Az LMP célja ezzel láthatóan az, hogy egy-egy témában mutasson valamit a médiának, szóra bírja az "utca emberét", és mondjon valami okosat a fővárosi és vidéki értelmiségieknek. Bár az "utcai politizálás" az utóbbi időben a populizmus szinonimájává vált a magyar politikai közbeszédben, a Lehet Más a Politika deklarált célja, hogy az "emberek közé menve" futtassák fel a mozgalmukat.
Jávor Benedek szóvivő szerint "meghökkentően pozitív" fogadtatásban részesültek az eddigi akciók, a sajtóban pedig rosszindulat helyet inkább egyfajta pozitív semlegesség, várakozó álláspont jellemzi az LMP fogadtatását. "Látszik, hogy nagyon nagy az igény" valami újra - mondja Jávor, aki szerint eddigi fogadtatásuk, vagy a mostanában megszaporodó másképp gondolkodni, politizálni vágyó szerveződések mind azt jelzik, hogy a magyar társadalom beleunt a jelenlegi politika ürességébe.
Fasiszta-liberális-baloldali-konzervatív mozgalom
Az igények mellett ugyanakkor a nagyfokú szkepszis is lemérhető az új politikai erő eddigi tevékenységéből. Jávor Benedek elmondta, hogy bár nagyon sokan drukkoltak nekik, bíztatták őket az utcán megszólított emberek, ezzel együtt jellemzőek voltak a "nagyon nagy szükség van erre, de ugye nem gondoljátok komolyan, hogy sikerülhet" típusú lemondó vélemények, illetve az olyan kommentárok, amelyek szerint úgysem lehet ezt megúszni korrumpálódás, a többi párthoz hasonulás nélkül.
Sokan azt hiszik, hogy az LMP valamelyik másik politikai erő trójai falova. Van, aki a Fidesz, van, aki az MSZP kreálmányának tartja a mozgalmat, van aki azt gondolja, hogy a széthullott SZDSZ utódja, illetve a szélsőjobboldal fedőszervezete. A sztereotípiák itt sem működnek persze tökéletesen: az Astoria aluljárójában egy "agyagrészeg" táltos az égiek áldását kérte az LMP működéséhez.
Vidéken eddig alacsonyabb érdeklődés övezte az LMP vitaköreit. Jávor Benedek szerint itt még nagyobb szkepszis érzékelhető, olyan városokban is kevesen mentek el a mozgalom rendezvényeire, ahol a civil szférának nagy hagyományai vannak. Egy helyen 25-30 fő kevés, ezen Jávor szerint úgy tudnának javítani, ha a vitakörök helyett, vagy mellett a helyi problémákra koncentráló kétoldalú kommunikációt erősítenék.
Az LMP nem szeretne "fővárosi" párt lenni. Ezért a vidéki akcióikat is úgy akarják hatékonnyá tenni, hogy a helyi "fontos emberek" és támogatók körében építenek ki olyan kapcsolatokat, amik segítségével a vidéki rendezvények helyben, a helyi problémákra szerveződnének.
Több pénzt az emberektől!
A mozgalom további tervei között általában is kiemelt szerepet kap az interaktivitás. Hangsúlyosabban szeretnének megjelenni az interneten, és szervezettebbé, "átütőbbé" tenni az utcai akciókat, performanszokat, mely utóbbiak közül például a korrupcióellenes "politikus-mosdató" akció többek szerint nem sikerült túl látványosra. A begyűjtött lakossági reakciókat, például az Astorián lejegyzetelt beszélgetések kivonatait pedig szeretnék feldolgozni és közzétenni.
Mindennek egyelőre határt szab a szervezeti és pénzügyi kapacitás. Az LMP mögött továbbra sem áll jelentős, nagy tőkeerejű támogatói bázis. A mozgalom célja ugyanakkor az is, hogy a részvétel, a pártfogás és a támogatás ne különüljön el: olyan pártszimpatizánsokat szeretnének összegyűjteni, akik pénzzel és munkával aktívan vesznek részt az LMP tevékenységében.
Hámori Hanna sajtóreferens szerint ez kevesebb költséggel jár, és azzal kecsegtet, hogy aki támogat, pénzt ad, és részt vesz a munkában, az jobban magáénak érzi a mozgalmat. Ez nagyobb öntudatosságot eredményezhet, konkrét politikai helyzetben pedig támogatást, szavazatot jelenthet majd. Ezzel csökkenhet az esélye a "Bradley-effektusnak" is, vagyis, hogy a sok szóbeli támogató a szavazófülkében végül másnak húzza majd be az ikszet.
Az LMP továbbra is tervezi a 2009. júniusi EP-választásokon való indulást. Jávor Benedek lapunknak azt mondta, február körül fog eldőlni, hogy érdemes-e elindulniuk, vagy még építeni kell tovább a mozgalmat. A szóvivő szerint az EP-választás a Fidesz komoly győzelmi esélyei miatt várhatóan nem lesz annyira kiélezett: ez lehetőséget teremthet, hogy az alacsonyabb protest-légkörben a Lehet Más a Politika is szavazatokat szerezzen, de legalább egy jó kampánnyal országosan népszerűsítse magát.
