"A Zöld-Út csak alapfeladatok ellátására lett létre hozva"
Ez fals információ. A Zöld-Út nem csak ezzel a céllal jött létre. A cég jelenleg is a külső megbízásokból tartja fent magát. Már rég nem létezne, ha nem dolgoznának a piacra.
"A pm a 2011-es költségvetésbe be is építette a három alapfeladat ( úttisztítás, útjavítás és zöldterület fenntartás) alapköltségeit, a frakció egy forintott sem adott."
A pm által összeállított költségvetésben 1 forint sem volt adósságszolgálatra előirányozva. Tétényi adósságrendezést kezdeményezett, de arra nem biztosított semmi pénzt. Le kell tölteni az akkori előterjesztést, amiből ez egyértelműen kiderül. Hozzá nem értés, vagy böszmeség? Ezt döntse el mindenki saját izlése szerint!
"Hogy kerül ide a közmunkások foglalkoztatása ( ha foglalkoztattak volna a munkaügyi hivatal a költségeik 80-90%-át kifizeti)."
Úgy, hogy ha nincs adósságrendezés, akkor közmunkásokat is lehetett volna foglalkoztatni. Az eljárás alatt viszont a törvény nem engedi meg. Tehát lehetett volna takarítani az utcákat közmunkásokkal is, ha Tétényi nem kezdeményezi az eljárást. Úgy nem lehetett.
"Az intézmények zavartalan működéséről úgy érzem semmit nem tudsz, de azért írsz. "
Jó, akkor nézzük meg, hogy hány pedagógust bocsájtottak el egy év alatt Esztergomban! Tudtommal egyet sem. Sőt a Montágh iskolában még többen is dolgoznak manapság, mint 2010-ben! Ezt művelte az a csúnya-csúnya Fidesz-frakció, ugye? Aztán nézzük meg azt is, hogy a város cégeinél mennyivel dolgoznak ma kevesebben? Mintegy 200 ember került az utcára, szintén az eljárás alatt!
De mondok mást! Évánk többször és több helyen lenyilatkozta, hogy megvédi a pályázatokat! Mennyit is sikerült megvédenie? Egyet sem, de egy 90 milliós (önrész nélküli) iskolai pályázatot biztos sikerült az eljárással teljesen gallyra tennie, ugye?
"Csak gondolkodás, mire és mennyit tervezett a frakció 2011-ben, lehetett volna másképpen is ( per költségek, fürdő fenntartás, úszás oktatás, nem sorolom)?"
Nos, aki látott már költségvetést az tudja, (és csak remélni tudom, hogy "pm" néven nem maga Tétényi Éva kommentel, mert akkor tényleg nagy bajban van a város), hogy a "betervezem" és az "elköltöm" két teljesen külön kategória! Az elköltött összeg peres ktg-ek: összesen kb. 300e Ft. Ezek zömmel nem magánperek (a hazugságokkal szemben). A fürdő fenntartás 0 Ft, úszás oktatás kb. 5-6 millió Ft... Esetleg egyéb felvetés? Vagyis összesen max. 6 millió forintról beszélünk, aminek 95% úszásoktatás a városi gyermekek részére. Hú de gonosz dolog!
"A fórum nyitó híre, szerinted egy cégnek ( önkormányzatnak) úgy kell működni, hogy (...) Cégek így nem tudnak működni, ott pénzeknek kell lenni a működéshez, ott terv szinten tudni kell, hogy mi lesz a feladat, ez így vicces. "
Az előbb már kérdeztem, de ide is leírom. Remélem a hozzáértőtől választ is kapok:
"- De árulja el, hogy az adósságrendezés miatt mennyi pénze "ragadt bent" Nagy Attiláéknak az önkormányzatnál? Anélkül szükségük lett volna bármilyen előlegre? - A mellékelt határozatból egyértelmű, hogy síkosságmentesítésre van hatályos keretszerződése a hivatalnak a Zöldút Kft-vel, ami tavaly köttetett. Ha van szerződés akkor a költségvetésben is benne kellett lennie, vagyis a szakiroda le kellett hogy adja az idei tervekhez."
