Hát igen, ma egy mobiltelefon a sokszorosát tudja az akkori gépeknek... És szó, ami szó, de valóban egy marék homok dolgozik a gépben, mert az alapanyag az szilícium (ami azért nem homok), meg persze még ezer más anyag...
A bolha patkolásos mesét meg én is olvastam régebben, de nem tudom hol.. (Tán arról szól a történet, hogy Nagy Péternek büszkélkedtek az angolok a kovácsmeterségükkel, ő meg előhívta az egyik patkolókovácsát és az patkókat vert a bolhákra..)
A számítástechnika nem mindenkit érdekel, de ma már, amit használunk legtöbben, az nem számítástechnika, hanem egyszerűen eszközhasználat. Mert aki használja a különböző felhasználói felületeket, az általában nem tudja, sőt, halovány sejtése sincs róla, mi is van a háttérben. Régen, a kezdetekkor, aki nem ismerte az egyes alkatrészek (inkább egységek) működését órajelekre bontva, az nem is tudott mit kezdeni az egésszel. Akkoriban kérdezték tőlem, hogy mi lehet a haszna otthon egy számítógépnek, és én azt válaszoltam, hogy az égegyadta világon semmi. És akkor ez igaz is volt. Ma már egészen más. Valahogy úgy van ez, hogy amíg nem tudsz gyufát gyártani, és az csak kisérleti stádiumban van, addig semmi hazsnod belőle. Majd amikor már szépen kialakult minden, gyártani ugyan továbbra sem tudsz, de meggyújtani, használni már igen. Így van ez a számítógéppel is. Használod a felhasználói programokat (felületeket), de hogy mi van mögötte, azt már nem kell tudnod...

Szép verseket hoztatok... Köszönet érte... Ja! És hogy el ne feledjem, boldog nőnapot... :0)
Mondjuk elképzelni sem igen tudom a dolgot, de valószínűleg nagyon nehéz lehet... :0)
Az igen "szórakoztató" lehetett... Részvétem...