Miközben maximálisan együttérzek az említett családdal, közlöm, hogy, nekem is van kiskorú gyermekem, én is munkanélküli vagyok (f. hó 9-én járt le a kiemelkedően magas, minilbér után megállapított álláskeresői támogatásom), valamint még sokan mások vannak ugyanilyen helyzetben. Rajtuk (rajtunk) ki segít?
Előrebocsátom - amit már több esetben leírtam - nem vagyok MSZP-, sem Gyurcsány-hívő, csak (néha azt képzelem magamról) egy ember, aki gondolkozik. Most arra jutottam, hogy Esztergomban éppen az történik, ami az országban zajlott 2002-10 között. Értem ezalatt, hogy önös, a teljhatalom újbóli megszerzésére irányuló céljuk miatt megtorpedóznak minden olyan lehetőséget, elképzelést, ami segítene a városon - ezt tette a ma 2/3-dal uralkodó párt is, nem az ország, az emberek javát nézte, hanem saját hatalmi törekvéseinek rendelt alá mindent. Ezt szolgálja az a fajta kommunikáció - amit itt is tapasztalhatunk -, hogy minden megengedett az ellenoldal lejáratására, folyamatosan hazugnak, törvényszegőnek minősítve azt, ráadásul ezek a jelzők úgy hangzanak el, hogy adott esetben a témához közük sincs, a fontos csak az, hogy az emberekbe belesulykolják az ellenségképet, egy olyan ellenségét, aki - szemben velük - árt az embereknek, akivel le kell számolni. Ha a helyi F-frakció vezetőjét megkérdeznék, hogy ízlett a vasárnapi ebéd, valószínűleg így kezdené a választ: A Tétényi Éva által törvénytelenül, hazug indokokkal megindított csődeljárás...(A kommunikáció esztergomi sajátossága, hogy minden 2 szó után következik egy "ööö" - ehhez kell ám a felsőfokú végzettség!).
Ahogy az országban, úgy helyben is, a 2/3-os fölény birtokában nyugodtan semmibe veszik a választók akaratát, a szakértők véleményét, a város és lakóinak érdekét, arra hivatkozva, hogy ők erre felhatalmazást kaptak. A felhatalmazás igaz, de nem arra kapták, hogy befejezve az előző tíz év "gyarapító" tevékenységét teljesen és végleg tönkretegyék Esztergomot, hanem arra, hogy megpróbálják jóvátenni a hibákat (bűnöket?), menteni a menthetőt.
A vezérüket csak az érdekli, hogy bosszút álljon a városon, amelyik hűtlenül kiszavazta őt a hatalomból, de közben - biztos, ami biztos - építi a visszavonulási útvonalat Szentendre felé. A többiek? Nekik valószínűleg eszükbe sem jut, hogy ők és a családjuk esetleg 10 -20 év múlva is itt kell éljenek, folyamatosan szembesülve-szembesítve azzal, hogy tevékeny részesei voltak a város tönkretételnek, pedig meg is akadályozhatták volna.
A "hogy" utáni fölösleges vesszőért elnézést!

Harmadik bekezdés utolsó mondat: a "vagy" mellett, sajnos, elképzelhető az, hogy "is". Negyedik bekezdés utolsó két mondata: nagyon a helyén van.
Remélem, ott tudok lenni. Meg azt is, hogy lesz eredménye.