Örülök, hogy valaki végre a kommentemhez is képes hozzászólni! Gondolkodásra szólít fel, viszont gondolkodás nélkül a frakciót hibáztatja. Úgy látszik itt ez a bevett szokás. Pedig a kulcszó mégis csak az adósságrendezés, amivel Tétényi 2010 novemberében a frakció 2/3-os többségét igyekezett leginkább csorbítani.
Az eljárás ideje alatt csak alapfeladat volt finanszírozható és mindenhez a pénzügyi gondnok ellenjegyzése szükséges. Közmunkásokat nem lehetett alkalmazni. Az eljárás után pedig el kellett dönteni, hogy a Zőld-Út kap-e megbízást, vagy az iskolák és a helyi közintézmények pénzt. Bár ezeket Tétényi tavaly már legalább háromszor elsiratta, azok mindvégig zavartalanul működtek és dolgozóik is kaptak pénzt. Ennek ellenére Tétényi folyamatosan a fizetések elmaradásával riogatott, s a hitelezői egyezség szerint szeptember 30-án esedékes teljes összeg átutalásának részéről történő önkényes megtagadását is a bérek kifizetésének kötelezettségével magyarázta. Nehéz elképzelni, hogy ilyen helyzetben hogyan jutott volna az Zöld-Út kft feladatkörébe tartozó tevékenységre felesleges forrás. Örülnék, ha valaki leírná ide!
A közintézmények finanszírozása jelenleg nem önkormányzati feladat, így juthat már pénz a városban ellátandó egyéb feladatokra is. A fórum nyitó híre sem szól egyébről, mint a télvíz idején esedékes sikosságmentesítés finanszírozásáról. A Zöld-Út kft jelenleg valóban feladathiányos, és kizárólag külső megrendelései miatt volt képes fennmaradni. Feladat pedig akad bőven a városban, amivel meg lehetne bízni. A bennragadt pénz kérdése viszont csak akkor lehet kipipálva, ha valaki leírja, hogy mennyi volt az. A faktorálás önmagában nem zárja ki ennek lehetőségét sem. Én nem csúsztattam, csak rákérdeztem.
1.) Zoltai Dániel a Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottság elnöke, nem a Pénzügyi Bizottságé. Ezt Tétényi önkéntesének illene tudnia!
2.) Tétényi Éva a képviselő-testületből közvetlenül nem utasíthat senkit semmire, mivel a testület a munkáltatója. Állítása a Zoltait közvetlenül utasító telefonról viszont ellenőrizhető. Meg kell nézni, hogy Zoltai képviselő telefonját felhívták-e aznap Tétényihez köthető telefonszámról! Önök egyébként ilyen stílusban tárgyalnak egymással; "meg se próbáljanak trükközni"? Mégis milyen stílus ez?
3.) Mondja, miért ne adhatna ki bármilyen közleményt a Fidesz a lakosság megnyugtatására? Ha egy kicsit elgondolkodik, éppen Ön szokott ilyen stílusú közleményeket kiadni, vagy tévedek? Tétényi hányszor volt már Ön szerint a város megmentője? Úgy látszik a Fidesz ezt is ügyesen eltanulta Önöktől. Tudja, nekem inkább az a röhejes, hogy - miközben egyesek a városért dolgoznak - Önnek csak arra telik az idejéből, hogy egy képviselőről előnytelen képet rakjon fel a netre (Facebook) és azon poénkodjon. Olcsón.
4.) Tudja amikor nagy baj van egy városban, akkor nem illik a polgármesternek elutaznia. Állítólag Tétényi másfél éve nem volt szabadságon, de mit csinált akkor nemrég Londonban? Dolgozott? Sőt polgármesterré választása óta volt már Törökországban, Bambergben (többször is), Franfurtban, Ehingenben, Maintalban, Brüsszelben stb. Ezek közül több nem is testvérváros, így nehezen érthető, hogy mi dolga lehetett neki ott Esztergom polgármestereként, munkaidőben?
5.) Végül térjünk rá a szakmai kérdésekre!
- Árulja el, mi köze van Ön szerint a tavalyi költségvetésnek az ideihez?
