Sötét világ látás, pedig csak az ablak, amin kinéz a fiatal lélek, csak az utcán halad, s látja mi folyik itt.
Sötét korszak - Fény, s Sötétség Angyalainak közös éneke
Ó Testvérek, Ébredjetek! Nem alhatunk, közel a vég! Egy nép mely tart a pusztulása felé, s nem is sejti saját végé! Hisz vakon járja az utat a pusztulás felé! Nincs más, csak gyűlölet, s harag, Béke, s egyetértés hiánya, Akárcsak Babilon pusztulása. A nép felosztódása. Népünk elhullása. Az ország halála. S Magyarnak feledése örökre...
Vak gyűlölet, Harag, s hamis hit! Mindez, mi csak jó, csak a kín! Előre hát, vár rátok a dicső halál! Előre hát, hulljon a gyenge, gyáva! Nincs más út, csak az önzés, a hatalom! Nincs más, csak gyűlölet, s harag, Béke, s egyetértés hiánya, Akárcsak Babilon pusztulása. A nép felosztódása. Népünk elhullása. Az ország halála. S Magyarnak feledése örökre...
Ősök dicső népe nem pusztulhat! - Pusztuljon, ha ez a sorsa! De számukra, a fenn maradás a fontos! - Mégis a pusztulásuk, ami számukra fontos! A béke a fontos, a család a szeretet! Nincs más, csak gyűlölet, s harag, Béke, s egyetértés hiánya, Akárcsak Babilon pusztulása. A nép felosztódása. Népünk elhullása. Az ország halála. S Magyarnak feledése örökre...
Írta: Black Dragon -=(Sötét Rémálmok Fekete Krónikás Bestiája)=- 2008.01.13.
Sötét korszak - Jelen
Az emberi önzés, melynél nincs rosszabb, Ó a világ, mely teljesen elrontotta! Nincs régi törvény, parancsolat, Mely fékezné a tudásba őrült hadat!
Nincs már ki megálljt parancsolhatna?! Nincs már ki a béke nevében szólna?! Nincs már ki ne sírna?! Nincs már ki emlékezne a bölcs szavakra?!
Sokan csak hatalmat akarnak, De nem közös érdek hajtja, Csupán a hatalom vágya. Mely nem jelent mást, mint saját meggazdagodása.
Nincs ki pótolná vérünk?! Nincs ki vállalná, hogy párt találjon?! Nincs ki vállalná, az ősi feladatot?! Nincs ki a honnal foglalkozna maga helyett?!
Írta: Black Dragon -=(Sötét Rémálmok Fekete Krónikás Bestiája)=- 2008.01.16.
Hol vagy, hol vagy életünknek Szép tündére, boldogság?! Karjaidban kik pihennek? Ajkaid kik csókdossák? Fényes orczád néha, néha, Szemünk előtt megjelen; Vagy csak a szív álma képzel Kétes ködben, fellegen?
Széles ország-út az élet, És mi rajta vándorok; Elfáradunk, elepedünk, Vérző lábunk tántorog; S boldogságért esdekelvén, Míg előre jár szemünk: Csendes kunyhó vagy keresztfa Közelébe érkezünk.
De a vándor a kis kunyhót Elmellőzi botorul; Öntagadás, türelemnek Keresztjéhez sem borul; A csalképet űzve, annyi Fáradalmat elvisel; S meglepvén az éj sietve: Az útfelen alszik el.
Voltam ábránd! völgyeidben, Hol szellő s lomb enyeleg; Jártam oh vágy! szirttetődön, Melly szédítő s meredek. Hű csók mézét szítta ajkam, Koszorus volt homlokom... S ha valék-e boldog akkor? Ne kérdjétek, nem tudom!
Szív, oh szív! ha boldog vagy már, Ha több kéj nem fér beléd: Mi remegtet, mi nyom mint a Fa harmatos levelét? Ah, miért kell a boldogságban Öntudatlan érezni: Hogy azt egy szempillantásban El is lehet veszíteni?
Mért van, hogy ha szíved álma Megvalósul, s a tied: A szép bálványt összetörni Maga a szív úgy siet!? Csábít, vonz a fátyolos kép Melly távolról int felénk, Hogy megrontsa a kicsinylés, Amit küzdve megnyerénk.
