuló kísérletet jeleztek mind brókerkörökben, mind a bank vezetése részéről (lásd a keretes írást).
Miközben a múlt héten a fejlett piacokon már kissé javult a hangulat, itthon egyre drámaibbá vált a helyzet. Miután néhány külföldi szakértő, valamint újság Izlanddal egy lapon említette Magyarország nevét, 15-én, szerdán hatalmas zuhanás ment végbe a tőzsdén, s egészen péntek kora délutánig nem csillapodott az eladói nyomás. A szellemet kieresztették a palackból: az elképesztően törékeny magyar piacoknak más sem kellett, mint hogy a következő lehetséges bedőlőként kezdjenek el az országról beszélni világszerte. A kormány és a jegybank kénytelen volt tüzet oltani: a betétesek bizalmának fenntartása mellett több gyors intézkedéssel próbáltak életet lehelni az állampapírpiacba (például megszervezték a tőzsdei árjegyzést), valamint a kereskedelmi bankok számára létfontosságú devizaforrást biztosító FX swap (határidős devizacsere-ügylet) piacba (5 milliárd eurós kölcsön az ECB-től a likviditás biztosítására). E mellett a költségvetés szigorításával, majd a nemzeti csúcs meghirdetésével a befektetők felé is olyan jelzéseket küldtek, amelyekkel egyértelműsíteni próbálták: egyrészt a kormány minden tőle telhetőt megtesz a válság enyhítésére, másrészt a bajban átmenetileg eláshatja a csatabárdot a két politikai oldal. (Szerkesztőségi álláspont a 74. oldalon). Valóban nem lehetett késlekedni; reális veszélyként merült fel ugyanis, hogy a tőzsde folyamatos szakadásához hasonló folyamatok indulhatnak el az állampapír- és a forintpiacon, annak következményei pedig beláthatatlanok. Sérülékenyen Az alacsony növekedés, illetve a magas államadósság az érintett gazdaság sérülékenységét is jelzi. Grafikonunkon hazánk mutatóit néhány régiós országgal, illetve a híradásokban mostanság szintén a veszélyeztetettek, vagy – Izland esetében – a pénzügyi válság által már ma is igen súlyosan érintett gazdaság indikátoraival hasonlítjuk össze; a kirajzolódó kép egyértelműen Magyarország relatív sérülékenységére utal. Ami Izlandot illeti, érdemes megemlíteni, hogy a lakosság és a vállalati szektor hiteleit is beszámítva az ország teljes külső adóssága a GDP 685 százalékára rúgott a válság előtt; nálunk ez az arány „mindössze” 85 százalékos, igaz ennél jelentősen csak a lett mutató rosszabb a tágabban vett régióban. Ugyancsak megjegyzendő, hogy a vizsgált körben a GDP-tempó tekintetében egyedül mögöttünk álló Lettország korábban rendre 11–13 százalékkal bővült, a vállalati és lakossági hiteleket is beszámítva pedig a GDP 130 százalékára rúg náluk az eladósodottsági mutató.
De mit is vétett az ország, hogy egyik pillanatról a másikra szinte a halálhírét kezdték kelteni? A hiba nem most történt. Az Amerikában már egy éve jól látható válság hirtelen eszkalálódott, átkelt az országhatárokon és elkezdte letarolni azokat, akik a legkevésbé ellenállóknak bizonyultak. Márpedig régiónkban szinte minden makromutató alapján Magyarország a leggyengébb láncszem, azaz a legsebezhetőbb állam: a GDP kétharmadára rúg a külső adósság, csekély a növekedés, a lakosság pedig súlyosan eladósodott, ráadásul devizában. Két-három éve, amikor a deficit elszállt, sok elemző mondogatta, hogy csak a rendkívül kedvező nemzetközi hangulat miatt úszta meg az ország a kemény „büntetést”. Most viszont lehetséges, hiába sikerült a hiányt leszorítani, a nemzetközi klíma gyors romlásával utólag mégiscsak megfizet az ország a korábbi súlyos gazdaságpolitikai hibákért. A kérdés már csak az, mennyivel úszhatjuk meg a válságot, illetve sikeres lehet-e egy esetleges spekulációs hullám Magyarország ellen.
