"Tehát elvileg jó üzletet nehezen lehet kötni az ő rálátásuk nélkül, mivel egy lealkudott ingatlant bármikor elhappolhatott a városvezetés."
Bár az önkormányzati elővásárlási jog bejegyzés indokának hátterét nem ismerem és túl sok értelmét se látom, erről a mondatról az jut eszembe, hogy a "tessék itt a pénz, de mennyivel kevesebbet írjunk a szerződésre?" tipusú üzleteknek egy ideje valóban vége lehetett Esztergomban. Ez viszont csak az állami bevételek szempontjából előnyös, de az országos hatása igazából elhanyagolható. Ha egy ügylet legálisan volt "olcsó", akkor az eladó szerintem helyben sem károsult. Maximum nem az eredeti vevő kapta meg annyiért az ingatlant. Ha pedig az önkormányzati bejegyzés jogilag támadhatóvolt, akkor biztosan megtették az érdekeltek. Volt ilyen ügy Esztergomban?
Felesleges az elővásárlási jogból nagyobb "mumust" gyártani, mint ami. Osztatlan közös tulajdon esetén is létezik ilyen jog a tulajdonosi kör javára, ahol a vevő szintén hoppon maradhat. Az ingatlan piac sem ettől van jelenleg a báka feneke alatt, de ha erről írnak ki helyben népszavazást, akkor az egyes ingatlan tulajdonosoknak kétségtelenül megnyugvást okozhat. Akárhogy alakuljon is a népszavazás végeredménye, az önkormányzat jelenlegi helyzetét elnézve a közeljövőben nem igazán látok reális esélyt részükről az elővásárlási jog gyakorlására. Számomra az ügynek egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja. Ettől függetlenül nem tartom szerencsésnek az elővásárlási jog bejegyzés fenntartását sem.
"Az este hat órai kezdés előtt pár perccel billent az előadók-médiamunkások-nézők kényes egyensúlya a nézők javára, pedig a város életét a következő évekre alapvetően meghatározó kérdések voltak terítéken a Babits-iskolában rendezett fórumon." Azt meg lehetne tudni, hogy végül hány embert érdekelt a népszavazási fórum? A mellékelt képen hat embert látni. Ilyen eseményen média munkás is lehet kb. ennyi se. Akkor mennyi volt ott az annyi?
"Nézd, én nem mosdatok senki, csak megállapítottam, hogy akkor és ott az volt a legmegfelelőbb megoldás az adósságok rendezésére."
Nézem, csak a mellette szóló érveket nem látom, csupán számomra "lényegtelen" dolgokat. A számomra érdekeseket pedig már leírtam. Akit érdekel elolvashatja. Az sem érdekel, ha számodra ezek mind lénytelenek, de abban azért megegyezhetünk, hogy a világról alkotott véleményemnek nem kell azonosnak lennie a tieddel, ugye?
Mivel az interneten az Indokolás rész nem lelhető fel a Magyar közlöny 1996-os kiadásaiból, az erre vonatkozó 5.§-hoz tartozó részt idemásolom egy régi CD jogtárból (könyvtárakban megtalálható):
1996. évi XXV. törvény indokolása a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról
Az 5. §-hoz
A bírósági eljárás kezdeményezése előtt a polgármester köteles még egy utolsó kísérletet tenni a helyi önkormányzat fizetési gondjainak eljáráson kívüli megoldására. Ennek érdekében tájékoztatnia kell a pénzügyi bizottságot és a képviselő-testületet a fennálló helyzetről.
Természetesen a polgármesternek jogában áll, hogy e helyzet bekövetkezése előtt megtegye a szükséges lépéseket - az Ötv. szabályait szem előtt tartva - az adósságrendezési eljárás elkerülése érdekében. A képviselő-testületet - az Ötv. értelmében - a polgármester képviseli, és a gazdálkodási szabályszerűségért is ő a felelős. Ebből a megfontolásból született az a jogi konstrukció, amely - a képviselő-testület döntésétől függetlenül, esetleg annak ellenére is - kötelezi a polgármestert az adósságrendezési eljárás megindítására a megjelölt időtartam "eredménytelen" eltelte után.
A helyi önkormányzat nevében csak a polgármester adhatja be a bírósági eljárás megindítására irányuló kérelmet, akadályoztatása esetében pedig az, aki az Ötv. szerint helyetteseként járhat el.
