Megnyílt az Ars Sacra Fesztivál
Kultúra
2014. szept. 22.

<p>Mintegy 400 ingyenes rendezvénnyel, képző- és iparművészeti kiállításokkal, koncertekkel, színházi és irodalmi előadásokkal várja az érdeklődőket szeptember 20. és 28. között az Ars Sacra Fesztivál, amelyet pénteken nyitott meg Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök.</p>

A fesztivál kiemelt programja a nyitott templomok napja volt szombaton, amelynek keretében az ország mintegy 100 temploma tárta ki kapuit és szervezett lelki, művészeti, közösségi programokat. A kezdeményezéshez katolikus, református, evangélikus, unitárius, ortodox és más keresztény felekezethez tartozó templomok, imaházak is csatlakoztak.

 

Cserháti Ferenc megnyitó beszédében hangsúlyozta, a szakrális művészet a mindig a magasba vágyakozó emberért született, és sajátos hivatása, hogy a végtelen szépségre irányítsa tekintetünket. 

 

Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum Igazgatója köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy évről évre gazdagodik, gyarapodik ez a "zseniális kezdeményezés".

 

 Az Ars Sacra Fesztivál zenei kínálatában számos budapesti és vidéki koncert, zenés áhítat, zenével egybekötött beszélgetés szerepel.

 

A fellépők között van többek között a Kossuth-díjas Snétberger Ferenc, aki a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban ad koncertet szombaton. Egy másik Kossuth-díjas, Baráti Kristóf hegedűművész az Anima Musicae Kamarazenekarral lép fel a MOM Kulturális Központban. Az erre az alkalomra összeálló Dresch Mihály Trió koncertezik Új Kezdet címmel az Elméleti Orvostudományi Központ aulájában. Az Ars Sacra Fesztivál záró programjaként a neves zongoraművész, Bogányi Gergely ad koncertet szeptember 28-án.

 

A fesztivál programjainak másik jelentős vonulatát a kiállítások jelentik, amelyeken a szakrális művészet ölt testet festményekben, ikonokban, grafikákban. A budapesti események mellett Pannonhalma is több programmal jelentkezik, de lesznek kiállítások többek között Fóton, Debrecenben, Egerben, Esztergomban, Gödöllőn, Kaposváron, Mezőkövesden, valamint a péliföldszentkereszti szalézi rendházban is, ahol a műemléki kegytemplom felújítása az idei Ars Sacra Fesztiválra fejeződött be.

 

A gazdag kínálat részeként Konok Tamás Kossuth-díjas festő- és szobrászművésznek nyílik kiállítása a Magdolna-toronyban. Kárpáti Tamás festőnek, grafikusnak a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban nyílik kiállítása.

 

Az irodalmi programok között Sík Sándor-emléknapot tartanak a piarista tanár, tartományfőnök, költő és irodalomtörténész születésének 125. évfordulója alkalmából a Szent István-bazilika lovagtermében. Weöres Sándor költészetét együtt fedezi fel Fabiny Tamás evangélikus püspök és Gryllus Dániel muzsikus a Városmajor utcai Barabás Villában.   

 

Idén először a Dohány utcai Magyar Zsidó Múzeum is részt vesz a fesztiválon: Fröhlich Róbert, a Dohány utcai körzet főrabbija tart tárlatvezetést, melynek témája a most ünnepelt zsidó újév (Rós Hásáná).

 

A legtöbb programon való részvételhez nem szükséges előzetes bejelentkezés, néhány rendezvényre azonban regisztrálni kell az www.ars-sacra.hu weboldalon.

 

 A fesztivál egyházi fővédnöke Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, világi fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége. A fesztivál megnyitóján részt vett Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt államfő özvegye.

 

/mti/

(forrás)