Forrás: MR1 Kossuth Rádió
Alig több mint egy fél éve telt el azóta, hogy Sólyom László felvetette, szükség van egy ökopolitikai pártra a magyar politikai színpadon. A héten híre jött, hogy formálódik egy, a harmadik erő pozíciójába törekvő új mozgalom. Ebben kulcsszerepe van Schiffer Andrásnak, aki eddig elsősorban a Védegylet és a Társaság a Szabadságjogokért aktivistájaként ismerhettünk meg. Aki figyelte pályafutását nem nagyon lepődhetett meg azon, hogy a pártpolitika felé fordult, hiszen a már nevet szerzett ügyvédet mindig is érdekelték a köz ügyei. Most úgy találta, elérkezett az idő belevágni. Az okokról és a lehetőségekről a Történet hangszerelve című műsorban beszélt.
Az új párt nevéről még nem született döntés, elindult azonban a gondolkodás arról, miként állítható fel a jelenlegi politikai elittel szemben egy életképes politikai erő. Ennek a gondolkodásnak a része az is, hogy kockázatos és felelősségteljes döntés belépni a jelenlegi politikai arénába, és nagy morális és financiális küszöböt kell átugrani – mondta Schiffer András a Történet hangszerelve című műsorban.
A vita egy harmadik erő létrehozásáról már akkor elindult, amikor Lányi András a Védegyletből kilépve megalapította az Élőláncot. Schiffer András szerint azonban két-három évvel ezelőtt még nem voltak meg a feltételei egy új párt megalakításának: akkor konstruktívabb szerepvállalásnak tűnt a Védegyletben vagy más mozgalmakban részt venni. Azt nem tagadja, hogy régóta formálódik a társadalomkritikai mondanivalóval megáldott politikai alternatíva létrehozásáról, a legnagyobb fejtörést pedig a morális küszöb átlépése jelentette.
Hogy miért pont most vágna bele egy új párt felépítésébe, arra több okot sorolt fel Schiffer. A magyar társadalomban érzékelhető ugyan a kiábrándultság, létjogosultsága van azonban annak a törekvésnek, hogy az emberek számára világossá váljon: a politika nem csupán a gazdasági érdekcsoportok privilégiuma, hanem mindannyian azonos eséllyel szólhatunk bele közös dolgainkba. Éppen ezért első körben nem milliárdokról szól a történet, Schiffer András szerint aktivistákkal, önkéntesekkel, magánadományozókkal ki lehet pótolni a nagytőkét, és hisz abban, hogy vannak olyan tehetős vállalkozók, akiknek annyira elegük van a jelenlegi politikai állapotokból és éreznek annyi felelősséget, hogy ellentételezés nélkül hajlandók áldozni egy harmadik politikai szereplő színrelépésére.
Reményt ad az is, hogy a magyar választók a jelek szerint felismerték, hogy a jelenlegi pártokban már nincs kipróbálatlan tartalék, így megváltozott az emberek viszonya a pártpolitikához. Schiffer szerint a magyar demokrácia legfőbb problémája – a demokratikus intézményekbe vetett hit megrendülése – visszavezethető arra, hogy a politikai elitet kívülről nem éri kihívás. Az utóbbi két-három év eseményei azonban a társadalom legkülönbözőbb szegmenseit átlendítették a holtponton, és ma már nem csupán otthon morgolódnak azon, hogy milyen viszonyok között kell élnünk.
Az új párt esélyeit növeli az is, hogy helyi és globális szinten is tudatosult az emberekben az, hogy szűkösek az erőforrásaink, az emberek a bőrükön érzik a klímaváltozás, az élelmiszerdrágulás problémáját, és ez ugyancsak cselekvésre késztet sokakat.