Miután az adósságrendezési eljárás a helyi önkormányzat működési területén élő emberek sorsát közelről érinti, szükséges e tényről őket a helyben szokásos módon tájékoztatni. A Javaslat a polgármesternek számos kötelezettséget ír elő. Ezek a kötelezettségek - többségük - az eljárás előbbrevitelét, eredményes lefolytatását szolgálják. Ezért fontos érdek fűződik ahhoz, hogy a polgármester feladatainak törvényi határidőben, pontosan eleget tegyen. Ezt nyomatékosítva, a Javaslat lehetővé teszi, hogy amennyiben kötelezettséget szeg, a bíróság - az eset összes körülményét mérlegelve - jelentős összegű bírság megfizetésére kötelezheti őt.
"Tehát elvileg jó üzletet nehezen lehet kötni az ő rálátásuk nélkül, mivel egy lealkudott ingatlant bármikor elhappolhatott a városvezetés."
Bár az önkormányzati elővásárlási jog bejegyzés indokának hátterét nem ismerem és túl sok értelmét se látom, erről a mondatról az jut eszembe, hogy a "tessék itt a pénz, de mennyivel kevesebbet írjunk a szerződésre?" tipusú üzleteknek egy ideje valóban vége lehetett Esztergomban. Ez viszont csak az állami bevételek szempontjából előnyös, de az országos hatása igazából elhanyagolható. Ha egy ügylet legálisan volt "olcsó", akkor az eladó szerintem helyben sem károsult. Maximum nem az eredeti vevő kapta meg annyiért az ingatlant. Ha pedig az önkormányzati bejegyzés jogilag támadhatóvolt, akkor biztosan megtették az érdekeltek. Volt ilyen ügy Esztergomban?
Felesleges az elővásárlási jogból nagyobb "mumust" gyártani, mint ami. Osztatlan közös tulajdon esetén is létezik ilyen jog a tulajdonosi kör javára, ahol a vevő szintén hoppon maradhat. Az ingatlan piac sem ettől van jelenleg a báka feneke alatt, de ha erről írnak ki helyben népszavazást, akkor az egyes ingatlan tulajdonosoknak kétségtelenül megnyugvást okozhat. Akárhogy alakuljon is a népszavazás végeredménye, az önkormányzat jelenlegi helyzetét elnézve a közeljövőben nem igazán látok reális esélyt részükről az elővásárlási jog gyakorlására. Számomra az ügynek egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja. Ettől függetlenül nem tartom szerencsésnek az elővásárlási jog bejegyzés fenntartását sem.
"Az este hat órai kezdés előtt pár perccel billent az előadók-médiamunkások-nézők kényes egyensúlya a nézők javára, pedig a város életét a következő évekre alapvetően meghatározó kérdések voltak terítéken a Babits-iskolában rendezett fórumon."
Azt meg lehetne tudni, hogy végül hány embert érdekelt a népszavazási fórum? A mellékelt képen hat embert látni. Ilyen eseményen média munkás is lehet kb. ennyi se. Akkor mennyi volt ott az annyi?
Igen, bár nekem a Har tv-ből nem sikerült olyan verziót találni a neten, ahol az indokolás rész is szerepelt volna. Gratula! :-D
"Nézd, én nem mosdatok senki, csak megállapítottam, hogy akkor és ott az volt a legmegfelelőbb megoldás az adósságok rendezésére."
Nézem, csak a mellette szóló érveket nem látom, csupán számomra "lényegtelen" dolgokat. A számomra érdekeseket pedig már leírtam. Akit érdekel elolvashatja. Az sem érdekel, ha számodra ezek mind lénytelenek, de abban azért megegyezhetünk, hogy a világról alkotott véleményemnek nem kell azonosnak lennie a tieddel, ugye?
Mivel az interneten az Indokolás rész nem lelhető fel a Magyar közlöny 1996-os kiadásaiból, az erre vonatkozó 5.§-hoz tartozó részt idemásolom egy régi CD jogtárból (könyvtárakban megtalálható):
1996. évi XXV. törvény indokolása a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról
Az 5. §-hoz
A bírósági eljárás kezdeményezése előtt a polgármester köteles még egy utolsó kísérletet tenni a helyi önkormányzat fizetési gondjainak eljáráson kívüli megoldására. Ennek érdekében tájékoztatnia kell a pénzügyi bizottságot és a képviselő-testületet a fennálló helyzetről.
Természetesen a polgármesternek jogában áll, hogy e helyzet bekövetkezése előtt megtegye a szükséges lépéseket - az Ötv. szabályait szem előtt tartva - az adósságrendezési eljárás elkerülése érdekében. A képviselő-testületet - az Ötv. értelmében - a polgármester képviseli, és a gazdálkodási szabályszerűségért is ő a felelős. Ebből a megfontolásból született az a jogi konstrukció, amely - a képviselő-testület döntésétől függetlenül, esetleg annak ellenére is -
kötelezi a polgármestert az adósságrendezési eljárás megindítására a megjelölt időtartam "eredménytelen" eltelte után.