Hídlap 2008-11-22
„Helyreigazítás:
A lap 2008. május 24-i számában a „Parkolás és politika” című cikkben valótlanul állítottuk, hogy Nyíri Attila hazudott a természetben Esztergom, Táncsics Mihály utca 7. szám alatti, 16380/1. hrsz.-ú ingatlanon megkezdett bontási munkák kapcsán abban a kérdésben, hogy a vállalkozó engedély nélkül kezdte meg a fent említett ingatlanon a tevékenykedést. A valós tény az, hogy Nyíri Attila nem állította azt, hogy a vállalkozó engedély nélkül kezdte meg a tevékenykedést.”
Hídlap 2009-02-14
Helyreigazítás
„A Hídlap 2008. május 24. napján megjelentetett „A városfejlesztés kerékkötői – a tények tükrében a rágalmak parkolásból politika” című cikkben valótlanul állítottuk, hogy Esztergom Város Önkormányzata korábban 257 parkolóhely 1,92 milliárd forintért történő bérbevételét határozta el, és, hogy a parkolással kapcsolatos politikai vitában Horváth Mihály önkormányzati képviselő a polgármestert politikai hatalom megszerzése érdekében kritizálta. Valótlanul állítottuk, hogy a Mária Valéria Hotel beruházásában Horváth Mihály társként szeretett volna részt venni, ám végül inkább Ausztriában fektetett be, és, hogy a Mária Valéria Hotel parkoló vásárlásáról szóló előterjesztéseket Horváth Mihály aligha ismerhette volna meg.
Hídlap 2009-09-19
„A Hídlap című ingyenes hetilap 2008. június 21-i számában a „Tisztelt Horváth Mihály!” című cikkben valótlanul állítottuk, hogy Horváth Mihály önkormányzati képviselő újságot adott ki, másfél évig csak egy alkalommal szólalt fel a képviselő-testület ülésein, a „letartóztatott vállalkozóval” jelenleg is kapcsolatot tart fent, nevében képviselői szavazatot vásárolnak, illetve képviselőt fenyegetnek meg, továbbá lelepleződött a gyújtogatás ügyében”.
Hídlap 2010-01-16
Helyreigazítás
A Győri Ítélőtábla jogerős ítélete az alábbi helyreigazítást ítélte meg a dr. Haller Zoltán ügyvéd által képviselt Miavecz Jenő felperesnek:
„A Hídlap 2009. március 28. napján megjelentetett „Még egy tanú” című cikkben valótlanul állítottuk, hogy Miavecz Jenő nyilatkozataival ugyanazt a célt szolgálja, mint az ugyanezen lapszámban közölt „Vörös téboly és tombolás” című cikkben kifejtettek szerint Nyíri Attila.
Valótlanul állítottuk, hogy Miavecz Jenő és Meggyes Tamás ellen folytatott büntetőeljárásban tett tanúvallomásában átlépte az igazságot a valótlanságtól elválasztó határt.
Valótlanul állítottuk továbbá, hogy Miavecz Jenő a Meggyes Tamás ellen folytatott büntetőeljárásban letagadta azt a hangfelvételt, mely a polgármesteri hivatal ügyintézőjének egy vállalkozóval folytatott beszélgetését rögzítette.”
Hídlap 2010-03-06
Helyreigazítás
„A 2008. május 24. napján közzétett „Parkolásból politika” című cikkünkben
• Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Gábor Horváth Mihálytól kapja jövedelmeit.
• Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Gábor megvesztegetéssel vádolja Meggyes Tamás polgármestert, ezzel ellentétben Kovács Gábor sem saját, sem a Polgári Esztergomért Egyesület nevében ilyet nem állított.
• Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Gábor Horváth Mihály fizetett szószólója lenne.
• Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Gábor azzal vádolja az önkormányzatot, hogy az nem a város érdekeit nézi, ezzel ellentétben Kovács Gábor sem saját, sem a Polgári Esztergomért Egyesület nevében ilyen állítást nem fogalmazott meg.”