Schiffer szerint ma már nem elégszenek meg az emberek azzal a két narratívával, amelyet a jelenlegi politikai kínálat lefed – az egyik oldalon a gazdasági mutatóknak rendelnek alá mindent, a másik oldalon pedig populista válasz fogalmaznak meg erre.
Schiffer András azt mondja, önmagában nem az a céljuk, hogy 2010-ben képvieselőt küldjenek az Országgyűlésbe, hisz ugyanis abban, hogy egy párt a Parlaemnten kívül is érvényesülhet, és beleszólhat a politikába. Emlékeztet arra, hogy a magyarok mély szkepszissel tekintenek a politikára, amely mára egyet jelent a cél nélküli csatározásokkal és személyeskedésekkel. Éppen ezért a magyar választónak nincs megváltás érzése, amikor egy új politikai szereplő színpadra lép. Számolnak azzal, hogy a ma bizonytalan szavazók nem feltétlenül egy új párt mellett fogják elkötelezni magukat, az azonban nem jelenti azt, hogy azonnal visszavonulót kell fújni. A lehetőségekhez mérten gondolják végig, mit tehetnek azért, hogy az ország élhető legyen.
Schiffer András azt mondja: számonkérhető programot lehet és szabad hirdetni, és folyamatosan meg kell tudni feleltetni a hirdetett elveknek, másképp nincs értelme. Azt vallja, amíg nincs program kalandorság belépni a politikai térbe. (MR)
Könyvelésnél a vásárlás pillanatban van igazság abban, ha csak egy másik rovatba írjuk át az adott tételt, akkor papíralapon semmi nem történt a vagyonunknál. De ha valaki befektet, akkor hozamot vár el tőle, főleg akkor, ha ezt a befektetést hitel biztosítja. Ráadásul egy hitelnek kemény kamatai vannak és az azonnal el kezd ketyegni. Továbbá az ingatlannak lesznek fenntartási, működtetési, menedzselési, adó költségei és egy jövedelemtermelő ingatlannál a felújítási költségalapot is meg kell teremteni. Hát egy ilyen befektetésnél nem lenne rossz, ha egyből, vagy rövid időn belül nyereséget is hozna, mert a könyvelési rovatunkból elég hamar eltűnne a vagyonunk. Főleg ha rossz a befektetés, elég hamar tönkremegy az illető. Az ingatlanamortizációs vagyonvesztésről nem is beszélve, a felújítási alapot ezért kell az első pillanattól kezdve elindítani. Az ilyen jövedelemtermelő ingatlanoknál ezért találták ki a hozamszámításos értékmegállapítást. A DCF módszernél beszámítják még az inflációt is.
Részlet a Magyar Nemzetből (2000. szeptember 30.)
"Stiglitz cikke szerint a nyitás azt eredményezte, hogy e gazdaságokban megjelent a rövid távra befektető, spekulációs tőke, amely a lehető leggyorsabb haszonszerzést tekintette fő céljának. Ez az ingatlanpiacon is éreztette hatását: az árak látványosan emelkedtek, míg egy nap kipukkadt a lufi, és a tőke éppolyan gyorsan, mint ahogy a térségbe érkezett, elmenekült. A magyarországi ingatlanboom az elemzők szerint ugyancsak a spekulációs tőke jelenlétére utal – a thaiföldi végjátékot ismerjük, a hazait még nem. Az IMF rögtön a fiskális politika megszigorítását írta elő gyógyszerként ezen államoknak"
Tisztelt Percjelző!