A múlt héten az Associated Press (AP) felmérést készített a bankok körében arról, mire fordították a kormánytól kapott közpénzt. Az eredmény lesújtónak bizonyult: gyakorlatilag átláthatatlan a segélyek felhasználása. Az AP 21 olyan banknál érdeklődött, amely legalább 1 milliárd dollárt kapott a TARP-ból, ám ezek közül egytől sem kapott érdemi választ arra, mire költötte a pénzt. Néhány pénzintézet PR-osai elsütötték a szokásos közhelyeket, miszerint "megerősítettük a bank pénzügyi egyensúlyát és több hitelt folyósítottunk", mások egyáltalán nem válaszoltak a hírügynökség megkeresésére.
A gond az, hogy a bankokat semmi sem kötelezi arra, hogy elszámoljanak az állami pénzzel. A kormány mellett működő számvevőszék jelentése szerint hiába tett erőfeszítéseket a pénzügyminisztérium és kongresszus, hogy a TARP-ról szóló törvény garanciákat tartalmazzon a kiutalt összegek megfelelő felhasználására vonatkozóan, a jogszabály nem követeli meg a pénzintézetektől a részletes elszámolást.
A törvényhozás persze végezhet ellenőrzéseket, de csak a bankokat megalázó módon. Meghallgatásra berendelheti az érintett intézmények vezetőit, akár már azt követően, hogy januárban újraindul a munka a képviselőházban és a szenátusban.
Több szakértő most fel van háborodva, mivel támogatta ugyan a TARP-ot, de csak azzal a feltétellel, hogy a közpénzt teljesen átlátható módon használják fel. Most jönnek rá, hogy a TARP, illetve az egyes országok ahhoz hasonló pénzügyi csomagjai és a világ jegybankjainak nagyvonalú bankmentő lépései nem gyógyították be a pénzügyi rendszer sebeit. Ehelyett jó esetben csak annyit érnek el, hogy kipótolják azt a pénzt, amire a világkereskedelem mozgásban tartásához szükség van.
Az öltönyös majmok bolygója Jared Diamond, a Kalifornia Egyetem evolúcióbiológusa és Pulitzer-díjas ismeretterjesztő szerint nincs szükség szuperszámítógépes kockázatelemzésekre és komplex klímamodellekre ahhoz, hogy megtudjuk, mi vár ránk a következő évtizedekben. Éppen elég útmutatást adnak ez ügyben a régészeti leletek. A tudós szerint az emberiség lokálisan már számtalanszor előadta ugyanazt a drámát, amelynek ezúttal a globális fináléja következik. A különbség csak annyi, hogy a túlélőknek most már nem lesz hová továbbvándorolniuk, hogy sokadszor újrajátsszák a mindig ugyanúgy végződő előadást. Nincs több szűz terület. (Hacsak nem a Mars, de azt talán még a NASA sem gondolja komolyan.) Nincs több szűz terület, hacsak nem a Mars, de azt talán még a NASA sem gondolja komolyan Diamond kedvenc példája a húsvét-szigeti civilizáció. Amikor nagyjából másfélezer éve a polinézek benépesítették a szigetet, azt még buja őserdő borította. Mikor 1722-ben egy holland felfedező rábukkant, a kopár és elhagyatott tájat több száz monumentális kőszobor díszítette, a szoborfetisista társadalomból viszont már csak mutatóba maradt néhány lepusztult család, akikből senki sem nézte volna ki a szoborállításhoz szükséges fejlett technikai tudást. Az egész korabeli világ fantáziáját megmozgató rejtélyt a megszállott norvég óceántutajos és néprajzkutató, Thor Heyerdahl, majd az őt követő régészek fejtették meg: a bennszülöttek kiirtották az erdőségeket, hogy a helyén haszonnövényeket termesszenek, valamint a kenuépítéshez és a szobrok felállításához szükséges farönkökhöz jussanak. Ezzel elvoltak vagy ezer évig a húsvét-szigetiek, ám amikor szó szerint az utolsó fát is kivágták, befuccsolt az állandó népesség- és GDP-növekedésre optimalizált társadalmi modell: a bennszülöttek nagyon sokan lettek, az erdőirtás miatt azonban talajerózió, ennek következtében pedig rosszabb terméshozamok jöttek, és kenut sem volt már miből építeni, hogy halászhassanak. A populáció létszáma így már jóval nagyobb volt, mint a leabált sziget eltartóképessége, a fejlett szoborállítási technológiájukra oly büszke polinéz polgárok pedig frusztrált dühükben egymásnak estek, és gyilkos háborúkban, sőt emberevéssel redukálták a lélekszámot a lepusztított sziget által eltartható szintre. Közben magaskultúrájuk is odalett. Befuccsolt az állandó népesség-, és GDP-növekedésre optimalizált társadalmi modell Diamond szerint ugyanez történt anno a majákkal, valamint többek között a nyugati civilizációk bölcsőjének számító Közel-Keleten és a Földközi-tenger vidékén is. Az aranykorokról szóló legendákkal ellentétben minden ősi civilizációs központ szisztematikusan