Élvezettel olvasom eszmefuttatásaitokat. Volt olyan "nevelő", aki már régen okított, többek között engem is. "Mivel nem találkozhatunk az életben ?" válaszai között a részeg zsidó is szerepelt. A zsidósággal, nem zsidóként is tanulságos foglalkozni. Nem mondhatnám, hogy értéktelen egy társaság, habár szerintem sokkal széthúzóbbak, mint mi magyarok vagyunk. A válsághelyzet mégis össze tudja kovácsolni e társaságot, "néhány személy" kivételével.
Az antiszemitizmus nagyon régi. Mondhatnám egyidős az emberrel, amennyiben az irigység, mint negatív tulajdonság megfogant az emberben. A negatív szót Szent Ágostoni értelemben !
Az életben elégedetlen ember, az okosabbik fajtát kivéve, nem magába néz először, hanem másban keresi elégedetlenségének okát. Abban a másikban. aki az életben vitte valamire és gyarapodott. És itt jön a képbe a zsidó, akinek életében a "jövő" nem a máról-holnapra élés, hanem céltudatosság. Vitték is valamire mind szellemi, mind anyagi téren. A lehetőségek kihasználása terén sem sereghajtók. A kiegyezéskor váltak egyenjogú állampolgárrá a magyarság körében. Meg is lett az eredménye. E.J. miniszter parlamenti beszédeit olvasva, ahol a zsidó kérdéssel foglalkozik, kitünik az irigykedés egyes képviselők mentalitásában. Amit elértek, nem ölükbe hullott, hanem okosan és keményen megdolgoztak érte. Ahogy annakidején Angliában a hugenották, nálunk ugyan később, a XIX. sz. második felében, ők voltak a gazdasági fejlődés motorjai.
Kiváncsi vagyok a válaszokra. Érdekel a fideszes logika, a szinte művészi mellébeszélés ! Lehet, hogy "üzleti titokra" hivatkozással válasz nélkül maradunk.
Talán náluk sem az az igaz, mint a főnöküknél, amit mondanak, hanem az amit tesznek.
A "rendszerváltás" után hány embert kell majd alkalmazni Budai helyén, a sötét ügyletek földerítésére és felelősségrevonásra ?
Má nehogy a fideszes regnálókra hasson a birósági itélet ! Naiv elgondolás - "elvárjuk a leggyorsabb intézkedést!"
Médiahatóságnak ki van adva a Klubrádió elhallgattatása. Ha egyből nem megy, akkor szalámiznak. "Újabb két városban némul el..." Tehát van ahol már nem szól ? Előfordulhat, hogy a hallgatókat majd így informálják: "Már csak két városban szól..."
Ki akar itt szakmailag szinvonalas, gondolkodásban következetes és a dolgokat nem elferdítő, vagy mellébeszéléssel nem szépítő, a valóságot hűen tükröző, racionális tájékoztatást ? A jelenlegi helyzet sajnos minősíthető, mégpedig negatív előjellel.
Hát ide jutott, a magát demokratának hirdető és a renszerváltásban résztvevő egyik élcsapat, a Fidesz !
Igaz, maga Orbán mondta, hogy " nem ... amit mond, hanem ... amit tesz." ! Ha már Orbán magáról kétszínűséget, hazug jellemet állít, akkor a hozzá hű hatalomat gyakorlók másként viselkednének.
Vajjon újból "Szabad Európát" kell majd hallgatni és sóhajtozhatunk a demokrácia és a szabadság jogok után ? Ezt már nem lehet elnyomó külföldi hatalomra fogni.

"Élni és élni hagyni!"

Nem hiába mondogatta megboldogult j.professzorom : "Addig huncut az ember, amíg meleg."
Ősi magyar név viselő-JENŐ-velje az Ég béke időben boldog éveid hosszú sorát !