Hídlap 2010-03-20
A Győri Ítélőtábla az alábbi helyreigazításra kötelezte a Hídlapot:
„Helyreigazítás:
A 2008. május 24. napján közzétett „Parkolásból politika” című cikkünkben azt a valós tényt, miszerint Kovács Gábornak Horváth Mihálytól is származnak jövedelmei abban a hamis színben tüntettük fel, mintha Kovács Gábor Horváth Mihály fizetett szószólója lenne.
Valótlanul híreszteltük, hogy Kovács Gábor megvesztegetéssel vádolja Meggyes Tamás polgármestert ezzel ellentétben Kovács Gábor sem saját, sem a Polgári Esztergomért Egyesület nevében ilyet nem állított.
Valótlanul híreszteltük, hogy Kovács Gábor azzal vádolja az önkormányzatot, hogy az nem a város érdekeit nézi, ezzel ellentétben Kovács Gábor sem saját, sem a Polgári Esztergomért Egyesület nevében ilyen állítást nem fogalmazott meg.
Hídlap 2010-04-03
„Helyreigazítás”
„A Hídlap című hetilap 2009. október 24-én megjelent számában a „Tények, vallomások és összefüggések az elmúlt időszak botrányairól – Esztergomi hullámvasút” című írásunkban valótlanul állítottuk, hogy Kovács Gábor fizetni akart Pócsföldi Józsefnek azért, hogy megszavazza a képviselő-testület feloszlatását. Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Gábor Horváth Mihály személyzetis főnöke és személyesen intézi állami támogatások lehívását. Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Gábor korábban a Relabor Kft-nél, Tittmann Jánosnál állami támogatások lehívásával és ezek begyakorlásával foglalkozott. Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Gábor egy terrorista módszerekkel dolgozó politikai formációnak a polgármesterjelöltje volt.”
Hídlap 2010-05-15
Helyreigazítás
A Győri Ítélőtábla az alábbi helyreigazításra kötelezte lapunkat:
„A 2009. október 10-én megjelent „Dózsafalva” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Cserép János informatikus úgy gondolta, ha már a város egyik legszebb helyén van néhány telke, akkor ő abból jól meg fog gazdagodni. Valótlanul állítottuk, hogy pénzügyi haszonszerzés céljából „támadt fel” Cserép Jánosban a rendíthetetlen patrióta. Valótlanul állítottuk, hogy az építési tilalom miatt jött létre a Szeretgom. Valótlanul állítottuk azt is, hogy a Szeretgomot Horváth Mihály finanszírozza.
Ezzel szemben a valós tény az, hogy Cserép János a tulajdonában lévő, az 1950-es években az orosz megszálló hadsereg számára lőtér létesítése céljából kisajátított termőföld terület helyett csereként kapott külterületi szőlő besorolású mezőgazdasági telkekből nem kívánt és nem kíván meggazdagodni. A terület rendezési tervének véleményezésekor csupán egy családi ház felépítésének lehetőségét kérte a mintegy félhektáros területen. A területet érintő rendezési terv elfogadása és Cserép János ahhoz kapcsolódó lakossági észrevételének elutasítása 2007 tavaszán történt, mikor a Szeretgom közösségi portál már kb. 10 hónapja működött.
Ezért hamisan vontuk le azt a következtetést, hogy az építési tilalom elmaradása és a Szeretgom portál létrehozása között bárminemű összefüggés volna. A Szeretgom portál csupán egy felület, melyet bárki használhat gondolatainak, véleményeinek közlésére.
A Szeretgom portál fenntartási költségét a honlapot fenntartó cég egyéb projekteiből, valamint a portál önálló reklámbevételeiből finanszírozza.
Hídlap 2010-06-12
Helyreigazítás:
„A 2009. október 10. napján megjelent 40. számunkban „Dózsafalva” című cikkben valótlanul állítottuk, hogy Dr. Haller Zoltánnal szemben 52 rendbeli bűncselekmény, így 18 rendbeli sikkasztás, 16 rendbeli hűtlen kezelés, 18 rendbeli csődbűntett miatt volt folyamatban büntetőeljárás. Valótlanul állítottuk, hogy Dr. Haller Zoltán perének első tárgyalására 10 év múlva került sor, mivel soha nem volt Dr. Haller Zoltánnal szemben olyan peres eljárás, melynek első tárgyalására 10 év múlva került volna sor. Olyan látszatot keltettünk, hogy az idő múlása és a bizonyítékok eltűnése okán születhetett büntető ügyben őt felmentő ítélet”.”