Én is csak idéztem, én sem vagyok pénzügyes. Szerintem, aki valamilyen szinten mozog a gazdasági világban, sajnos tapasztalhat ilyet (az Ön által leírt dolgokat). Sajnos munkám során én is találkoztam olyan kft-vel amely Orbán kormány alatt állami garanciával felvásárolt egy jó hírű mezőgazdasági ingatlanportfoliót piacával együtt, aztán 7 év múlva felszámoltatta. Felszámolásnál persze az állam fizetett. Utána ugyanaz a tulajdonosi kör alakított egy másik kft-t és már a Gyurcsány kormány állami garanciájával újból megvásárolta az említett mezőgazdasági ingatlant. Itt jelenleg teljesen mindegy, hogy ki van politikai hatalmon! Hát nem az átlagemberek csinálják, az egyszer biztos. Az a szomorú, hogy itt is több százmillió forintról volt szó és nem egyedi ez a példa. Magyarországon ezt legálisan csinálják fent és lent. Sajnos egyet kell értenem Önnel, ez már általános és elfogadott itthon! Véleményem szerint az ilyen ügyekbe csak a politika tud beleszólni, a politikusokat meg mi választjuk!!! A Banki világ az sajnos kőkemény kapitalizmus. Sokan azt gondolják jótékonyság, mint a múltrendszerben volt. Ez még be van ivódva az emberek tudatába, pedig már rég nem az! A bank az nem egyenlő az állammal, egyébként tudtommal a külföldi bankok nem vennék igénybe a bankmentő csomagot Magyarországon. Persze erre nem tenném le a nagyesküt, minden üzlet, nyereség és veszteség kérdése. Tehát minden hitelfelvevőnek, saját felelőségének tudatában kell felvennie jelzáloghitelét. A magyarországi bankok védelmében azt azért el kell mondanom, hogy nem ők helyeztek ki felelőtlenül jelzáloghiteleket, a megfelelő biztosítékok nélkül. Itthon elég szigorú volt az elbírálás. Sajnos ezt a bajt az amerikai bankok okozták!
Üdvözlettel: Biró László
Forrás: Figyelő Miközben a fejlett pénz- és tőkepiacokon a múlt héten elcsitulni látszott a pánik, Magyarországon súlyosbodott a válság: reális veszélyként merült fel, hogy spekulációs támadás indult, illetve indulhat a forint bedöntésére. S noha az ország jelenlegi helyzete alapján igencsak valószínűtlen, hogy egy ilyen támadás sikerrel járna, a válság begyűrűzése a reálgazdaságba megkérdőjelezhetetlen. A pénzügyi rendszer megmentése után Magyarországon is a recesszió elleni harc következhet. Alig győzték az ügyfelek rohamát az egyik budapesti brókercégnél a múlt pénteken. Tévedés ne essék, a befektetők nem szabadulni próbáltak részvényeiktől, éppen ellenkezőleg: számlát akartak nyitni, hogy a sokéves mélypontokra zuhanó OTP- és Mol-papírokból vehessenek. Persze ez a hazai kisbefektetői réteg elenyésző vásárlóerőt képvisel azokhoz képest, akik hetek óta százezer-szám dobják piacra szinte bármilyen áron részvényeiket, előidézve ezzel a Budapesti Értéktőzsde első krachját a tíz éve lezajlott orosz válság óta. Mégis van rá esély, hogy hamarosan a most vásárlók dörzsöljék a markukat. A tőzsdei árak mélyrepülése azonban korántsem tűnik az elmúlt hetek legfontosabb eseményének. Noha több száz milliárd forintot vesztettek a magyar részvények (nagyrészt külföldi) tulajdonosai, a bajt igazán az állampapír- és a bankközi piac befagyása, valamint a forint gyengülése jelezte. Az események drámai módon gyorsultak fel: október 6-án a miniszterelnök még azt ecsetelte, hogy a válság direkt hatásai nem érintik majd Magyarországot, három nappal később azonban a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az Európai Központi Bankhoz (ECB) fordult segítségért. Az ominózus három napon csőd közelébe jutott Izland, majd az OTP-részvények árfolyamának letörésére irányuló kísérletet jeleztek mind brókerkörökben, mind a bank vezetése részéről (lásd a keretes írást).
