Amúgy ez sokat elmond az átlag esztergomi értelmi színvonaláról. Alap logika, hogy a képen a piros van kisebbságben, tehát nem nehéz kitalálni, hogy nem a piros képviselők szavazták meg.
Egy apró adalék. A városháza közleménye január 20-án:
"Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság határozatában foglalt javaslattal ellentétben, nem kívánja a Szent István Strandfürdő területén lévő Strandbüfé működésére szolgáló ingatlanrészt bérbe adni, tekintettel arra, hogy a „Városok városa program A) Belváros revitalizációja”, valamint a modern belváros közös fejlesztésének koncepcióterve érinti a strandbüfé területét, ezért a büfé üzemeltetésére bérleti szerződés megkötése nem javasolt."
Valamelyik nap úgy láttam, hogy nincs a helyén a szobor, remélem elvitték javÍtani. A költségvetésbe tavaly bekerült, bár az nem mindig jelenti azt, hogy végre is hajtják.

A tábla visszakerült, csak le van takarva (még).
Így télen nem egy élmény az a medvecsapás.