A strandbüfé ügy kísértetiesen emlékeztet a Zöld ház (büfé vagy kávézó) bezárására. Emlékezetem szerint ott is volt valami frissen kötött ötéves szerződés, időnként én is beültem oda ismerősökkel, azután jött a Városvezetés ezzel a revitalizáció blablával. Közölték a kávézóssal, hogy húzzon el, az perrel fenyegetett, a Zöldházat bezárták, minden mozdíthatót széthordtak, mára a városközpont egyik romhalmaza a valamikor több intézménynek, irodának, kávézónak otthont adó, akkoriban nem is rossz állapotú épület. Miért van az, hogy amihez az esztergomi Városvezetés hozzányúl ott megjelenik a veszteség, rombolás, lepusztulás, miközben Esztergomnak irigylésre méltó adóbevétele van az ipari parkból? Jó néhány települést ismerek, ahol fejlődés, felújítások, új épületek, létesítmények, stb. vannak. Esztergomon meg mintha átok ülne, mire költik el azt a rengeteg pénzt?
Leesett az állam, most rakom vissza. Ennyire ostobák lennének, hogy pont a szeretgommal szórakoznak, amely az esztergomi hatalom számonkérésének bírósági ítéletekkel hitelesített fóruma. Véleményem szerint ezek a városvezetők lelkesen teljesítenek egy visszautasíthatatlan politikai ajánlatot, amiért megéri ilyennek lenni. Az előző bagázs is zsíros állásokban csinálja a semmit, aki meg nem az megszívta.
A le „hegedűművész Dncike-zett" , általam ismert zeneiskolások azóta Londonban, Amerikában, Dél Koreában, Kínában, Finnországban, Németországban, vagy éppen Budapesten a Zeneakadémián érzik jól magukat. Nem Esztergom, a Zeneiskola sártengere, hepehupái, tanárai, taszítják őket, hanem a „gagyog, s ragyog” esztergomiak. Ami érték arról nem vesznek tudomást, vagy gúnyolják, vagy egyenesen lerombolják, pl. Szent István Gimnázium.
Egyébként anno, árvízvédelem nélkül is volt a Zeneiskolának külön parkolója közvetlenül az épület mellett. A híd után lehetett közvetlenül lekanyarodni, plusz a Könyvtár háta mögött egy másik, plusz egy harmadik hatalmas ingyenes, városi parkoló ugyanott, szemben a fürdővel. De az esztergomiak által folyamatosan újraválasztott városvezető géniuszok eladták 270 millióért, azután pontosan ugyanott vásároltak 1500 millióért (plusz perek, ki tudja a pontos összeget) egy másikat, egy mára használhatatlan életveszélyes beton szar(kofágo)t. Akinek meg ez így nem jó, az meg szerintük h@lye, most éppen hegedűművész Dncike a kísérőivel. Ez Esztergom!
Igen, ez csak egyetlen városközponti parkoló példája. Miért ne lehetne az esztergomi szintén városközponti Bástya parkoló is, első órában, nov., dec., meg teljesen ingyenes, továbbiakban 100 Ft/óra, és közvetlenül az önkormányzat számlájára?
Egyébként meg mindenféle közterületen szedett parkolási díjat elvi alapon ellenzek, mert tisztességtelen. A közterület az adófizetők pénzén épült közcélokra. A díjért semmit nem kapunk csak használjuk amiért már fizettünk. Ilyen alapon járdahasználati díjat, és hasonlókat is fizethetnénk. Nem teljesített szolgáltatásért pénzt kérni fiktív jövedelem, lopás. A szigeti nagy poros, füves, gazos területek meg nem tekinthetők parkolónak.

Azt hittem, ez a mi dalunk:
https://www.youtube.com/watch?v=ocftfEx6S54