A csodafürdőnk eredetileg 2,1 milliárd Ft beruházási összeggel indult. Ez a költség akkor úgy állt össze, hogy az állam ad 800 milliót,
a város 800 milliót, és ilyen értékű beruházási helyzet esetén a magántőke is beruház és meglessz a 2100 milla.
Ehhez képest a magántőke nem indult be (nem a felelőtlenek gyülekezete) és a végső beruházás összege több mint 4,1 milliárd lett!!!
(a különbözeti összeg kerestetik)
A magántőke tudja hogy egy hidegviz bázisra telepített fürdő nemhogy a létesítési, de még az üzemeltetési költséget sem termeli ki.
Évente több száz millát kell különböző jogcímeken, a városnak az üzemeltetési költségekhez a mi pénzünkből hozzátenni.
És úgy látszik, hogy még ez is kevés.
Ez a törekvés dícséretes, de (kis)királyvárosunk faláról minden borsó visszapereg.
Kálmán Sándor már egy patinás gimnáziumot ("Szent István" mit szólhat ehhez) tönkretett, amikor Meggyes Tamás itélet végrehajtójaként
"hóhérjaként" tanévnyitás előtt egy hónappal lefejezte az iskola vezetését éa a tanári kar felét.
Aki tudta elvitte a gyerekét, aki nem az bánhatta. És Ő egy tanár ember.???
Ezek a szerencsétlet bábfigurák nem veszik észre, hogy viselkedésük kontraproduktív.
Ami ellenszenvet kivívnak maguk ellen, még olyanokat is egy táborba hoznak, akik egyébként
nem járnának egy klubba.
Meggyes annyi pénzt tolt ki a városkasszából, hogy van miért sumákolni Szíjjártónak. Hogy díszpolgárunk és szócsöve ne tudna
Esztergomról ezt senki sem hiheti el.
Ha Meggyes elkezdene kitálalni, az nagyon kínos lenne a FIDESZ-nek.