Miközben a múlt héten a fejlett piacokon már kissé javult a hangulat, itthon egyre drámaibbá vált a helyzet. Miután néhány külföldi szakértő, valamint újság Izlanddal egy lapon említette Magyarország nevét, 15-én, szerdán hatalmas zuhanás ment végbe a tőzsdén, s egészen péntek kora délutánig nem csillapodott az eladói nyomás. A szellemet kieresztették a palackból: az elképesztően törékeny magyar piacoknak más sem kellett, mint hogy a következő lehetséges bedőlőként kezdjenek el az országról beszélni világszerte. A kormány és a jegybank kénytelen volt tüzet oltani: a betétesek bizalmának fenntartása mellett több gyors intézkedéssel próbáltak életet lehelni az állampapírpiacba (például megszervezték a tőzsdei árjegyzést), valamint a kereskedelmi bankok számára létfontosságú devizaforrást biztosító FX swap (határidős devizacsere-ügylet) piacba (5 milliárd eurós kölcsön az ECB-től a likviditás biztosítására). E mellett a költségvetés szigorításával, majd a nemzeti csúcs meghirdetésével a befektetők felé is olyan jelzéseket küldtek, amelyekkel egyértelműsíteni próbálták: egyrészt a kormány minden tőle telhetőt megtesz a válság enyhítésére, másrészt a bajban átmenetileg eláshatja a csatabárdot a két politikai oldal. (Szerkesztőségi álláspont a 74. oldalon). Valóban nem lehetett késlekedni; reális veszélyként merült fel ugyanis, hogy a tőzsde folyamatos szakadásához hasonló folyamatok indulhatnak el az állampapír- és a forintpiacon, annak következményei pedig beláthatatlanok. Sérülékenyen Az alacsony növekedés, illetve a magas államadósság az érintett gazdaság sérülékenységét is jelzi. Grafikonunkon hazánk mutatóit néhány régiós országgal, illetve a híradásokban mostanság szintén a veszélyeztetettek, vagy – Izland esetében – a pénzügyi válság által már ma is igen súlyosan érintett gazdaság indikátoraival hasonlítjuk össze; a kirajzolódó kép egyértelműen Magyarország relatív sérülékenységére utal. Ami Izlandot illeti, érdemes megemlíteni, hogy a lakosság és a vállalati szektor hiteleit is beszámítva az ország teljes külső adóssága a GDP 685 százalékára rúgott a válság előtt; nálunk ez az arány „mindössze” 85 százalékos, igaz ennél jelentősen csak a lett mutató rosszabb a tágabban vett régióban. Ugyancsak megjegyzendő, hogy a vizsgált körben a GDP-tempó tekintetében egyedül mögöttünk álló Lettország korábban rendre 11–13 százalékkal bővült, a vállalati és lakossági hiteleket is beszámítva pedig a GDP 130 százalékára rúg náluk az eladósodottsági mutató.
De mit is vétett az ország, hogy egyik pillanatról a másikra szinte a halálhírét kezdték kelteni? A hiba nem most történt. Az Amerikában már egy éve jól látható válság hirtelen eszkalálódott, átkelt az országhatárokon és elkezdte letarolni azokat, akik a legkevésbé ellenállóknak bizonyultak. Márpedig régiónkban szinte minden makromutató alapján Magyarország a leggyengébb láncszem, azaz a legsebezhetőbb állam: a GDP kétharmadára rúg a külső adósság, csekély a növekedés, a lakosság pedig súlyosan eladósodott, ráadásul devizában. Két-három éve, amikor a deficit elszállt, sok elemző mondogatta, hogy csak a rendkívül kedvező nemzetközi hangulat miatt úszta meg az ország a kemény „büntetést”. Most viszont lehetséges, hiába sikerült a hiányt leszorítani, a nemzetközi klíma gyors romlásával utólag mégiscsak megfizet az ország a korábbi súlyos gazdaságpolitikai hibákért. A kérdés már csak az, mennyivel úszhatjuk meg a válságot, illetve sikeres lehet-e egy esetleges spekulációs hullám Magyarország ellen.