- Ha egy költségvetési soron van pénz, az Ön szerint azt jelenti, hogy a Zöld-Útnál van? Amennyiben így gondolja, akkor lehet, hogy érdemes lenne letennie az alapvizsgát! Azt a polgármester feladata még elutaltatni. De árulja el, hogy az adósságrendezés miatt mennyi pénze "ragadt bent" Nagy Attiláéknak az önkormányzatnál? Anélkül szükségük lett volna bármilyen előlegre?
- A mellékelt határozatból egyértelmű, hogy síkosságmentesítésre van hatályos keretszerződése a hivatalnak a Zöldút Kft-vel, ami tavaly köttetett. Ha van szerződés akkor a költségvetésben is benne kellett lennie, vagyis a szakiroda le kellett hogy adja az idei tervekhez.
- No és mondja, ilyenkor csak anyagköltség merülhet fel? Tényleg csak sót kell venni? Nem kell pld. tankolni a járművekbe? Nem kell felvenni alkalmi hómunkásokat sem? Javaslom mielőtt bármit felír bárhova - a jól informáltság látszatával - jobban nézzen utána a témának! Úgy nem válik olyan könnyen nevetség tárgyává.
6.) Végül engedjen meg néhány, az Ön személyét érintő kérdést! Ön egykor - a polgármester asszony regnálásának kezdetén - köztisztviselő volt. Azt hallottuk, hogy jogviszonyát felmondási időn belül megszüntették, de az önkéntesek közül nemrég ismét felvettek valakit a hivatalba. Önt miért nem? A polgármester asszony nem tartott már igényt Önre, vagy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény miatt nem lehetett Önt felvenni oda? Aki ellen vádemelés van az lehet köztisztviselő? Ön ellen emeltek mostanában vádat? Mondja, a gyakran ingerült fórumos beírásai alapján alkalmasnak tartaná önmagát köztisztviselőnek? Öszintén válaszoljon, ha kérhetem!
"A Zöld-Út csak alapfeladatok ellátására lett létre hozva"
Ez fals információ. A Zöld-Út nem csak ezzel a céllal jött létre. A cég jelenleg is a külső megbízásokból tartja fent magát. Már rég nem létezne, ha nem dolgoznának a piacra.
"A pm a 2011-es költségvetésbe be is építette a három alapfeladat ( úttisztítás, útjavítás és zöldterület fenntartás) alapköltségeit, a frakció egy forintott sem adott."
A pm által összeállított költségvetésben 1 forint sem volt adósságszolgálatra előirányozva. Tétényi adósságrendezést kezdeményezett, de arra nem biztosított semmi pénzt. Le kell tölteni az akkori előterjesztést, amiből ez egyértelműen kiderül. Hozzá nem értés, vagy böszmeség? Ezt döntse el mindenki saját izlése szerint!
"Hogy kerül ide a közmunkások foglalkoztatása ( ha foglalkoztattak volna a munkaügyi hivatal a költségeik 80-90%-át kifizeti)."
Úgy, hogy ha nincs adósságrendezés, akkor közmunkásokat is lehetett volna foglalkoztatni. Az eljárás alatt viszont a törvény nem engedi meg. Tehát lehetett volna takarítani az utcákat közmunkásokkal is, ha Tétényi nem kezdeményezi az eljárást. Úgy nem lehetett.
"Az intézmények zavartalan működéséről úgy érzem semmit nem tudsz, de azért írsz. "
Jó, akkor nézzük meg, hogy hány pedagógust bocsájtottak el egy év alatt Esztergomban! Tudtommal egyet sem. Sőt a Montágh iskolában még többen is dolgoznak manapság, mint 2010-ben! Ezt művelte az a csúnya-csúnya Fidesz-frakció, ugye? Aztán nézzük meg azt is, hogy a város cégeinél mennyivel dolgoznak ma kevesebben? Mintegy 200 ember került az utcára, szintén az eljárás alatt!
De mondok mást! Évánk többször és több helyen lenyilatkozta, hogy megvédi a pályázatokat! Mennyit is sikerült megvédenie? Egyet sem, de egy 90 milliós (önrész nélküli) iskolai pályázatot biztos sikerült az eljárással teljesen gallyra tennie, ugye?