Hídlap 2010-10-30
„Helyreigazítás
A Hídlap című ingyenes hetilapunk 2008. június 21-i számában a 14. oldalon Gulya István által írt „Csatorna-fedél nélkül: a dátumok egybeesése” című cikkben azt a valós tényt, hogy Horváth Mihály 2008. április 7-én a Polgári Esztergomért Egyesület által szervezett, az esztergomi Gyakorló Iskola előtti problémák megoldására összehívott rendezvényen Misznéder Jánossal és több más személlyel együtt részt vett – a tényállás elemek téves következtetésére indító csoportosításával – abban a hamis színben tüntettük fel, mintha Horváth Mihály közvetlen kapcsolatba hozható lenne azokkal a személyekkel, akik felgyújtották Meggyes Tamás házát és kocsiját”.
Hídlap 2011-01-15
Helyreigazítás
„Valótlanul állítottuk, hogy dr. Haller Zoltán ügyvéd részt vett Meggyes Tamást kriminalizáló támadássorozatban.
Valótlanul állítottuk, hogy dr. Haller Zoltán feljelentéseket tett Meggyes Tamás ellen. Ezzel szemben az a valóság, hogy Meggyes Tamás indított dr. Haller Zoltánnal szemben három eredménytelen büntető eljárást 2004-től.
Valótlanul állítottuk, hogy dr. Haller Zoltán a 2010. évi önkormányzati választások kampányában részt vett volna.
Valótlanul állítottuk, hogy Meggyes Tamás lejáratását eredményező kampányban dr. Haller Zoltán részt vett.”
Hídlap 2011-02-26
„A Hídlap című ingyenes hetilapunk 2009. évi szeptember 26. napján megjelent VII. évfolyam 38. számában, a 25. oldalon az „Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének állásfoglalása a Szent István Gimnáziummal kapcsolatban” című cikkhez írt „Politikai forgatókönyv” megnevezésű keretes részben valótlanul állítottuk, hogy Morva Emília Misznéder János családtagja. Valótlanul állítottuk azt is, hogy Morva Emília két év botránykeltésben részt vett. A valóság az, hogy Morva Emília Misznéder Jánosnak nem családtagja, őt nem is ismeri és Morva Emília a Szent István Gimnázium Iskolaszék elnökeként szólalt fel az iskola ügyében.”
Hídlap 2011-04-09
Vörös téboly és tombolás
„Valótlanul állítottuk, hogy Nyíri Attila képviselőségét politikai haszonért a város lejártására használja, hogy hazudott, vagy ellenzéki munkája során meg nem engedhető eszközöket használt volna. Valótlanul állítottuk, hogy Nyíri Attila
irányította volna, vagy előkészítette volna a Meggyes Tamás elleni eljárásokat, hogy eljárásokat indított volna,
ahol a rendőrség olyan ajánlatokat tett Nyíriék érdekében, hogy Meggyes Tamás ellen hamisan valljanak. Valótlanul állítottuk, hogy Nyíri Attila a városnak ártó módon cselekedett volna.”
Hídlap 2011-10-08
TV-s helyreigazítás
A 2010. szeptember 23-i az Esztergom Televízióban leközölt Híradóban félreérthetően fogalmaztam azzal kapcsolatban, hogy Tétényi Éva buzdította volna adócsalásra és okirat hamisításra egy e-mailban szimpatizánsait. Azt az e-mailt nem Tétényi Éva írta, hanem feltehetőleg egy támogatója.
Bakos Norbert főszerkesztő
1948 - Megalakult a Szabadságharcos Szövetség városi tagozata.
| Belváros | Búbánatvölgy | |
| Hőmérséklet: | 19.9°C | 17.8°C |
| Páratartalom: | 63% | 73% |
| Légnyomás: | 1004.9 hPa | 1005.5 hPa |
| Mérés időpontja: | tegnap 23:59 | tegnap 23:59 |
| SO2 | NO2 | NOx | CO | Ózon | PM10 |
|---|---|---|---|---|---|
| 1.1 | 4.8 | 5.1 | 285.1 | 87.6 | 17.1 |