Meggyes mami nevén, lakások vannak a Széchenyi tér 21 – Kossuth L.u.5 lakatlan Takarékpénztár épületben, ahol már csak egy lakó lakik, minek neki? Soha nem lakott ott, Meggyest látták ott néha. Persze, kinek mi köze hozzá.
Ez a másfél éve, M1s lejáratására indult MSZP-s támadássorozat egy fikció, teljesen téves helyzetfelismerés. Az ilyen okozza általában politikusok bukását. Főleg ha környezetük még meg is erősíti őket abban, amit hallani szeretnek.
Minden azzal kezdődött amikor M1s támadást indított Sitku illetve a Szent István Gimnázium ellen, talán már maga sem tudja miért. Eredménye: Nem várt igen heves reakció. A következő tévedés, hogy ez csak vihar egy pohár vízben, legfeljebb veszítünk néhány szavazatot.
Annak ellenére, hogy az ügy Esztergom méretéhez képest egy igen kis réteget érintett közvetlenül, ehhez képest nagyméretű tiltakozáshullám, kulturált szimpátiatüntetés (amelyhez a M1s szimpátiatüntetés semmiben nem hasonlítható), országos médiavisszhang.
A következő hiba a hagyományos médiákban illetve azok befolyásolhatóságában való hit, nem számolva a web2-vel, annak közösségformáló erejével. Pedig erre hozzáértők komolyan figyelmeztették. Persze hogy az egészre rárepült a politika is, mint minden másra ebben az országban. Tévedés volt hinni, hogy nem így lesz.
A következő hiba, hogy csatlósaival együtt tovább támadta a gimnáziumot, miközben képtelenek voltak úrrá lenne a helyzeten. Újabb tiltakozások, egyre erősödő webes nyilvánosság, minden apróság pillanaton belül felkerül a netre. Ez ami már katalizálta és egyesítette az összes a Szent István Gimnáziumtól teljesen független valamilyen érdeksérelmet szenvedett mindenféle embert. Megcsinálta sajátmagának, egyesítette a most már tényleg létező, már nemcsak védekező, tiltakozó, hanem már támadó, általa korábban lekicsinyelt szembenállást.
Néhány gyenge próbálkozástól eltekintve nem sikerült megosztani ezt az egyáltalán nem egységes csoportosulást. Mindenkinek nekiment, mindenki ellenség lett, aki nem neki hízelgett. Ennek a gyenge, megkésett és valójában politikai sunyiságnak tűnő belátása a Jobbik petíciójának átvétele és válaszadás arra. Az már „perverz báj” volt, amikor a szeretgomon egyesek keményen egymásnak mentek, azután a M1s iránti ellenszenvükben a következő pillanatban már egyetértettek egymással. A szeretgom befolyásolása teljes kudarcba fulladt.
Sokszor lehetett volna még visszalépni és a saját magára egyre veszélyesebb folyamatokat visszafordítani. A figyelmeztetéseket nem hallotta meg, az önkontrollt elveszítette. Két évvel később lemásolni a Sitku és a Szent István Gimnázium melletti szimpátiatüntetést ilyen rosszul? Sitku nem volt ott a szimpátiatüntetésén, nem tartott fröcsögő szónoklatot. Összefoglalva nem Esztergom ellenségeiről, hanem M1s saját maga által, saját maga számára kreált ellenségekről van szó. Innentől kezdve már lejtő.
34-ik perc:„ahogy például a szeretgom nevű gyűlöletportál hergeli az embereket és ott Szibériától kezdve a megnyúzásig, amiben majd többen részt vesznek, mindenféle képileg is horrorisztikus dolog előfordul”
Balogh Zoltán levelével kapcsolatban egy-két dolog eszembe jutott:
Dorog polgármestere: Érdeklődéssel olvastam a róla írtakat. Cikkeztek is róla, milyen módszerrel lépett be az MSZP-be, Richter részvények és a Globex ügy, stb. De bárki felteheti a szeretgomra, mint ahogy most fel is került egy két dolog. Csak fel kell rakni, ennyi az egész.
A szeretgom nem Hídlap vagy testületi ülés, amelyekre ugyanazt mondom, mint Balogh Zoltán, „Fejezzék be a sorozatos negatív híradást, a gyalázkodást, pocskondiázást” pl. az Istvánosokkal, szeretgomos fórumozókkal és hosszan lehetne sorolni, kikkel szemben. Folyamatosan ez olvasható, ez hallható. Nem beszélve disznó hangnemű portálokról. Egyik önkormányzati képviselőjük nyilvánosan hangoztatott elveit követik híven, miszerint a disznókkal, disznó módon kell beszélni (lásd a vele készült interjút).
Ha jól emlékszem a szeretgomon volt egy beszélgetés az Aquasziget vezetésével, normális hangnemben, lehet olvasni még most is a szeretgomon. Korábban még azt is felajánlották, hogy ingyen csinálnak önkormányzati portált.Olcsóbb volt több százmillióért. Azután Meggyes elkezdte pocskondiázni a szeretgomot. Ezek után milyen „perverz naivitás (copyrigt by Meggyes)” lelkendezést várni ezektől a nem alárendelt vagy beosztott emberektől? Talán hasonló normális hangnemet kellett volna használni a „jó barátnak”. Nem csak a szeretgomosokkal, hanem a képviselőkkel is, pl. a most már csak volt Fidesz képviselőcsoport tagokkal, vannak néhányan. A „jó barátot” legjobban azzal támogatná „jó barátja” ha a normális hangnemre beszélné rá. Politikus esetén, ez persze naivitás. Aki szelet vet, vihart arat.
Erkölcsi relativizmus az, amely az egyik rosszat egy másik rosszra való hivatkozással hasonlítgatva mentegeti. Ez nem konzervatív, keresztény felfogás, hanem valami nagyon más. Ugyanez vonatkozik a demokráciára is, vagy lehet a hatalommal szemben ellenvélemény és akkor van demokrácia, vagy nincs. Egy terhes nőre sem lehet azt mondani, egy kicsikét terhes. Vagy várandós, vagy nem.
Miért baj az, ha egy ember szót emel egy társa érdekében?Azért mert ez most munkahelyi vezetői hatalom használata pártpolitizálásra. A Kádár rendszer után, a rendszerváltók, nagyon helyesen egységesen kitiltották a munkahelyekről az MSZMP-t, mindenfajta pártot és politikai tevékenységet. 20 évvel később egy munkahelyi felsővezető azon csodálkozik, hogy a beosztottaitól miért nem kérhet politikai támogatást a felettese számára, ahogy ő mondja, régi jó barátjának. Hát ezen meg én csodálkozom.
Esztergomban különösen emlékszünk a békepapi mozgalomra. Egyházi vezetők Beresztóczy, Balogh páter, stb., „szót emeltek a békepapi mozgalom támogatása érdekében”, a papság körében. Aki nem vállalta, megnézhette magát. Nem kell messzire menni! Esztergomban az egyik pap ellen, aki nem támogatta a mozgalmat, nem ment éljenezni Rákosit, az esztergomi helyi lapban pocskondiázták azzal, hogy atomháborút akar, nem folytatom.
Meggyes mami nevén, lakások vannak a Széchenyi tér 21 – Kossuth L.u.5 lakatlan Takarékpénztár épületben, ahol már csak egy lakó lakik, minek neki? Soha nem lakott ott, Meggyest látták ott néha. Persze, kinek mi köze hozzá.
Ez a másfél éve, M1s lejáratására indult MSZP-s támadássorozat egy fikció, teljesen téves helyzetfelismerés. Az ilyen okozza általában politikusok bukását. Főleg ha környezetük még meg is erősíti őket abban, amit hallani szeretnek.
Minden azzal kezdődött amikor M1s támadást indított Sitku illetve a Szent István Gimnázium ellen, talán már maga sem tudja miért. Eredménye: Nem várt igen heves reakció. A következő tévedés, hogy ez csak vihar egy pohár vízben, legfeljebb veszítünk néhány szavazatot.
Annak ellenére, hogy az ügy Esztergom méretéhez képest egy igen kis réteget érintett közvetlenül, ehhez képest nagyméretű tiltakozáshullám, kulturált szimpátiatüntetés (amelyhez a M1s szimpátiatüntetés semmiben nem hasonlítható), országos médiavisszhang.
A következő hiba a hagyományos médiákban illetve azok befolyásolhatóságában való hit, nem számolva a web2-vel, annak közösségformáló erejével. Pedig erre hozzáértők komolyan figyelmeztették. Persze hogy az egészre rárepült a politika is, mint minden másra ebben az országban. Tévedés volt hinni, hogy nem így lesz.
A következő hiba, hogy csatlósaival együtt tovább támadta a gimnáziumot, miközben képtelenek voltak úrrá lenne a helyzeten. Újabb tiltakozások, egyre erősödő webes nyilvánosság, minden apróság pillanaton belül felkerül a netre. Ez ami már katalizálta és egyesítette az összes a Szent István Gimnáziumtól teljesen független valamilyen érdeksérelmet szenvedett mindenféle embert. Megcsinálta sajátmagának, egyesítette a most már tényleg létező, már nemcsak védekező, tiltakozó, hanem már támadó, általa korábban lekicsinyelt szembenállást.
Néhány gyenge próbálkozástól eltekintve nem sikerült megosztani ezt az egyáltalán nem egységes csoportosulást. Mindenkinek nekiment, mindenki ellenség lett, aki nem neki hízelgett. Ennek a gyenge, megkésett és valójában politikai sunyiságnak tűnő belátása a Jobbik petíciójának átvétele és válaszadás arra. Az már „perverz báj” volt, amikor a szeretgomon egyesek keményen egymásnak mentek, azután a M1s iránti ellenszenvükben a következő pillanatban már egyetértettek egymással. A szeretgom befolyásolása teljes kudarcba fulladt.
Sokszor lehetett volna még visszalépni és a saját magára egyre veszélyesebb folyamatokat visszafordítani. A figyelmeztetéseket nem hallotta meg, az önkontrollt elveszítette. Két évvel később lemásolni a Sitku és a Szent István Gimnázium melletti szimpátiatüntetést ilyen rosszul? Sitku nem volt ott a szimpátiatüntetésén, nem tartott fröcsögő szónoklatot. Összefoglalva nem Esztergom ellenségeiről, hanem M1s saját maga által, saját maga számára kreált ellenségekről van szó. Innentől kezdve már lejtő.
Ez a link egy másik fórumban volt,
http://www.etvonline.hu/etv/index.php?dir=videotar_egy_video_oldal&videoID=1316
34-ik perc: „ahogy például a szeretgom nevű gyűlöletportál hergeli az embereket és ott Szibériától kezdve a megnyúzásig, amiben majd többen részt vesznek, mindenféle képileg is horrorisztikus dolog előfordul”
Meggyes mondja az etv-ben „ahogy például a szeretgom nevű gyűlöletportál hergeli az embereket és ott Szibériától kezdve a megnyúzásig, amiben majd többen részt vesznek, mindenféle képileg és horrorisztikus dolog is előfordul”
Segítene valaki, hogy ez hol található a szeretgomon ?
Balogh Zoltán levelével kapcsolatban egy-két dolog eszembe jutott:
Dorog polgármestere: Érdeklődéssel olvastam a róla írtakat. Cikkeztek is róla, milyen módszerrel lépett be az MSZP-be, Richter részvények és a Globex ügy, stb. De bárki felteheti a szeretgomra, mint ahogy most fel is került egy két dolog. Csak fel kell rakni, ennyi az egész.
A szeretgom nem Hídlap vagy testületi ülés, amelyekre ugyanazt mondom, mint Balogh Zoltán, „Fejezzék be a sorozatos negatív híradást, a gyalázkodást, pocskondiázást” pl. az Istvánosokkal, szeretgomos fórumozókkal és hosszan lehetne sorolni, kikkel szemben. Folyamatosan ez olvasható, ez hallható. Nem beszélve disznó hangnemű portálokról. Egyik önkormányzati képviselőjük nyilvánosan hangoztatott elveit követik híven, miszerint a disznókkal, disznó módon kell beszélni (lásd a vele készült interjút).
Ha jól emlékszem a szeretgomon volt egy beszélgetés az Aquasziget vezetésével, normális hangnemben, lehet olvasni még most is a szeretgomon. Korábban még azt is felajánlották, hogy ingyen csinálnak önkormányzati portált. Olcsóbb volt több százmillióért. Azután Meggyes elkezdte pocskondiázni a szeretgomot. Ezek után milyen „perverz naivitás (copyrigt by Meggyes)” lelkendezést várni ezektől a nem alárendelt vagy beosztott emberektől? Talán hasonló normális hangnemet kellett volna használni a „jó barátnak”. Nem csak a szeretgomosokkal, hanem a képviselőkkel is, pl. a most már csak volt Fidesz képviselőcsoport tagokkal, vannak néhányan. A „jó barátot” legjobban azzal támogatná „jó barátja” ha a normális hangnemre beszélné rá. Politikus esetén, ez persze naivitás. Aki szelet vet, vihart arat.
Erkölcsi relativizmus az, amely az egyik rosszat egy másik rosszra való hivatkozással hasonlítgatva mentegeti. Ez nem konzervatív, keresztény felfogás, hanem valami nagyon más. Ugyanez vonatkozik a demokráciára is, vagy lehet a hatalommal szemben ellenvélemény és akkor van demokrácia, vagy nincs. Egy terhes nőre sem lehet azt mondani, egy kicsikét terhes. Vagy várandós, vagy nem.
Miért baj az, ha egy ember szót emel egy társa érdekében? Azért mert ez most munkahelyi vezetői hatalom használata pártpolitizálásra. A Kádár rendszer után, a rendszerváltók, nagyon helyesen egységesen kitiltották a munkahelyekről az MSZMP-t, mindenfajta pártot és politikai tevékenységet. 20 évvel később egy munkahelyi felsővezető azon csodálkozik, hogy a beosztottaitól miért nem kérhet politikai támogatást a felettese számára, ahogy ő mondja, régi jó barátjának. Hát ezen meg én csodálkozom.
Esztergomban különösen emlékszünk a békepapi mozgalomra. Egyházi vezetők Beresztóczy, Balogh páter, stb., „szót emeltek a békepapi mozgalom támogatása érdekében”, a papság körében. Aki nem vállalta, megnézhette magát. Nem kell messzire menni! Esztergomban az egyik pap ellen, aki nem támogatta a mozgalmat, nem ment éljenezni Rákosit, az esztergomi helyi lapban pocskondiázták azzal, hogy atomháborút akar, nem folytatom.
Hogy jön ide a Kádár rendszer? Hát így!