Dec. 20. volt az eredeti határidő. Tőlünk szülőktől 3 hónap türelmet kértek. Január elején még azt sem tudták a zeneiskolában, hogy melyik hónapban költöznek vissza.
Legutóbb negyed kilenckor szerettem volna bemenni és bár a kiírt nyitvatartési idő szerint nyitva volt, egy pincér bennt újságot olvasott és közölte, hogy bocs 9-kor nyitunk. Így az én listámon a hátsó 100-ban vannak.
A mi családunk életében az adventi időszak a legszebb, három gyermekünkkel ilyenkor mézeskalácsot sütünk már december elejétől, hogy a népes rokonságban mindenkit meg tudjunk vele ajándékozni. Készítünk adventi naptárat, képeslapokat, méhviasz gyertyákat, üvegfestős képeket, ajándékokat és közben sokat tudunk beszélgetni is. Minden évben találunk valami újdonságot, aminek a megalkotásában örömünket leljük, tavaly a fonalgrafika volt a nagy felfedezés és egy karácsonyfa díszként is funkcionáló illatzsák, amit akkor mi kaptunk, de idén mi is fogunk csinálni. Évről évre nagyon szeretnénk a nagy családban elérni, hogy csak ilyen magunk készítette ajándékok legyenek, de ez eddig nem sikerült, így azért mi is vásárolunk apróságokat, de mindig teszünk mellé saját gyártmányt is. A többiek már hiányolnák is, ha ezek elmaradnának.
lista az elkészíthető ajándékokról egyéni pulóver, sapka, egyénre emblémázott törülköző (jókat derülnek rajta) mézeskalács fémdobozban illatzsák üvegfestővel festett gyertyatartók, gyerekek képeivel díszített naptár méhviasz csavart gyertyák tarisznya, neszeszer ujjbábok babaruhák (egyszer a kislányom összes babájának új báli ruhát varrtam) gombfoci pálya, a másik oldalon utak és parkolók a kisautóknak

Milyen volt első? Hogy sikerült? Mondjatok róla valamit, mert nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott! Talán másnak is kedvet csinál.
Jó ötlet, szurkolok nektek és terjesztem a hírét.

Jó készülődést