A fokozás fokozását nem kedvelem, ezért csak úgy írom, hogy elgondolkodtató ebben az ügyben az orosz vonatkozás, de én inkább attól tartok igen erősen, hogy Orbánék erősen orosz befolyás alatt állnak. Ez az Európából való kihátrálás szándéka, valamint az Unió tudatos szétverésére irányuló kísérletek az oroszoknak kedveznek. Az européer magyaroknak határozottan nem. De azt gyanítom, hogy a sztyeppei "nagymagyaroknak" sem:)
"Igen, emlékszem rá, hogy megfelelési kényszerből megszavazták a kedves képviselők, a parkolási díjfizetést, például "forgalomteknikai"okok miatt."
Nem volt ott semmiféle megfelelési kényszer. Én soha nem szavaztam megfelelési kényszerből, ezt mindenki egészen pontosan tudja, Ha már ezt a szót akarod használni, akkor nevezem szakmai kényszernek. Meggyőződésen szerint tudatos, jól megfontolt döntés volt. A város akkori állapotában igen jó döntés volt. Az a város prosperáló időszaka volt. ( 1998-2001) Egyre jelentősebb bevételekkel. A fizető parkolás bevezetése forgalomszabályozási módszer ( nem forgalomtechnikai ). "...hogy a zsúfolt városi területeken korlátozza a járműforgalmat, valamint az autóval itt eltölthető időt. A lényeg, hogy ne tárolják itt a kocsit az autósok, hanem pörögjön a forgalom, hogy más is meg tudjon állni kocsival, akinek itt van dolga..." És persze a belvárosban lakók is meg tudjanak állni lakóhelyük közelében. Az akkori javaslatom szerint parkolási zónák jöttek volna létre, és ahogy egy bizonyos távolságra érünk a városközponttól, ott már egyáltalán nincs parkolási díj. A fizető zónában állandó lakóhellyel rendelkezők számára ingyenes a parkolás, személyenként egy személyautóra. És mivel sokan használnak céges kocsit a javaslat szerint ők is mentességet kaptak volna.
A parkolásból származó bevételt pedig a nagyon leszűkített működtetési költségek levonása után, a parkolóhelyek karbantartására és új parkolóhelyek kialakítására lehetett volna felhasználni. Több megoldási javaslat volt a bevezetésre. Én például erősen érveltem a tárcsás rendszer mellett, amelynek értelmében az első óra szabad. Az autós maga állítja be, hogy mikor parkolt le. De el kellett fogadnom azt az reális indokot, hogy míg ez a németeknél jól működhet, a magyarok közlekedési és általános morális gondolkodásmódja miatt rövid időn belül megbukik.
Sajnos a gyakorlatban a valódi cél nem valósult meg, elsősorban pénzszerző funkciója lett, és feloldották a bevétel szigorúan célzott felhaszálhatóságát is.
Időközben a város annyira lepusztult, hogy a fizetős parkolás jelenleg valóban egyik gátja a városfejlesztésnek. Én azt gondolom, ebben a jelenlegi állapotban ingyenessé kell tenni a parkolást. És ha sikerül tényleg szerethető és vonzó, gazdaságilag is stabil várossá tenni Esztergomot, akkor újra szükségessé fog válni a tudatos forgalomszabályozás. Ez gyaníthatóan nem egy-két éven belül válik szükségessé.
Jelenleg sajnos arra sem hajlandók a képviselők, amit jó ideje javasolok, hogy szombatonként ingyenes legyen a parkolás.
Ez csak vicc lehet!
Bár ezt hittem az ötvenhatos "himnusz"-ról is.
Megérte, igen értékes munkát végeztél!:)
Ez egy hülye magyarázat volt, hogy úgy valósuljon meg a parkolás, ahogy Meggyes akarta. És lám, Te is magadévá tetted.
:)