tönkretette a természeti erőforrásait. A mediterráneum sem volt mindig az a kopár, terméketlen, túlsúlyos német turisták kiszolgálására optimalizált vidék, mint manapság. Az ősi Görögország régészeti vizsgálatai a populációk növekedésének és összeomlásának számos egymás után következő ciklusát tárták fel, mígnem az erdős hegyek és termékeny völgyek az erdőirtás, a túllegeltetés és az erózió hatására teljesen tönkrementek, az emberi civilizáció központja pedig korábban érintetlen területekre vándorolt tovább. És ez a folyamat így zajlik le újra és újra a mai napig, de egyre nagyobb léptékben és egyre több helyen. Diamond 2005-ös, Összeomlás című könyve más megvilágításba helyezi például a ruandai népirtást is, a közismert politikai és etnikai dimenziókon túl környezeti okokat tulajdonítva neki. A genocídum előtt Ruanda népsűrűsége Hollandiáéval vetekedett, de közben az erdőpusztítás és a kimerült talaj miatt évek óta csökkent az egy főre eső élelmiszertermelés. A tömeggyilkosságot etnikai alapon, és politikusok tervelték ki ugyan, de a nép azért hajtotta végre oly készségesen, mert úgy érezték, túl sokan élnek túl kis területen. Diamond világhírű könyveiben lényegében újrafogalmazta, és történelmi példák tucatjaival támasztotta alá Thomas Malthus angol közgazdász elhíresült, eredetileg álnéven publikált 1798-as röpiratát, ami már akkor bedobta a köztudatba a túlnépesedés fogalmát, amikor még csak egymilliárd ember élt a bolygón. Malthus szerint a fenntarthatatlan erőforráshasználat által generált populációs és környezeti problémák mindenképpen megoldódnak: ha az emberiség nem oldja meg őket tudatosan, akkor maguktól, de abban nem lesz sok köszönet. Az esszéista cinikus javaslata szerint a tudatos megoldás az lenne, hogy védekezés helyett hagyni kell a járványokat, a háborúkat (valamint a gyerekgyilkosságot és a homoszexualitást), hogy elvégezzék a piszkos munkát, különben a probléma egyre kezelhetetlenebbé válik. Hadd hulljon a férgese. A mai társadalmak rendre megismétlik a múltbeliek öngyilkos ökológiai döntéseit Ehhez képest ma már majdnem hétmilliárd ember él a Földön, és bár a növekedés üteme csökken, a demográfiai modellek szerint 2050 körül kilenc-tizenegymilliárdos szinten tetőzik majd az embertermelés. A nagy kérdés az, hogy eltart-e ez a bolygó ennyi lelket fenntartható módon az addigra elérhető műszaki színvonalon? Erre a nagy kérdésre sokféle, túlnyomórészt nem túl vidám választ ad a tudomány. Jared Diamond optimistán azt mondja, hogy a mai, globalizált civilizációnak – primitívebb elődeitől eltérően – már van választása: időben eldöntheti, hogy összeomlik vagy fennmarad. Választhatunk, mert mi már ki tudjuk számolni, mit bír el a bolygó, és a fejlett technikánkkal alkalmazkodhatunk is hozzá, ha akarunk. A rossz hír az, hogy a jelek szerint nem akarunk. A végkifejlet ügyében Diamond – számos tudóstársához, köztük a magyar Gyulai Ivánhoz hasonlóan – megbízhatóan pesszimista maradt, úgy látja, hogy az emberiségen az összes múltbéli ökológiai katasztrófa pontos ismerete sem segít, „a jelen a szándékos vakság vaskora”. A mai társadalmak rendre megismétlik a múltbeliek öngyilkos ökológiai döntéseit, a különbség csak annyi, hogy egyre nagyobb léptékű és egyre hatékonyabb a környezetpusztítás. A borúlátók között James Lovelock brit akadémikus, a Gaia-elmélet megalkotója viszi a prímet, szerinte ma már elkerülhetetlen a bukás. Az ember által előidézett klímaváltozás hatására az emberiség túlnyomó többsége ki fog pusztulni a 21. század végére, a nagyjából ötszázmillió túlélő az északi területeken húzza majd meg magát. A 2008-ban beütött globális pénzügyi és gazdasági válságban is egyre többen ismerik fel az ökológiai katasztrófa előszelét. Az ökológiai tőkeveszteség mellett eltörpül az agyonhájpolt tőzsdekrach A G8-államok 2007-es heiligendammi csúcstalálkozóján részt vevők megrendeltek egy elemzést, amely a biodiverzitás csökkenését közgazdasági szempontból számszerűsíti. A Deutsche Bank vezette EU-s konzorcium kutatásának első részét idén októberben hozták nyilvánosságra, és az derült ki belőle, hogy csak az erdőirtások externális költsége 2-5 ezer milliárd dollár évente globálisan. Vagyis jóval több, mint amennyi pénz a válság miatt eltűnt a transznacionális bankrendszerből az idén. Az elemzést készítő közgazdászok szerint az évről évre növekvő, láthatatlan, mert korábban nem