"Csak gondolkodás, mire és mennyit tervezett a frakció 2011-ben, lehetett volna másképpen is ( per költségek, fürdő fenntartás, úszás oktatás, nem sorolom)?"
Nos, aki látott már költségvetést az tudja, (és csak remélni tudom, hogy "pm" néven nem maga Tétényi Éva kommentel, mert akkor tényleg nagy bajban van a város), hogy a "betervezem" és az "elköltöm" két teljesen külön kategória! Az elköltött összeg peres ktg-ek: összesen kb. 300e Ft. Ezek zömmel nem magánperek (a hazugságokkal szemben). A fürdő fenntartás 0 Ft, úszás oktatás kb. 5-6 millió Ft... Esetleg egyéb felvetés? Vagyis összesen max. 6 millió forintról beszélünk, aminek 95% úszásoktatás a városi gyermekek részére. Hú de gonosz dolog!
"A fórum nyitó híre, szerinted egy cégnek ( önkormányzatnak) úgy kell működni, hogy (...) Cégek így nem tudnak működni, ott pénzeknek kell lenni a működéshez, ott terv szinten tudni kell, hogy mi lesz a feladat, ez így vicces. "
Az előbb már kérdeztem, de ide is leírom. Remélem a hozzáértőtől választ is kapok:
"- De árulja el, hogy az adósságrendezés miatt mennyi pénze "ragadt bent" Nagy Attiláéknak az önkormányzatnál? Anélkül szükségük lett volna bármilyen előlegre?
- A mellékelt határozatból egyértelmű, hogy síkosságmentesítésre van hatályos keretszerződése a hivatalnak a Zöldút Kft-vel, ami tavaly köttetett. Ha van szerződés akkor a költségvetésben is benne kellett lennie, vagyis a szakiroda le kellett hogy adja az idei tervekhez."
Örülök, hogy valaki végre a kommentemhez is képes hozzászólni! Gondolkodásra szólít fel, viszont gondolkodás nélkül a frakciót hibáztatja. Úgy látszik itt ez a bevett szokás. Pedig a kulcszó mégis csak az adósságrendezés, amivel Tétényi 2010 novemberében a frakció 2/3-os többségét igyekezett leginkább csorbítani.
Az eljárás ideje alatt csak alapfeladat volt finanszírozható és mindenhez a pénzügyi gondnok ellenjegyzése szükséges. Közmunkásokat nem lehetett alkalmazni. Az eljárás után pedig el kellett dönteni, hogy a Zőld-Út kap-e megbízást, vagy az iskolák és a helyi közintézmények pénzt. Bár ezeket Tétényi tavaly már legalább háromszor elsiratta, azok mindvégig zavartalanul működtek és dolgozóik is kaptak pénzt. Ennek ellenére Tétényi folyamatosan a fizetések elmaradásával riogatott, s a hitelezői egyezség szerint szeptember 30-án esedékes teljes összeg átutalásának részéről történő önkényes megtagadását is a bérek kifizetésének kötelezettségével magyarázta. Nehéz elképzelni, hogy ilyen helyzetben hogyan jutott volna az Zöld-Út kft feladatkörébe tartozó tevékenységre felesleges forrás. Örülnék, ha valaki leírná ide!
A közintézmények finanszírozása jelenleg nem önkormányzati feladat, így juthat már pénz a városban ellátandó egyéb feladatokra is. A fórum nyitó híre sem szól egyébről, mint a télvíz idején esedékes sikosságmentesítés finanszírozásáról. A Zöld-Út kft jelenleg valóban feladathiányos, és kizárólag külső megrendelései miatt volt képes fennmaradni. Feladat pedig akad bőven a városban, amivel meg lehetne bízni. A bennragadt pénz kérdése viszont csak akkor lehet kipipálva, ha valaki leírja, hogy mennyi volt az. A faktorálás önmagában nem zárja ki ennek lehetőségét sem. Én nem csúsztattam, csak rákérdeztem.
Kedves Váczy úr!
Néhány megjegyzés a hozzászólásához: