Feloszlatta magát Ráckeresztúr képviselő-testülete
A Fejér megyei Ráckeresztúr képviselő-testülete csütörtöki ülésén – képviselői indítványra – úgy döntött, hogy feloszlatja magát – tájékoztatta Hekman Tibor jegyző pénteken az MTI-t.
Elmondta, hogy a testület négy igen, egy nem szavazattal és egy tartózkodással oszlatta fel magát. A helyi választási bizottság január elején összeül, és a december 22-i időponthoz képest 90 napon belül ki fogják írni az időközi választásokat.
A választópolgárok polgármester- és önkormányzati képviselő-jelöltekre is voksolnak majd.
Ónody Miklós Attila (Népkör) polgármester és a képviselő-testület négy független tagja között a ciklus kezdete óta ellentét feszült, továbbá az önkormányzat is nagyobb adósságot halmozott fel, ami szintén feszültségeket gerjesztett a testületen belül. Mindezeket a faluvezető megerősítette. Hangsúlyozta, hogy 2010 októbere óta "ellenzéki" többség van a hét főből álló testületben.
A négy független képviselő egyike az ülés végén indoklás nélkül terjesztette elő az önfeloszlatást, és a többség támogatta.
Nem tudom. Mostanában tojást dobni már büntetendő, vagy csak Demszkynél lehetett így nemtetszést kifejezni? (Vgy csak drága a tojás? Egy 10-es pakkot felajánlok a 10-eknek)

...és most már ezek szerint több emberen elkövetett KARAKTER GYILKOSSÁG IS.
Javaslom a kormánynak a büntető törvényköv módosítását is ez ügyben.
Nem szabad Tétényit támogatás nélkül hagyni! A FIDESZES piranha-k felzabálnák őt azonnal.
Minnél szélesebb körű támogatás amire most szükség van.
(a polgármestert M1 és sleppje nem kíméli, tominak fröcsög a gané a száján keresztül...)
gondolom én
...és még egy ostoba választást nem engedhet meg magának Esztergom!