forintosított ökológiai tőkeveszteség mellett eltörpül az elmúlt nyolcvan év legnagyobb világgazdasági válságát okozó, agyonhájpolt tőzsdekrach. Ugyanezzel riogatott nemrég Erik Solheim norvég környezetvédelmi miniszter is. A természeti erőforrások túlhasználatát az erdők, a vizek, a termőföld, a levegő és a biodiverzitás megújítását szolgáló kapacitásokat számszerűsítő ökológiai lábnyommal szokás leírni. A WWF nemzetközi természetvédő szervezet idei Élő bolygó jelentése szerint ezek a kapacitások ma már legalább harminc százalékkal elmaradnak az igények növekedésétől, és ha ez így folytatódik, akkor a 2030-as évek közepére legalább két bolygónyi lesz az emberiség ökológiai lábnyoma. Ez persze nyilvánvaló képtelenség, az ötmilliárd éves bolygó ezentúl sem fog az emberiség exponenciálisan növekvő igényeihez alkalmazkodni, ahogyan a neoliberális pénzügyi rendszer sem viselte el egy ponton túl a rendszerszintű túlhasználatot. És ahogyan a pénzügyi erőforrásokkal való visszaélést is mindenki megszívta a végén, ugyanígy lesz majd a természeti erőforrások abúzusával is. (Egyébként van egy olyan ország a Földön, amely a túlfogyasztókat megközelítő várható élettartammal és iskolázottsággal, viszont a bolygó kapacitásán belüli ökológiai lábnyommal rendelkezik. Ezt az országot úgy hívják, hogy Kuba. Persze ők sem önként vállalták az ökológiai ugrást, a szovjet olajszállítmányok elmaradása kényszerítette őket zöldítésre tizennyolc évvel ezelőtt.) A munkahelyek értékesebbek a fáknál? Kiváltjuk a fákat kutatásfejlesztéssel? Jared Diamond az Összeomlásban azon viccelődik, vajon mire gondolhatott az utolsó pálmafát kivágó húsvét-szigeti munkavállaló? Hogy a munkahelyek értékesebbek a fáknál? Hogy a technológia megoldja a problémákat, kiváltjuk a fákat valami ígéretes kutatásfejlesztéssel? Hogy különben sincs perdöntő tudományos bizonyíték arra, hogy nincs több fa valahol másutt a szigeten? Egyik sem jött be, és a tudomány jelenlegi állása szerint nekünk sincs sok választásunk. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon: kiadós recesszió, míg vissza nem fogyunk az egy glóbusznyi gatyánkba, vagy még több hipermarket, óriáspláza, légitársaság és felhőkarcoló. És aztán a hirtelen halál, mint a Húsvét-szigeten ötszáz évvel ezelőtt.
Forrás: indy.media LMP: a nyilvánosság kizárása ellen
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ FORDULT AZ LMP A ZÁRT ÜLÉSEK MIATT Ne lehessen „üzleti érdekből” kizárni a nyilvánosságot! A Lehet Más a Politika (LMP) társadalmi kezdeményezés arra kérte az Alkotmánybíróságot, semmisítse meg az önkormányzati törvény egyik rendelkezését, amely „üzleti érdekre” hivatkozva lehetővé teszi a képviselőtestületeknek, hogy a közvagyon sorsáról döntő üléseikről kizárják a nyilvánosságot. Az LMP meggyőződése , hogy a korrupció elleni leghatékonyabb eszköz a teljes átláthatóság biztosítása a közhatalom működését illetően, kiváltképp, ha közvagyonról, közpénzek felhasználásáról van szó. Az LMP úgy véli, hogy a közelmúltban kipattant - több parlamenti pártot is érintő - belső kerületi ingatlan-botrányokhoz hasonló esetek megelőzhetőek lennének, ha a helyi képviselőtestületeknek nem lenne lehetőségük, hogy ingatlan-ügyleteiknél zárt ülést rendeljenek el.
Ne lehessen titkolózni* Az LMP álláspontja szerint alkotmányellenes az önkormányzati törvénynek az a rendelkezése, amely az önkormányzati vagyonról szóló döntések, valamint a kiírt pályázatok tárgyalása esetén lehetővé teszi a helyi képviselőtestületek számára zárt ülés elrendelését. A megtámadott passzus gyakorlatilag korlátlan jogkört biztosít a „mutyizásra”, azaz arra, hogy a helyi döntéshozók éppen azokban az esetekben zárják ki a nyilvánosságot, amikor a közélet tisztasága érdekében a legnagyobb szükség lenne az állampolgári kontrollra. A szervezet azért fordult Alkotmánybírósághoz, mert ez a rendelkezés: - egyrészt az Alkotmányban garantált információszabadság szükségtelen és aránytalan korlátozását jelenti - másrészt ellentétes az üvegzseb-törvénnyel, és a környezetvédelmi törvény előírásaival, s így a különböző törvények közti ellentmondások a jogbiztonságot is veszélyeztetik. A zárt ülés elrendelésére vonatkozó jelenlegi szabályozás a gyakorlatban azt is megnehezíti, hogy a helyi állampolgári közösségek – legalább utólag – tájékozódhassanak a zárt ülésen történtekről, az ott tárgyalt előterjesztésekről.