Zaklat a vágy, s űzve szívünk Ösmeretlen tájakig: Nem boldog ha kéjt nem ízlel, Nem, ha azzal jól-lakik. A bánatban örömet kér, Az örömben bánatot; Csendességből zajba vágyik, S csendbe hogy ha zaklatott.
S míg az élet, mint az égbolt, Hol borongós hol derűlt; És megkóstol a halandó Édeset és keserűt: A végóra elközelget, És szemét, hogy béfogják, Életén átnézve kérdi: Mi volt hát a boldogság?!
A Nap kigyulladt vonata elrobogott egykedvű küszöböm előtt.
Eredj csak, a te lábaid nyoma nem fáj már néki többé.
Csönd van, csak egy csobbanás, kövér halamat visszaadom a folyónak, egy surranás, gyönge madaram visszaadom a mezőnek. Eredj csak, elfedezi megcsorbult levelét a virág.
E világon ha ütsz tanyát, hétszer szűljön meg az anyád! Egyszer szűljön égő házban, egyszer jeges áradásban, egyszer bolondok házában, egyszer hajló, szép búzában, egyszer kongó kolostorban, egyszer disznók közt az ólban. Fölsír a hat, de mire mégy? A hetedik te magad légy!
Ellenség ha elődbe áll, hét legyen, kit előtalál. Egy, ki kezdi szabad napját, egy, ki végzi szolgálatját, egy, ki népet ingyen oktat, egy, kit úszni vízbe dobtak, egy, ki magva erdőségnek, egy, kit őse bőgve védett, csellel, gánccsal mind nem elég, - a hetedik te magad légy!
Szerető után ha járnál, hét legyen, ki lány után jár. Egy, ki szivet ad szaváért, egy, ki megfizet magáért, egy, ki a merengőt adja, egy, ki a szoknyát kutatja, egy, ki tudja, hol a kapocs, egy, ki kendőcskére tapos, - dongják körül, mint húst a légy! A hetedik te magad légy.
Ha költenél s van rá költség, azt a verset heten költsék. Egy, ki márványból rak falut, egy, ki mikor szűlték, aludt, egy, ki eget mér és bólint, egy, kit a szó nevén szólít, egy, ki lelkét üti nyélbe, egy, ki patkányt boncol élve. Kettő vitéz és tudós négy, - a hetedik te magad légy.
S ha mindez volt, ahogy írva, hét emberként szállj a sírba. Egy, kit tejes kebel ringat, egy, ki kemény mell után kap, egy, ki elvet üres edényt, egy, ki győzni segít szegényt, egy, ki dolgozik bomolva, egy, aki csak néz a Holdra: Világ sírköve alatt mégy! A hetedik te magad légy.
Előszó
Sötét világ látás, pedig csak az ablak, amin kinéz a fiatal lélek, csak az utcán halad, s látja mi folyik itt.
Sötét korszak - Fény, s Sötétség Angyalainak közös éneke
Ó Testvérek, Ébredjetek!
Nem alhatunk, közel a vég!
Egy nép mely tart a pusztulása felé,
s nem is sejti saját végé!
Hisz vakon járja az utat a pusztulás felé!
Nincs más, csak gyűlölet, s harag,
Béke, s egyetértés hiánya,
Akárcsak Babilon pusztulása.
A nép felosztódása.
Népünk elhullása.
Az ország halála.
S Magyarnak feledése örökre...
Vak gyűlölet, Harag, s hamis hit!
Mindez, mi csak jó, csak a kín!
Előre hát, vár rátok a dicső halál!
Előre hát, hulljon a gyenge, gyáva!
Nincs más út, csak az önzés, a hatalom!
Nincs más, csak gyűlölet, s harag,
Béke, s egyetértés hiánya,
Akárcsak Babilon pusztulása.
A nép felosztódása.
Népünk elhullása.
Az ország halála.
S Magyarnak feledése örökre...
Ősök dicső népe nem pusztulhat!
- Pusztuljon, ha ez a sorsa!
De számukra, a fenn maradás a fontos!
- Mégis a pusztulásuk, ami számukra fontos!
A béke a fontos, a család a szeretet!
Nincs más, csak gyűlölet, s harag,
Béke, s egyetértés hiánya,
Akárcsak Babilon pusztulása.
