Újabb részletek a Várhegyen zajló ásatásról
Helytörténet
2014. aug. 15.

<p style="text-align: justify;">A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének munkatársai és hallgatói magas művészi színvonalú, 14. századi freskótöredékek nagy tömegét találták meg az esztergomi Szent Vid kápolna feltárásakor.</p>

 Major Balázs elmondta, a falképek töredékein a királyi kápolnáéval megegyező és hasonló, geometrikus és figurális díszítés látható. A régészekkel dolgozó restaurátorok szerint ilyen leletek az utóbbi 70-80 évben nem kerültek elő az ország területén. A terület teljes feltárást később végzik olyan aprólékos munkával, amely lehetővé teszi a falképek egy részének összeállítását.

 

 Az archeológus hozzátette, a Szent Vid kápolna a kevés olyan ásatás során előkerült Árpád-kori objektumok egyike, ahol az épület egy része hatméteres magasságban egészen a boltozat záradékig épségben maradt. A templom nyugati része nem fog előkerülni, mert a Várhegy sziklásabb, tagoltabb nyugati lejtője az idők folyamán a falak egy részével együtt leomlott.

 

A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumával együttműködésben a tanszék hallgatói a több száz éven át szemétgödörnek használt középkori kőbánya rétegeit is feltárják.

 

Major Balázs elmondta, a terület valóságos kincsesbánya a mindennapi élet kutatásában, mivel hosszú ideje nem bolygatott terület, amely egymásra rétegződve őrzi élelmiszerek maradványait, törött edényeket és azt az építési törmeléket, amelyet az átépítéseknél nem vittek a városon kívülre. Korábban például griffes, oroszlános motívumokkal díszített kályhacsempéket is találtak itt.

 

A feltárás során rétegenként kanalazzák le az egykori lerakódásokat, amelyeket több méretű szitán rostálnak át, majd a rostált földet vízzel tisztítják, flotálják, hogy egyetlen apró maradvány se maradjon ki a feldolgozásból.

 

 Hasonló aprólékossággal jártak el a környék török-kori lakóházainak feltárásakor. Itt szintén számos réteget érintetlenül találtak, az épületek támfalai mellől, a legalsó régekből római és kelta leletek kerültek elő.

 

A török kori lakóházak és a Szent Vid kápolna feltárásának idei szakaszát a terület háromdimenziós lézerszkennelésével fejezik be a kutatási partner Mensor 3D szakembereinek segítségével, az érseki palota szemétgödrének feltárása addig folytatódik, amíg az időjárás lehetővé teszi.

 

Idén a PPKE partneregyetemeinek hallgatói és kutatói is bekapcsolódnak a feltárásokba, így a magyar hallgatók brit, lengyel, bolgár, libanoni, jordániai, szíriai és iraki kollégákkal és diákokkal dolgoztak együtt. A munkát számos helybéli önkéntes is segítette, olykor hatvan ember dolgozott együtt az ástatásokon - tette hozzá az ástatás vezetője.

 

/mti/

/Fotó: retegregek.blogspot.hu/

(forrás)