Az LMP célja ezzel láthatóan az, hogy egy-egy témában mutasson valamit a médiának, szóra bírja az "utca emberét", és mondjon valami okosat a fővárosi és vidéki értelmiségieknek. Bár az "utcai politizálás" az utóbbi időben a populizmus szinonimájává vált a magyar politikai közbeszédben, a Lehet Más a Politika deklarált célja, hogy az "emberek közé menve" futtassák fel a mozgalmukat.
Jávor Benedek szóvivő szerint "meghökkentően pozitív" fogadtatásban részesültek az eddigi akciók, a sajtóban pedig rosszindulat helyet inkább egyfajta pozitív semlegesség, várakozó álláspont jellemzi az LMP fogadtatását. "Látszik, hogy nagyon nagy az igény" valami újra - mondja Jávor, aki szerint eddigi fogadtatásuk, vagy a mostanában megszaporodó másképp gondolkodni, politizálni vágyó szerveződések mind azt jelzik, hogy a magyar társadalom beleunt a jelenlegi politika ürességébe.
Fasiszta-liberális-baloldali-konzervatív mozgalom
Az igények mellett ugyanakkor a nagyfokú szkepszis is lemérhető az új politikai erő eddigi tevékenységéből. Jávor Benedek elmondta, hogy bár nagyon sokan drukkoltak nekik, bíztatták őket az utcán megszólított emberek, ezzel együtt jellemzőek voltak a "nagyon nagy szükség van erre, de ugye nem gondoljátok komolyan, hogy sikerülhet" típusú lemondó vélemények, illetve az olyan kommentárok, amelyek szerint úgysem lehet ezt megúszni korrumpálódás, a többi párthoz hasonulás nélkül.
Sokan azt hiszik, hogy az LMP valamelyik másik politikai erő trójai falova. Van, aki a Fidesz, van, aki az MSZP kreálmányának tartja a mozgalmat, van aki azt gondolja, hogy a széthullott SZDSZ utódja, illetve a szélsőjobboldal fedőszervezete. A sztereotípiák itt sem működnek persze tökéletesen: az Astoria aluljárójában egy "agyagrészeg" táltos az égiek áldását kérte az LMP működéséhez.
Vidéken eddig alacsonyabb érdeklődés övezte az LMP vitaköreit. Jávor Benedek szerint itt még nagyobb szkepszis érzékelhető, olyan városokban is kevesen mentek el a mozgalom rendezvényeire, ahol a civil szférának nagy hagyományai vannak. Egy helyen 25-30 fő kevés, ezen Jávor szerint úgy tudnának javítani, ha a vitakörök helyett, vagy mellett a helyi problémákra koncentráló kétoldalú kommunikációt erősítenék.
Az LMP nem szeretne "fővárosi" párt lenni. Ezért a vidéki akcióikat is úgy akarják hatékonnyá tenni, hogy a helyi "fontos emberek" és támogatók körében építenek ki olyan kapcsolatokat, amik segítségével a vidéki rendezvények helyben, a helyi problémákra szerveződnének.
Több pénzt az emberektől!
A mozgalom további tervei között általában is kiemelt szerepet kap az interaktivitás. Hangsúlyosabban szeretnének megjelenni az interneten, és szervezettebbé, "átütőbbé" tenni az utcai akciókat, performanszokat, mely utóbbiak közül például a korrupcióellenes "politikus-mosdató" akció többek szerint nem sikerült túl látványosra. A begyűjtött lakossági reakciókat, például az Astorián lejegyzetelt beszélgetések kivonatait pedig szeretnék feldolgozni és közzétenni.
Mindennek egyelőre határt szab a szervezeti és pénzügyi kapacitás. Az LMP mögött továbbra sem áll jelentős, nagy tőkeerejű támogatói bázis. A mozgalom célja ugyanakkor az is, hogy a részvétel, a pártfogás és a támogatás ne különüljön el: olyan pártszimpatizánsokat szeretnének összegyűjteni, akik pénzzel és munkával aktívan vesznek részt az LMP tevékenységében.
Hámori Hanna sajtóreferens szerint ez kevesebb költséggel jár, és azzal kecsegtet, hogy aki támogat, pénzt ad, és részt vesz a munkában, az jobban magáénak érzi a mozgalmat. Ez nagyobb öntudatosságot eredményezhet, konkrét politikai helyzetben pedig támogatást, szavazatot jelenthet majd. Ezzel csökkenhet az esélye a "Bradley-effektusnak" is, vagyis, hogy a sok szóbeli támogató a szavazófülkében végül másnak húzza majd be az ikszet.