A nép felosztódása.
Népünk elhullása.
Az ország halála.
S Magyarnak feledése örökre...
Írta:
Black Dragon -=(Sötét Rémálmok Fekete Krónikás Bestiája)=-
2008.01.13.
Sötét korszak - Jelen
Az emberi önzés, melynél nincs rosszabb,
Ó a világ, mely teljesen elrontotta!
Nincs régi törvény, parancsolat,
Mely fékezné a tudásba őrült hadat!
Nincs már ki megálljt parancsolhatna?!
Nincs már ki a béke nevében szólna?!
Nincs már ki ne sírna?!
Nincs már ki emlékezne a bölcs szavakra?!
Sokan csak hatalmat akarnak,
De nem közös érdek hajtja,
Csupán a hatalom vágya.
Mely nem jelent mást, mint saját meggazdagodása.
Nincs ki pótolná vérünk?!
Nincs ki vállalná, hogy párt találjon?!
Nincs ki vállalná, az ősi feladatot?!
Nincs ki a honnal foglalkozna maga helyett?!
Írta:
Black Dragon -=(Sötét Rémálmok Fekete Krónikás Bestiája)=-
2008.01.16.
Sziasztok!
De nagy a csend itt!
Hoztam valami szépet!
Decsi népviselet:
"Ad libitum" versek:
Tompa Mihály:
Boldogság
Hol vagy, hol vagy életünknek
Szép tündére, boldogság?!
Karjaidban kik pihennek?
Ajkaid kik csókdossák?
Fényes orczád néha, néha,
Szemünk előtt megjelen;
Vagy csak a szív álma képzel
Kétes ködben, fellegen?
Széles ország-út az élet,
És mi rajta vándorok;
Elfáradunk, elepedünk,
Vérző lábunk tántorog;
S boldogságért esdekelvén,
Míg előre jár szemünk:
Csendes kunyhó vagy keresztfa
Közelébe érkezünk.
De a vándor a kis kunyhót
Elmellőzi botorul;
Öntagadás, türelemnek
Keresztjéhez sem borul;
A csalképet űzve, annyi
Fáradalmat elvisel;
S meglepvén az éj sietve:
Az útfelen alszik el.
Voltam ábránd! völgyeidben,
Hol szellő s lomb enyeleg;
Jártam oh vágy! szirttetődön,
Melly szédítő s meredek.
Hű csók mézét szítta ajkam,
Koszorus volt homlokom...
S ha valék-e boldog akkor?
Ne kérdjétek, nem tudom!
Szív, oh szív! ha boldog vagy már,
Ha több kéj nem fér beléd:
Mi remegtet, mi nyom mint a
Fa harmatos levelét?
Ah, miért kell a boldogságban
Öntudatlan érezni:
Hogy azt egy szempillantásban
El is lehet veszíteni?
Mért van, hogy ha szíved álma
Megvalósul, s a tied:
A szép bálványt összetörni
Maga a szív úgy siet!?
Csábít, vonz a fátyolos kép
Melly távolról int felénk,
Hogy megrontsa a kicsinylés,
Amit küzdve megnyerénk.
Zaklat a vágy, s űzve szívünk
Ösmeretlen tájakig:
Nem boldog ha kéjt nem ízlel,
Nem, ha azzal jól-lakik.
A bánatban örömet kér,
Az örömben bánatot;
Csendességből zajba vágyik,
S csendbe hogy ha zaklatott.
S míg az élet, mint az égbolt,
Hol borongós hol derűlt;
És megkóstol a halandó
Édeset és keserűt:
A végóra elközelget,
És szemét, hogy béfogják,
Életén átnézve kérdi:
Mi volt hát a boldogság?!
LÁTOD?
József Attila
A Nap kigyulladt vonata elrobogott
egykedvű küszöböm előtt.
Eredj csak,
a te lábaid nyoma
nem fáj már néki többé.
Csönd van,
csak egy csobbanás,
kövér halamat visszaadom a folyónak,
egy surranás,
gyönge madaram visszaadom a mezőnek.
Eredj csak,
elfedezi megcsorbult levelét
a virág.
Látod?
Már esteledik.
József Attila
A HETEDIK
E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!
Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!
Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.
Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.
S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.
1932