Az LMP továbbra is tervezi a 2009. júniusi EP-választásokon való indulást. Jávor Benedek lapunknak azt mondta, február körül fog eldőlni, hogy érdemes-e elindulniuk, vagy még építeni kell tovább a mozgalmat. A szóvivő szerint az EP-választás a Fidesz komoly győzelmi esélyei miatt várhatóan nem lesz annyira kiélezett: ez lehetőséget teremthet, hogy az alacsonyabb protest-légkörben a Lehet Más a Politika is szavazatokat szerezzen, de legalább egy jó kampánnyal országosan népszerűsítse magát.
Forrás: index
A múlt héten az Associated Press (AP) felmérést készített a bankok körében arról, mire fordították a kormánytól kapott közpénzt. Az eredmény lesújtónak bizonyult: gyakorlatilag átláthatatlan a segélyek felhasználása. Az AP 21 olyan banknál érdeklődött, amely legalább 1 milliárd dollárt kapott a TARP-ból, ám ezek közül egytől sem kapott érdemi választ arra, mire költötte a pénzt. Néhány pénzintézet PR-osai elsütötték a szokásos közhelyeket, miszerint "megerősítettük a bank pénzügyi egyensúlyát és több hitelt folyósítottunk", mások egyáltalán nem válaszoltak a hírügynökség megkeresésére.
A gond az, hogy a bankokat semmi sem kötelezi arra, hogy elszámoljanak az állami pénzzel. A kormány mellett működő számvevőszék jelentése szerint hiába tett erőfeszítéseket a pénzügyminisztérium és kongresszus, hogy a TARP-ról szóló törvény garanciákat tartalmazzon a kiutalt összegek megfelelő felhasználására vonatkozóan, a jogszabály nem követeli meg a pénzintézetektől a részletes elszámolást.
A törvényhozás persze végezhet ellenőrzéseket, de csak a bankokat megalázó módon. Meghallgatásra berendelheti az érintett intézmények vezetőit, akár már azt követően, hogy januárban újraindul a munka a képviselőházban és a szenátusban.
Több szakértő most fel van háborodva, mivel támogatta ugyan a TARP-ot, de csak azzal a feltétellel, hogy a közpénzt teljesen átlátható módon használják fel. Most jönnek rá, hogy a TARP, illetve az egyes országok ahhoz hasonló pénzügyi csomagjai és a világ jegybankjainak nagyvonalú bankmentő lépései nem gyógyították be a pénzügyi rendszer sebeit. Ehelyett jó esetben csak annyit érnek el, hogy kipótolják azt a pénzt, amire a világkereskedelem mozgásban tartásához szükség van.
Forrás: index
Az öltönyös majmok bolygója Jared Diamond, a Kalifornia Egyetem evolúcióbiológusa és Pulitzer-díjas ismeretterjesztő szerint nincs szükség szuperszámítógépes kockázatelemzésekre és komplex klímamodellekre ahhoz, hogy megtudjuk, mi vár ránk a következő évtizedekben. Éppen elég útmutatást adnak ez ügyben a régészeti leletek. A tudós szerint az emberiség lokálisan már számtalanszor előadta ugyanazt a drámát, amelynek ezúttal a globális fináléja következik. A különbség csak annyi, hogy a túlélőknek most már nem lesz hová továbbvándorolniuk, hogy sokadszor újrajátsszák a mindig ugyanúgy végződő előadást. Nincs több szűz terület. (Hacsak nem a Mars, de azt talán még a NASA sem gondolja komolyan.) Nincs több szűz terület, hacsak nem a Mars, de azt talán még a NASA sem gondolja komolyan Diamond kedvenc példája a húsvét-szigeti civilizáció. Amikor nagyjából másfélezer éve a polinézek benépesítették a szigetet, azt még buja őserdő borította. Mikor 1722-ben egy holland felfedező rábukkant, a kopár és elhagyatott tájat több száz monumentális kőszobor díszítette, a szoborfetisista társadalomból viszont már csak mutatóba maradt néhány lepusztult család, akikből senki sem nézte volna ki a szoborállításhoz szükséges fejlett technikai tudást. Az egész korabeli világ fantáziáját megmozgató rejtélyt a megszállott norvég óceántutajos és néprajzkutató, Thor Heyerdahl, majd az őt követő régészek fejtették meg: a bennszülöttek kiirtották az erdőségeket, hogy a helyén haszonnövényeket termesszenek, valamint a kenuépítéshez és a szobrok felállításához szükséges farönkökhöz jussanak. Ezzel elvoltak vagy ezer évig a húsvét-szigetiek, ám amikor szó szerint az utolsó fát is kivágták, befuccsolt az állandó népesség- és GDP-növekedésre optimalizált társadalmi modell: a bennszülöttek nagyon sokan lettek, az erdőirtás miatt azonban talajerózió, ennek következtében pedig rosszabb terméshozamok jöttek, és kenut sem volt már miből építeni, hogy halászhassanak. A populáció létszáma így már jóval nagyobb volt, mint a leabált sziget eltartóképessége, a fejlett szoborállítási technológiájukra oly büszke polinéz polgárok pedig frusztrált dühükben egymásnak estek, és gyilkos háborúkban, sőt emberevéssel redukálták a lélekszámot a lepusztított sziget által eltartható szintre. Közben magaskultúrájuk is odalett. Befuccsolt az állandó népesség-, és GDP-növekedésre optimalizált társadalmi modell Diamond szerint ugyanez történt anno a majákkal, valamint többek között a nyugati civilizációk bölcsőjének számító Közel-Keleten és a Földközi-tenger vidékén is. Az aranykorokról szóló legendákkal ellentétben minden ősi civilizációs központ szisztematikusan tönkretette a természeti erőforrásait. A mediterráneum sem volt mindig az a kopár, terméketlen, túlsúlyos német turisták kiszolgálására optimalizált vidék, mint manapság. Az ősi Görögország régészeti vizsgálatai a populációk növekedésének és összeomlásának számos egymás után következő ciklusát tárták fel, mígnem az erdős hegyek és termékeny völgyek az erdőirtás, a túllegeltetés és az erózió hatására teljesen tönkrementek, az emberi civilizáció központja pedig korábban érintetlen területekre vándorolt tovább. És ez a folyamat így zajlik le újra és újra a mai napig, de egyre nagyobb léptékben és egyre több helyen. Diamond 2005-ös, Összeomlás című könyve más megvilágításba helyezi például a ruandai népirtást is, a közismert politikai és etnikai dimenziókon túl környezeti okokat tulajdonítva neki. A genocídum előtt Ruanda népsűrűsége Hollandiáéval vetekedett, de közben az erdőpusztítás és a kimerült talaj miatt évek óta csökkent az egy főre eső élelmiszertermelés. A tömeggyilkosságot etnikai alapon, és politikusok tervelték ki ugyan, de a nép azért hajtotta végre oly készségesen, mert úgy érezték, túl sokan élnek túl kis területen. Diamond világhírű könyveiben lényegében újrafogalmazta, és történelmi példák tucatjaival támasztotta alá Thomas Malthus angol közgazdász elhíresült, eredetileg álnéven publikált 1798-as röpiratát, ami már akkor bedobta a köztudatba a túlnépesedés fogalmát, amikor még csak egymilliárd ember élt a bolygón. Malthus szerint a fenntarthatatlan erőforráshasználat által generált populációs és környezeti problémák mindenképpen megoldódnak: ha az emberiség nem oldja meg őket tudatosan, akkor maguktól, de abban nem lesz sok köszönet. Az esszéista cinikus javaslata szerint a tudatos megoldás az lenne, hogy védekezés helyett hagyni kell a járványokat, a háborúkat (valamint a gyerekgyilkosságot és a homoszexualitást), hogy elvégezzék a piszkos munkát, különben a probléma egyre kezelhetetlenebbé válik. Hadd hulljon a férgese. A mai társadalmak rendre megismétlik a múltbeliek öngyilkos ökológiai döntéseit Ehhez képest ma már majdnem hétmilliárd ember él a Földön, és bár a növekedés üteme csökken, a demográfiai modellek szerint 2050 körül kilenc-tizenegymilliárdos szinten tetőzik majd az embertermelés. A nagy kérdés az, hogy eltart-e ez a bolygó ennyi lelket fenntartható módon az addigra elérhető műszaki színvonalon? Erre a nagy kérdésre sokféle, túlnyomórészt nem túl vidám választ ad a tudomány. Jared Diamond optimistán azt mondja, hogy a mai, globalizált civilizációnak – primitívebb elődeitől eltérően – már van választása: időben eldöntheti, hogy összeomlik vagy fennmarad. Választhatunk, mert mi már ki tudjuk számolni, mit bír el a bolygó, és a fejlett technikánkkal alkalmazkodhatunk is hozzá, ha akarunk. A rossz hír az, hogy a jelek szerint nem akarunk. A végkifejlet ügyében Diamond – számos tudóstársához, köztük a magyar Gyulai Ivánhoz hasonlóan – megbízhatóan pesszimista maradt, úgy látja, hogy az emberiségen az összes múltbéli ökológiai katasztrófa pontos ismerete sem segít, „a jelen a szándékos vakság vaskora”. A mai társadalmak rendre megismétlik a múltbeliek öngyilkos ökológiai döntéseit, a különbség csak annyi, hogy egyre nagyobb léptékű és egyre hatékonyabb a környezetpusztítás. A borúlátók között James Lovelock brit akadémikus, a Gaia-elmélet megalkotója viszi a prímet, szerinte ma már elkerülhetetlen a bukás. Az ember által előidézett klímaváltozás hatására az emberiség túlnyomó többsége ki fog pusztulni a 21. század végére, a nagyjából ötszázmillió túlélő az északi területeken húzza majd meg magát. A 2008-ban beütött globális pénzügyi és gazdasági válságban is egyre többen ismerik fel az ökológiai katasztrófa előszelét. Az ökológiai tőkeveszteség mellett eltörpül az agyonhájpolt tőzsdekrach A G8-államok 2007-es heiligendammi csúcstalálkozóján részt vevők megrendeltek egy elemzést, amely a biodiverzitás csökkenését közgazdasági szempontból számszerűsíti. A Deutsche Bank vezette EU-s konzorcium kutatásának első részét idén októberben hozták nyilvánosságra, és az derült ki belőle, hogy csak az erdőirtások externális költsége 2-5 ezer milliárd dollár évente globálisan. Vagyis jóval több, mint amennyi pénz a válság miatt eltűnt a transznacionális bankrendszerből az idén. Az elemzést készítő közgazdászok szerint az évről évre növekvő, láthatatlan, mert korábban nem forintosított ökológiai tőkeveszteség mellett eltörpül az elmúlt nyolcvan év legnagyobb világgazdasági válságát okozó, agyonhájpolt tőzsdekrach. Ugyanezzel riogatott nemrég Erik Solheim norvég környezetvédelmi miniszter is. A természeti erőforrások túlhasználatát az erdők, a vizek, a termőföld, a levegő és a biodiverzitás megújítását szolgáló kapacitásokat számszerűsítő ökológiai lábnyommal szokás leírni. A WWF nemzetközi természetvédő szervezet idei Élő bolygó jelentése szerint ezek a kapacitások ma már legalább harminc százalékkal elmaradnak az igények növekedésétől, és ha ez így folytatódik, akkor a 2030-as évek közepére legalább két bolygónyi lesz az emberiség ökológiai lábnyoma. Ez persze nyilvánvaló képtelenség, az ötmilliárd éves bolygó ezentúl sem fog az emberiség exponenciálisan növekvő igényeihez alkalmazkodni, ahogyan a neoliberális pénzügyi rendszer sem viselte el egy ponton túl a rendszerszintű túlhasználatot. És ahogyan a pénzügyi erőforrásokkal való visszaélést is mindenki megszívta a végén, ugyanígy lesz majd a természeti erőforrások abúzusával is. (Egyébként van egy olyan ország a Földön, amely a túlfogyasztókat megközelítő várható élettartammal és iskolázottsággal, viszont a bolygó kapacitásán belüli ökológiai lábnyommal rendelkezik. Ezt az országot úgy hívják, hogy Kuba. Persze ők sem önként vállalták az ökológiai ugrást, a szovjet olajszállítmányok elmaradása kényszerítette őket zöldítésre tizennyolc évvel ezelőtt.) A munkahelyek értékesebbek a fáknál? Kiváltjuk a fákat kutatásfejlesztéssel? Jared Diamond az Összeomlásban azon viccelődik, vajon mire gondolhatott az utolsó pálmafát kivágó húsvét-szigeti munkavállaló? Hogy a munkahelyek értékesebbek a fáknál? Hogy a technológia megoldja a problémákat, kiváltjuk a fákat valami ígéretes kutatásfejlesztéssel? Hogy különben sincs perdöntő tudományos bizonyíték arra, hogy nincs több fa valahol másutt a szigeten? Egyik sem jött be, és a tudomány jelenlegi állása szerint nekünk sincs sok választásunk. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon: kiadós recesszió, míg vissza nem fogyunk az egy glóbusznyi gatyánkba, vagy még több hipermarket, óriáspláza, légitársaság és felhőkarcoló. És aztán a hirtelen halál, mint a Húsvét-szigeten ötszáz évvel ezelőtt.
Forrás: indy.media LMP: a nyilvánosság kizárása ellen
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ FORDULT AZ LMP A ZÁRT ÜLÉSEK MIATT Ne lehessen „üzleti érdekből” kizárni a nyilvánosságot! A Lehet Más a Politika (LMP) társadalmi kezdeményezés arra kérte az Alkotmánybíróságot, semmisítse meg az önkormányzati törvény egyik rendelkezését, amely „üzleti érdekre” hivatkozva lehetővé teszi a képviselőtestületeknek, hogy a közvagyon sorsáról döntő üléseikről kizárják a nyilvánosságot. Az LMP meggyőződése , hogy a korrupció elleni leghatékonyabb eszköz a teljes átláthatóság biztosítása a közhatalom működését illetően, kiváltképp, ha közvagyonról, közpénzek felhasználásáról van szó. Az LMP úgy véli, hogy a közelmúltban kipattant - több parlamenti pártot is érintő - belső kerületi ingatlan-botrányokhoz hasonló esetek megelőzhetőek lennének, ha a helyi képviselőtestületeknek nem lenne lehetőségük, hogy ingatlan-ügyleteiknél zárt ülést rendeljenek el.
- egyrészt az Alkotmányban garantált információszabadság szükségtelen és aránytalan korlátozását jelenti
- másrészt ellentétes az üvegzseb-törvénnyel, és a környezetvédelmi törvény előírásaival, s így a különböző törvények közti ellentmondások a jogbiztonságot is veszélyeztetik. A zárt ülés elrendelésére vonatkozó jelenlegi szabályozás a gyakorlatban azt is megnehezíti, hogy a helyi állampolgári közösségek – legalább utólag – tájékozódhassanak a zárt ülésen történtekről, az ott tárgyalt előterjesztésekről.